Evangéliumi Hirnök, 1968 (60. évfolyam, 2-11. szám)
1968-04-15 / 8. szám
1968. április 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal Nők rovata Női. konf. elnöke: Bányai Sándorné Pénztáros: Mrs. Elizabeth Haydn Alelnöki Németh Lajosné Rovatvezető: Szerencsy Mária ÚTKÖZBEN... Jászoltól a keresztfáig tartott az Ür Jézus földi vándordíja. Ezt az utat méltóképpen vázolni, csak az Evangélium tudja részünkre s így nyertünk hiteles tudomást az Úr Jézus munkásságáról, beszélgetéseikről, példázatairól és tanításairól. Jézus járt városról-városra s útjában volt találkozása különböző lelkiségü és beállítottságú emberrel. Találkozott ezrekremenő sokasággal, akik hallgatni kívánták tanításait s a sokaság között találkozott egy fiúcskával, aki zokszó nélkül át tudta adni áldozatul az édesanyja által részére készített kenyeret és halat. Ez a gyermeki áldozat egyben áldás is lett a közösség számára, ötezer ember élvezte az áldást. Áldozatos szívű özvegyet is látott Jézus a templomi perselynél, aki Jézus megállapítása szerint: “ ... mindenét amije csak volt” a perselybe vetette. Voltak engedelmes emberek útközben, akik az Ö hívására azonnal készek voltak Jézust követni, nem latolgatták a jövő kilátásait, sem nem érintették az anyagi jövedelem kérdését, hanem teljes átadással, bizalommal követték őt. Az alázatosságnak ragyogó példáját adta a pogány nőnek Jézushoz intézett felelete: "Uram! az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruk asztaláról aláhullanak.” (Mt. 15:17) "Nagy a te hited, ó asszony!” s alázatának és hitének jutalma nem maradt el. "Nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj! Csak egy szót szólj és meggyógyul az én szolgám.” (Luk. 7: 6,7.>-»szól a pogány százados. "Ilyen hitet Izraelben sem találtam!” volt Jézus elismerő szava a szolgájáért közbenjáró pogány századosról. Talált az Ür Bethániát, igére szomjas Máriát, vagyonukból neki szolgáló nőket és a tíz meggyógyult bélpoklos közül egy hálás embert, aki érezte, hogy jóltevőjének köszönettel tartozik. De az alázatos, engedelmes, hálás emberek mellett üldözéssel, kételkedéssel, hitetlenséggel, meg nem értéssel volt kirakva Jézus földi útja. Getsemánéban a vérverejtéktől barázdált arcát felemelve, szemei a tanítványokat, az övéit keresi... "...könyörgök azokért, akiket nekem adtál.” (Ján. 17:9) így imádkozott értük a Getsemáne-i útja előtt Jézus. Most kereső szeme megpihenve tanítványain, szomorúan hagyja el ajkát a kérdés: "Simon, alszol?” (Márk 14:37). Míg imádkozásra inti őket, már közeldik az áruló tanítvány ... "Nem ismerem őt!" hasít szívébe a tagadás hangja a főpap házánál s a Golgotára vezető út után már csak János és... az ő anyja és Mária a Kleopás felesége és Mária Magdaléna.” (Ján. 19:25, 26) állnak a kereszt alatt. Az Úr Jézus úgy ígérte: “ .. .ti veletek vagyok minden napon...” (Mt. 28:20), tehát közöttünk jár ma is, az ő követői között. Vajon minket, az ő megvallóit, hol talál meg Jézus? Az engedelmes, áldozatos, hálás, hittel teljes gyermekei között, vagy nem méltán teszi-e fel a kérdést ma is felénk: “Simon, alszol?” “ ... akiket nekem adtál ...” (JÁNOS 17.) Minden alkalommal csodálattal olvasom az Ür Jézus fenséges “főpapi imáját”; ez az ima igen figyelemre méltó, sokoldalú. Betekintést enged az Isten-Ember lelkivilágába, közli Atyjával mindazt, ami közelgő halála előtt szívén fekszik, kiér zik belőle ez a tökéletes kapcsolat, ami Fiú és Atya között fennállt. Emberileg úgy mondanánk, mintegy lelki-végrendeletet készít, gondoskodva szeretett tanítványairól, akikkel együtt élt, járt, szenvedett földi útjain, az Atya gondjaira bízva őket: “ .. .akiket nekem adtál, tartsd meg őket...", "... őrizd meg a gonosztól őket...” — így könyörgög érettük. A mindnyájunknak kedves anyáknapi ünnepléskor kivételesen nem az édesanyák erényeiről szeretnék megemlékezni, hanem szívesen időzök annál a gondolatnál, ami engem Jézus imájában megragadott. Mikor az Isten bölcs terve és elgondolása a nőt édesanyává tette, akkor egy isteni lelket hordozó személlyel ajándékozta meg őt: a gyermekkel. Evvel az anya számára felbecülhetetlen áldással együtt, egy életre szóló kötelességet is kapott az édesanya és ebben a sokoldalú kötelességben az első helyen álló feladat az, úgy könyörögni gyermekeinkért, amint Jézus is megemlékezik imájában az övéiről: “akiket nekem adtál, tartsd meg őket... őrizd meg a gonosztól őket...” Lehet-e ennél fontosabb feladata a hivő anyának, mint így járulni az Ür elé gyermekeiért? Az anyának minden egyéb tevékenysége önmagából, hivatásából adódik; beláthatatlan időn át képes virrasztani gyermekei mellett, ösztönösen keresi mindenben gyermekei javát, minden erejével munkálja, készít get i elő számára a jobb jövőt. De mindezen törekvés csak úgy válhat valódi értékké, ha meg nem szűnünk így imádkozni "... akiket nekem adtál, tartsd meg őket... őrizd meg a gonosztól őket...” Vannak áldozatok, melyeket csak az anya hozhat, de a hivő anya szívéhez semmi sem állhat közelebb, mint gyermekei keresztyén élete s ezt csak példaadás és könyörgés által érhetjük el, nem érdemből, csak “kegyelem által”. A gyermek nem tudja értékelni az áldozatot, de éberen figyeli minden lépésünk, számontartja ígéretünk, nyitott füle megjegyzi szavunk, utánozza magatartásunk. A gyermek másol és nem felejt. (Folytatás a 4. oldalon)
