Evangéliumi Hírnök, 1972 (64. évfolyam, 1-24. szám)
1972-07-01 / 13. szám
1972. július 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal lesz. Ebben a kérdésben nem volt más akarat és más terv. A fenti ügyek fontosak és életbe vágók. Ezért nem csak kívánatos, hanem égetően szükséges, hogy minden magyar baptista testvérünk eljöjjön a konvencióra. A magyar baptista misszió ügyét csak a magyarok munkálhatják és vihetik előre. Ne engedjük, hogy újjáéledő magyar baptista missziónk kárt szenvedjen. Kérjük magyar baptista testvéreinket az Úrért és a misszióért, hogy jöjjenek a konvencióra. Udvarnoki Béla ERŐM FELETT... Ma ... ülést látom a pusztában ... üzött-fáradtan, egyedül. A történelem idő-fala Közöttünk nesztelen ledűl, És odaülök én is mellé Töprenkedőn és csendesen: — Előttem is... egy ... puszta van ... — Mondom, vagy tán csak sejtelem, Hogy így látom az életem. Nem lehetne másfelé menni? Mert ez az út roppant nehéz ... (Illés elé egy tál pogácsát Helyezett az angyali kéz.) ... Égi manna ... égi pogácsa ... — Kábultan nyúlok és eszem. Aztán fáradt, nehéz alvásra Csukódik le a két szemem. A puszta zúg rejtelmesen ... De Illést felkelti az angyal, S én is felébredek vele; Még vaksötét van, éj közepén, A puszta árnyakkal tele ... — Egyél! — hangzik a biztatás —, Erőd felett való utad van! Habozás nélkül eszem én is, Míg visszhangot ver szívemben halkan: ERŐD... FELETT... VALÓ... UTAD . .. VAN . .. — Erőm felett... való utam... van...! DE... — Illés leikével... MEGYEK! Átlábolok vele a pusztán, És ... ha nagyon fáradt leszek. Előttem lesz az Isten-adta, Lélek-edző, égi pogácsa! Az én erőmből sok nem futja, De az övének nincsen gátja! Erőm felett... való utam ... van ... De ő — erőm felett — megáldja! Szerzője ismeretlen. Az üdvösség valóság---------- (Igaz történet.) ----------M. I. mindössze negyvennégy évet élt, amikor itthagyta ez árnyékvilágot és a jobb honba, az örök honba költözött. Magyarországon látta meg először a melegen sugárzó napot, a kék eget és fénylő csillagokat. Ott ringott bölcsője; ott érezte a szülői szeretet — emberi szavakban ki nem fejezhető — erejét. Ott töltötte a gyermekkor, az iskolás kor éveit és ott állott az oltár előtt — párjával — várva az új, a házaséletre az áldást... M. I. élete nem volt mentes a földi, az emberi élet ezerféle küzdelmeitől. Sok viszontagságon ment keresztül már az óhazában és talán ez is közrejátszott abban, hogy 1956- ban férjével együtt Svájcba, majd onnét 1964-ben Kanadába utazott. De balsorsa M. I-t elkísérte Svájcba és Kanadába is. A nehéz munka, a pincelakás, az angol nyelvtudás hiánya Kanadában is nehézzé tette életét. A meg nem értés, a szeretetlenség az érzékeny lelkű nőt súlyosan megviselte, és sorsát csak nehezítette. Az anyaság öröme nem adatott meg neki; nem volt senki, aki sok bánatában és kevés örömében osztozott volna. Volt két leánytestvére, de azok az Egyesült Államokban éltek; egyik New Yorkban, a másik Chicagóban; így a nagy távolság miatt azokkal is ritkán találkozhatott. M. I. vallásos szülők gyermeke volt; ő maga is vallásos életet élt. de nem volt élő hite, nem ismerte az üdvösség útját; ezért lelkét vallásossága nem elégítette ki. A sok csapást a legnagyobb csapás követte. M. I. súlyos beteg lett. Kórházba került, ahol az orvosok megállapították a modern kor legborzalmasabb betegségét: a rákbetegséget. "Csak az Isten segíthet” — mondták az orvosok. M. I. nőtestvérei: G. férjével és két gyermekével szorgalmas látogatója a New York-i hivő magyarok gyülekezetének és egy alkalommal forró könnyek között kérte a jelenlévőket a testvéréért való imádkozásra. Attól fogva a kis magyar hivő csoport állandóan imádkozott a súlyos betegért. M. M-néhoz, a gyülekezet egyik tagjához pedig úgy szólt a nagybeteg nővére: G.: "Mentsd meg a mi testvérünket és vezesd az Úrhoz. írjál neki és írd meg: mit kell tennie, hogy az Úr kegyelmét elnyerje és elismerje az Úr Jézust személyes Megváltójának .. A levél nem maradt válasz nélkül. Hihetetlen örömet jelentett részükre a levél és velünk együtt örültek azlsten angyalai is. A levélben többek között ez állott: "... bűneimre bocsánatot nyertem és az Űr Jézust a szívembe fogadtam ...” Egy alkalommal így szólt az őt meglátogató New York-i nőtestvérének: "Hitem megerősödött az Úrban. Tudom, hogy az Úr meghallgatott engem és elkészítette nékem a menynyei hajlékot.. Közben a betegség még súlyosabbá vált. M. I. ereje fogyóban volt, hangja egészen elhalkult. Látható volt, hogy hamarosan elmegy a minden élők útján. Elköltözése előtt két nappal a kórházi ágynál jelenlevő négy személynek soha el nem felejthető átélésben volt része. M. I. felült ágyában. Arcát mennyei fény és mosoly borította. Kitárta két kezét és — aki már csak suttogva tudott beszélni — most hangosan és érthetően szólalt meg: "... Boldog vagyok, nagyon boldog vagyok, mert már hazamegyek az örök hazába, amit az Úr elkészített számomra.” A jelenlevőket rázta a zokogás ... És a nagybeteg újra megszólalt, hangosan és értelmesen: “Ne sírjatok” ... mondta, "nekem már semmi sem fáj ... Én boldog vagyok, mert az Úr velem van ...” És a kórházterem imateremmé alakult át. Imádkozott a nagybeteg; gondolva azokra, akiket tudva, vagy tudatlanul megbántott; imádkozott hitetlenül élő ismerőseiért, rokonaiért, közeli hozzátartozóiért. Majd búcsúszavakat mondott általa nagyon szeretett szülei, testvérei, sógorai felé. Ezekután az általa oly nagyon szeretett szent könyvecskét kérte. Ki-
