Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)
1973-08-01 / 15. szám
1973. augusztus 1. EVANGÉLIUMI HÍKNÖK 3. oldal 'VNA/VVVVVVVVN/\/>yVVVVV»^VVVVVVVVVS/VVVVVVVVVS/VVS/VVVVV,VVVS/VVVN/'/\/'/VWS/WS/»/S/V>^NAA/W\ r r NŐK ROVATA Női konf. elnök: Petre Gábomé Alelnöki Tatter Vilmosné Pénztáros: Kish Emőné Rovatvezető: SZEREN CSV JÓZSEF NÉ Jegyző: Forrás Edéné V,'A/VV>A/V/SAA/VVS/VVV\A/VSA/VVVVVVSA/VVVVVS/S/VVVVS/VVVVVV\AA/VV\/VVVS/VVVV\AA/SA/N/VVVV'/VS/VV" Az én kicsinyeim SZERETETÜNK NEM RÓJA FEL A GONOSZT? Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szülő ne lássa meg a gonoszt, először önmagában, és csak azután gyermekében. Azonban igen gyakran megesik, még a legjobban körüldédelgetett “édes, aranyos fiam”-mal is, hogy mivel mindig úgy látta, hogyha az apja elment édesanyjával és vele, kihúzta az előszoba kulcsot és zsebretette. Kihúzza ő is és zsebreteszi! Dehát az a zseb! .. . amikor keresik, már nincsen benne! ... Mi történik ilyenkor? Édesanyja dühöng: hol a kulcs? Add elő a kulcsot! — Mivel nem tudja — már osztogatja is a szokásos "járandóságot”. A gyermek sír ... s mire végre édesanyjának is eszébe jut az egyetlen megoldás, hogy szeretetteljes hosszútűréssel segítsen gondolkodni a gyermeknek — az csak maszatos szemét türülgeti és már semmiképp nem megy a gondolkodás. "Majd ha hazajön édesapád, jön a Feleljetek! Mióta Krisztust üldözik, Mondjátok, bűnös emberek: Mennyivel fénylőbb a sugár, Mennyivel zöldebb a berek, Mennyivel dúsabb a vetés, Mennyivel teltebb a kalász. Mennyivel több a vigalom, S mennyivel kevesebb a gyász ? Mennyivel áldottabb a sors, Mennyivel könnyebb, ami fáj, Mennyivel kevesebb a gond, Mennyivel zengőbb ma a száj, Mennyivel kékebb fönt az ég, Mennyivel pirosabb a vér, Mennyivel mosolygóbb az arc, S mennyivel nagyobb a kenyér? Mennyivel kisebb a nyomor, Mennyivel több a nyugalom, Mennyivel több a szeretet, Mennyivel több az irgalom, Mennyivel békésebb a föld, Mennyivel jobbak a szívek ? Ti könnyes szemű milliók, Feleljetek ! Feleljetek I P. Gy. folytatás ...” hangzik tovább az anyai fenyítés szava, így róva fel a gonoszt, szóval is meg tettel is. A gyermek újra és mégjobban sír ... zokog ... de a kulcsnak nem használ, édesanyjának sem. A gyermeknek legkevésbé. Szívében ott vibrál a félelem, de a játék felejteti kissé ha rágondol. Egyszer csak hallja édesapja hangját. Boldog örömmel szalad, és ugrana édesapja nyakába, de ez komor arccal ránéz: — Hol a kulcs? Hol a kulcs? (Természetesen nem tudja odaadni.) A gyermek csak áll, nem érti egészen az ügyet, mert már régen volt reggel. Add csak ide a kezed! Melyik volt? ... A gyermek újra zokog, és nem érti, mert egyszer már kikapott ezért az édesanyjától. Ő szentül hitte, hogy az ügy ezzel befejeződött, és miért is kap ki, hiszen ő "ugyanúgy” csinálta, mint az édesapja szokta. Nem érti az egészet, csak azt, hogy vele igazságtalanság történt! Mert jól gondoljuk meg, nem az a lényeg, hogy mi szülők véljük igazságosnak a büntetést, hanem az, hogy a gyermek is annak érezze. Persze előfordul, hogy az apa, úgy osztja ki a büntetést — úgy rója fel a goonszt —, hogy egy árva szót sem szól hozzá. Éppen csak folyósítja az édesanyja által utalványozott büntetést. A gyermek pedig semmiféle összefüggést nem érez már, a reggeli cselekedet és az esti büntetés között. Ha tudnák a szülők, hogy mit gondolnak ilyenkor róluk a gyermekek? De van olyan változata is az "ügy”nek, hogy a kisgyermek könyörög édesanyjának: ne mondja meg az apjának. Az anya unja a gyermek nyafogását és megígéri "nem rója fel”, mégis az édesapja a vacsoránál mindent tud már. Hej! Édesanya, ha olvasni tudnál akkor gyermeked szemében? Lehet, hogy szereted gyermekedet, de nagyon "éktelenül” cselekedtél. Gyermeked pedig azt gondolja rólad: becsapott, nem lehet neki hinni, rossz, nem is hiszek neki többé! Mert nagy dolog ám az adott szó! És a szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal”. Meg aztán olyasmi is megeshetik például, hogy a gyermek nagy ollóval megnyírta a szőnyeget...! Apja szó nélkül, de meglehetősen "érezhetően” meg is bünteti. (Hát aztán ilyesmiért igazán kijár a büntetés!) De nézzük csak. Az apa, nemrégen megnyírta a gyermek haját ollóval — és mikor sírt — így biztatta: "Ne sírj, ezután még szebben fog kinőni!” Nos. A gyermek meg akarta a szőnyegen is ugyanezt próbálni, azt akarta, hogy a kopott szőr helyett szebb nőjön, ő örömet akart szerezni — és most megbüntetik! Gondolja, milyen éktelenül igazságtalanok is ezek a felnőttek! Röviden szólva: magyarázat nélkül, sohse büntessünk, mindig kérdezzük meg, miért tette? Sokszor olyan meghatóak az indítóokok! Ha megérdemli a büntetést, sohse halasszuk el későbbre. Sohse rójuk fel neki elkövetett bűnét — a gonoszt — többször is, mert ha sokáig hallja, hogy a legrosszabb gyerek az egész környéken, gondolja, hát olyan lesz, hadd legyen a szülőjének igaza. "Vigyázzatok és imádkozzatok ...” Lelkipásztor EZEK AZ ARANYOS KIS GYERMEK SZÁJAK ... Diákónus avatásra gyűlt össze az ünneplő testvériség az egyik magyarországi vidéki imaházban. Amikor már az Istentisztelet komolyabb része véget ért és a fesztelenebb részre az üdvözlésekre, szavalatokra és énekekre került a sor, egy kis falusi pesztonka kutató szempárja kukucskálgatott be a tömött padsorok közé. — Kit keresel? — kérdezte meg tőle az egyik prédikátor. — István bátyámat — válaszolta a kis aranyos. — Ki az? — hangzik az újabb kérdés. — Hát Örzsi-ángyi férje — mondta "kioktatóan” a pesztonka és tovább pásztázta a padsorokat, mit sem törődve a párbeszéd hallóinak a derűjével. AZ AUGUSZTUS 15-1 SZÁMBAN KÉPES JELENTÉST HOZUNK A TORONTÓI KONVENCIÓRÓL.