Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)

1973-02-15 / 4. szám

4. oldal EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1973. február lő. dégekkel együtt lefényképezték majd pedig fölvezette a vendégeket a sta­dium dísztribünjére, ahol megtiszte­­lés képpen közvetlenül az evangélista mellett foglaltak helyet és bemutat­ták őket az egybegyűlt több, mint 40.000 főnyi tömegnek. A delegátu­sok meghallgatták Dr. Graham ige­hirdetését, amely mély benyomást tett rájuk. Az evangélizációs összejö­vetelek napjaiban a Sheraton Cleve­land Hotelben lelkészi továbbkép­zést tartott a Billy Graham Evangé­lizációs Társaság. Ezeken a tanfolya­mokon mintegy 1000, különböző fele­­kezetekhez tartozó lelkész vett részt. Július 21-én a magyar vendégeket megkérték, hogy számoljanak be a magyarországi egyházi életről ez előtt a nagyszámú lelkész gyülekezet előtt. A lelkészek nagy örömmel fo­gadták azt a hírt, hogy Magyaror­szágon az evangélium prédikáltatik, lehet bibliákat kapni és van egyházi sajtó. Ugyancsak átadták a magyar vendégek a Magyarországi Baptista egyházak és a Magyarországi Szabad Egyházak Tanácsának az üdvözletét. Clevelandi tartózkodásuk során, július 19-én, a magyar vendégek meg­látogatták a Bethánia Magyar Bap­tista Gyülekezetei. Palotay Sándor és Laczkovszky János hirdettek igét az esti istentiszteleten. A magyar ven­dégeket Dr. Haraszti Sándor, a gyü­lekezet tanácsadó lelkipásztora üd­vözölte. Ennek a gyülekezetnek nyu­galmazott lelkipásztora, Bretz Emil és egyik diakónusa Gerzsenyi Ernő ünnepi vacsorán látta vendégül a magyar vendégeket. Itt megbeszélé­seket folytattak arra nézve, hogy a gyülekezetnek szüksége lenne egy magyarországi lelkipásztorra, aki be­szél angolul és magyarul és aki kéz be tudná venni a clevelandi Magyar Baptista Misszió ügyét. Ennek a gyü­lekezetnek van rádiós szolgálata is, amelyet sokan hallgatnak a nagy szá­mú clevelandi magyarság körében. A gyülekezet nagy áldozatkészséggel készül a magyarországi lelkipásztor­nak és családjának a fogadására. Július 21-én a magyar vendégek Los Angelesbe (Kaliforniába) men­tek. A repülőtéren Smith Hendrik lelkipásztor fogadta őket Török Mi­hály és Túrmezei Zoltán diakónusok társaságában. Július 23-án igét hir­dettek az Amerikai Magyar Baptista gyülekezetben, Alhambrában. Ebben a gyülekezetben alkalmuk volt meg­hallgatni a Jézus Népe Mozgalom egyik alapítóját és vezetőjét, Dr. Peterson-t. Lackovszky János ezután Kingston­­ba (Jamaika) ment, ahol részt vett a Baptista Világszövetség végrehajtó bizottságának az ülésén július 27— július 31 között. Ezen a találkozón 70 ország Baptista Egyházait 220 de-Luk. 10:38—42. Gyakran halljuk, s meg is egye­zünk abban, hogy áldott az a család, hol Jézus Krisztus lakozik, ahol Jézus nemcsak vendég, hanem a családnak tagja, sőt ennél is több, annak taná­csosa, tekintélye. Igen, ez így is van. A felületes szemlélő ellenben nem így nyilatkozna. Miért? Azért — ten­né meg az ellenvetést — mert az ilyen családokban is történik “mi­egymás”. Ti is úgy szenvedtek mint mások, kiknek nincs mindig ajkukon Jézus neve. Ha imádkozol, ha nem, mindegy — tenné hozzá. Nincsen ígéretünk arranézve, hogy nem történik kellemetlenség, kétféle vélemény, betegség és halál egy hi­vő családban. Előfordulhat, hogy zú­golódnak, méghozzá Jézus jelenlété­ben! A keserűség gyökere talajt ke­res — így nevezi ezt a kórt Jakab apostol. Elkeseredem, mint Mártha: “Uram, nincs arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott en­gem . . .? Mondjad, hogy segítsen ne­kem.” Miért éppen én? Neki lehet, nekem nem? Elhagyhatja ajkadat a panasz: “ha olyan jó férjem volna, mint neki ...” vagy, “ha én is isko­lába járhattam volna, jobban tudnék szolgálni . . .”, ha nekem több időm volna Igét olvasni, én is lennék “töké­letes” hivő! . . . Van úgy, hogy nem keserűség be­szél belőlem, hanem egyszerűen nem kedves nekem a másik testvérem és nem tudok vele jó lelki közösségben legátus képviselte. A Szocialista Ál­lamokból 9 delegátus jött. A legkö­zelebbi Baptista Világ Konferenciát Stockholmban számítják megtarta­ni, 1974-ben. A Baptista Világszövet­ség Végrehajtó Bizottságának az ülései idején Palotay Sándor és Pa­­iotay Sándorné meglátogatták a Hetednapi Adventista Egyház Wa­shington D. C.-ben lévő központját. H. S. élni. Valószínű, hogy az a testvérem nem is olyan összeférhetetlen, csak egyszer le kellene ülni és megbeszél­ni vele viszonyunkat és együtt az Űr elé vinni. És egy ilyen “szent” családban, Jézus jelenlétében történik a keserű kifakadás! Elégedetlenségét ki is fejezi, még­hozzá elmondja Jézusnak. Nagyon jó, ha elégedetlenségünket testvérünkkel szemben — úgy mint Mártha — testvérünk és Jézus jelen­létében mondjuk el! A lázadó, a keserű ember elégté­telt és intézkedést vár. Jézus elmond­ja, hogy amit Mária tesz, az jó, és azt el nem veszi tőle. Mária nem kap új beosztást, nem váltja fel Márthát. Jézus nem mondja azt, hogy amit Mártha csinál, az nem jó, Jézus most értékel: ez fontos, ez kevésbé fon­tos! Jézus válaszából azt is érzem, hogy azt mondja: ez a te, amaz pe­dig az ő feladata és Márthának ezután jobban kell igyekeznie. És Mártha igyekezett is, mert mi­kor a nagy vizsga jött, Mártha előbb mondta, mint Mária: “Tudom, hogy feltámad, a feltámadáskor, az utolsó napon.” Ahhoz az igazsághoz pedig: “. . . aki hiszen, ha meghal is él!” — Máriával együtt jut el. Jézus megfeddte Márthát. “Fedd meg a bölcset, és szeret téged.” “Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöl­jön téged.” (Péld. 9:8.) Hogyan vi­selkedem én a feddéssel szemben? Bölcsen vagy csúfoló módjára? Mártha megvádolta Máriát. Mária rr NŐK ROVATA Rovatvezető: SZERE NCSY JÓZSEF NÉ Női konf. elnök: Petre Gábomé Alelnöki Tatter Vilmosné Pénztáros: Kish Emőné Jegyző: Forrás Edéné Egy család

Next

/
Oldalképek
Tartalom