Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)

1973-08-15 / 16. szám

4. oldal EVANGÉLIUMI HÍKNÖK 1973 augusztus 15. rr NŐK ROVATA Rovatvezető: SZERENCSY JÓZSEF X £ Női konf. elnök :Balla B. Györgyné Alelnöki Tatter Vilmosné Pénztáros: Kish Emőné Jegyző: Forrás Edéné Az én kicsinyeim NEM CSELEKSZIK-E ÉKTELENÜL SZERETETÜNK? Vajon nem éktelen dolog-e, ha valamit ígérünk — ha feledékeny­­ségből is — és nem teljesítjük? A gyermeket nem lehet becsapni. Ha­mar gyanakodni kezd, aztán lassan nem hisz nekünk. Összegyűlnek csa­lódásai s egy alkalommal, valami egészen jelentéktelen ügy miatt, a legvadabb dacban robbanhat ki. A szülő pedig nem érti miért? Pedig azt mondja már a Példabeszédek írója is: "Tőr az embernek meggon­dolatlanul mondani: szent, és a foga­dástétel után megfontolni." (Péld. 20:25.) Éppen ilyen tőr azt mondani és éktelenség is: így vagy úgy lesz, ezt vagy azt hozom, aztán megfon­tolni, vagy elfelejteni. Mert a szülőt is megsebzi ez a "tőr”! Mert nem egyéb ez, mint gyermekének elhide­­gülése, gyanakvása, szeretetlensége, szemében egy furcsa fény, idegen fény, mely úgy metsz a szülő szívé­be valóban, mint egy "tőr” — pedig ő az oka. S ez a hideg fény azt jelen­ti: "Nem bízom már benned”. "Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, hogy ne fogadj, hogynem mint fogadsz, és nem teljesíted be.” (Péld. 5:4—5.) Mert ez éktelen dolog. Azt mondottuk, hogy a gyermek a szülő éktelen cselekedeteivel szem­ben, daccal válaszol. A gyermek első dackorszaka természetes jelenség, és kb. 3—4 év körül jelentkezik. Ami­kor a kis "én”-je önállósulni kezd, és "akadályokba” ütközik s ez äz akadály nála legtöbbször a szülő akarata. Ez a dac, tulajdonképpen az "én-védelem”. Ilyenkor tanul meg akarni, és célokat maga elé tűzni a gyermek. Amit éppen úgy meg kell tanulnia, mint a villával való evést. Éppen ezért ez a dac, természetes jelenség és feleslegesen nem szabad elnyomni. Van másféle dac is, és ez kétféleképpen nyilvánul meg: becsü­letes dac, ami a lábbal való toppa­­nástól, a dührohamig fokozódhat, de mindig nyíltan jelentkezik. Ez legtöbbször az előbb említett szülői éktelen cselekedet következménye. Súlyosabb formája a dacnak az, amikor már gyermek nagyon fél a szüleitől s ezért nyíltan nem mer dacolni, ilyenkor hát “sunyi daccal” dacol. S ez mindig rejtett, álcázott formában jelentkezik. Például: hiá­ba szólongatják, úgy tesz, mintha nem hallaná. Lusta, pedig egyébként nem az. Lassan, iszonytatóan lassan eszik. Élvezi, ha mérgelődnek rajta, miatta. (Rejtett bosszú ez.) Súlyo­sabb formája is lehet a sunyi dac­nak. A dacoló gyermek szerencsétlen és szomorú. Okosan egyet tehetünk csak, ha "nem cselekszünk éktele­nül”, hanem nagy türelemmel vár­juk a dackorszak lezáródását, és sohasem csapjuk be, még jobban szeretjük és még nagyobb tapintat­tal bánunk vele. Szidással, veréssel semmire sem megyünk, ezzel csak megkeményítjük és fokozzuk dacát. Kímélettel megértéssel annál többre mehetünk. Biztosítjuk szeretetünk­­ről, aztán nem foglalkozunk so­káig a dacoló gyermekkel. (Például: ha nem eszik — ne etessük — in­kább két napig ne egyék eleget. Nem szabad észrevenni.) Hamarosan új­ra felolvad, és közeledni fog, mert számára is szenvedés ez a magatar­tás. Irányadó alapigénk a dacoló gyermekkel szemben, Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3. rész 21. verse, "...ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek ...” és Efézus 4:6. v. .. ne ingereljétek a ti gyermekeiteket, ha­nem neveljétek azokat az Úr tanítá­sa és intése szerint.” Nem keresi-e a maga hasznát sze­retetünk? Hogy aztán melyik szere­tet keresi a maga hasznát arról már beszéltünk: a majomszeretet, amelyik nem tudja, hogy a gyermek az Istené, és nem kizárólag a maga "hasznára” örömére való. Nem gerjed-e haragra szerete­tünk? Itt állunk, a "verjem — ne verjem” kérdése előtt. Dávid király azt kéri, és az igazságos Istentől ké­ri: "Uram, ne fedj meg engem hara­godban ...” Felgerjedésedben ne ostorozz engemet.” (Zsolt. 6:2, és 32:2.) Mindenekelőtt le kell szögez­nünk, hogy a gyakori, vagy meggon­dolatlan verés: nevelésünk csődje! Még ha feddünk is, jó ha Zwingli tanácsát komolyan vesszük: “Ha feddenünk kell, az értelmesen tör­ténjék, derűs, kiegyensúlyozott szív­vel, jóakaratúan úgy, hogy míg hibá­ját feddjük, megnyerjük és magunk­hoz láncoljuk szeretetét." "Mint, aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket.” (II. Tim. 2:25.) Hibáiban, amiért feddjük, minde­nekelőtt keressük meg (és legtöbb­ször meg is találjuk) magunk hibáit, amit a gyermek remek utánzóképes­ségével elsajátított, és így tulajdon­képpen "bűntársa” vagyunk. Ha mégis büntetnünk kell, akkor bűn-, tessük harag nélkül. A hivő ember büntető magatartá­sának biztos alapja, hogy a gyermek rábízatott, s hogy ő az Isten Atya helyettese. Mert csak az Atyával szemben érzett felelősségből szár­­mazhatik minden igazi felelősség a gyermek iránt is. Ha ezt egészen komolyan átérezzük, azonnal más lesz a gyermek iránti büntetésünk is. Azonnal eltűnik a két "legéktele­­nebb” büntetési mód: a gúny és a megszégyenítés. A veréssel is csínján bánjunk — hiszen szeretetünk nem gerjed haragra — és tudjuk, hogy van egyéb büntetési mód is: szomorú, vagy kemény pillantás, a feddő, de szeretetteljes szó, a hallgatás. A sze­retet látszólagos és rövid időre való megvonása. Egy kedves nyalánkság­tól, játéktól való eltiltás, stb. stb. De ilyenkor is tudnunk kell, hogy minden büntetés előtt, bírnunk kell gyermekünk szeretetét, mert csak így lehet áldássá a büntetés is szá­mára, ha ő is tudja: ". .. azért büntet, mert szeret...” (Zsid. 12:6.) Lelkipásztor Kárpátalja. Moszkvában megjelent egy könyv "Ukrajna” címen. Ez a könyv leírást ad Kárpátaljáról is. Beszámol Munkács, Ungvár, Csap, Beregszász és Rahó városok életé­ről. Beregszászon az iskolákban az ukrán és orosz nyelv mellett a ma­gyar nyelvet is tanítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom