Evangéliumi Hirnök, 1968 (60. évfolyam, 2-11. szám)
1968-01-15 / 2. szám
1968. január 15. EVANGÉLIUMI HÍBNÖK 3. oldal (Ef. 4:13) "Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ö megismerésének egységére érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” Istennek egy nagyon szép ajándéka áll előttünk ezekben a drága igékben. Isten akar valamit velünk. El akarja juttatni az övéit valahová. Egy szent megérkezésnek a lehetőségei tárulnak fel előttünk ezekben az igékben. Ami ebben a gyönyörködtető: nem egyeseket, még csak nem is az erre érdemeseket, sem a bölcseket, hanem mindnyájunkat el akar vezetni Krisztus teljességére. Isten igéje mutatja az utat, nekünk csak követni kell az irányt, haladnunk kell, mert így akarja Isten. A kitűzött célt megállás nélkül lehet csak elérni! Haladnunk kell kemény, férfias léptekkel! "Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl!” (Zsid. 12:12) Úgy vagyunk mi is az élettel, mint ama bibliai magvető, aki elvetette a magot és hazament és lefeküdt és felkelt, a mag pedig kikelt, maga sem tudja miképpen. Aztán felnőtt és magot hozott a kalászban. Ezt megállás nélkül tette. A mi életünknek sem lehetnek megállói. Kedves Testvérek arról van szó ezekben az igékben, hogy nem én lettem teljes, hanem Krisztus jutott teljességre bennem. Ezekben az igékben az a nagy üzenete Istennek felénk, hogy Ő vissza akar helyezni bennünket oda, ahonnan a bűn miatt kiestünk. Ez Istennek a terve a hivő életekkel! Visszavinni azokat, akik hisznek Krisztusban és az Ő nagy Váltságművében. Egységre jutottak Krisztussal és az értelmük éretté kezd formálódni. Isten tehát még az értelmünket is át akarja alakítani, és ezáltal elterelni arról az útról, ahol már eddig számtalanszor kátyúba jutott. Itt bukkan fel a nagy cél: "A Krisztussal ékeskedő kornak a mértéke!” Hát van ilyen mérték? Van. Ha még nem vettem észre, akkor az első figyelmeztetése ennek a következő: Legyen már végre valóság bennem is a Krisztus teljessége, azaz annak a drága közösségnek a teljességre jutása, amit Krisztus akar velem örök érvényűvé tenni ebben az igében. A második figyelmeztetése ennek az igének az, hogy: vegyem tudomásul azt, amit Isten tesz értem és az én megmaradásomért, naponként. Akik nem így veszik és hirdetik Isten teljességét, azok lassan, de biztosan beleesnek a saját tanításuk, vagy mondjuk így, dogmájuk sírjába. Mert a ferde felfogások a dogmák szülőházai. Akik a maguk világosságát fölibe helyezik az ige világosságának, azok beleesnek a saját dogmájuk sírjába, mert Isten igéje bennük alárendelt szerepet játszik. Mert amint ezek hangoztatják, ők jobban ismerik Istent, mint bárki. Mondják, hogy Isten nem olyan, mint akiről a biblia beszél. Isten egészen más. Megsötétítette őket a saját ún. világosságuk. Kedves Testvérek, nem mesterkélt mesék ezek, hanem megtörtént valóságok. De Istennek megvan a módja, ereje, hatalma ahhoz, hogy az ilyen esetekben is megőrizze és talpra állítsa a tiszta táplálékon növekedni akarókat. Ezekben és az ezekhez hasonló drága tiszta igékben Isten közelhozza a megfoghatatlan szellemi világot és szinte kézzelfoghatóvá teszi számunkra a Krisztus megváltó igaz ságát, ilyen és ezekhez hasonló vetítésben. Aki így nem akarja megérteni, az értse meg úgy. Bár Isten tudja legjobban, hogy még az Ő drága Szavát is sokan könnyebben félre értik, mint megértik. Foglaljuk össze mégegyszer: A Krisztus teljességével ékeskedő kor nem az én teljességem, hanem Krisztus teljességre jutása bennem, meri Isten tökéletessége benne jutott ei az emberekhez! Ha ezt eddig nem így értettük, nézzünk széjjel — életünk azon területén, amelyek Isten gyümölcstermő területeinek számítottak, szolgálataink, bizonyságtételeink, testvérek felé megnyilvánuló segítő készségeink, és annak a posztnak a helyes betöltése, amit úgy vettünk el és amelyre kegyelmi ajándékot kaptunk az Úrtól. Az élet olyan, mint a letört ág élete. Ideig-óráig még zöldül, még mutatja az életet, de az enyészet már rá van írva. Ez nem hoz gyümölcsöt, sőt maga sem életképes. Testvérek, ki akar egy ilyen életet? Senki! Ámde Krisztussal és az Ő teljességével ékeskedő élet él, mert be lett oltva, be lett helyezve Krisztus testébe. A letört ág helyet kapott az Úr Jézus Krisztusban és így jut el vele a naponkénti Krisztus-közösségben a hitnek egységére, valamint az Ő megismerésének az egységére érett férfiúságra és a Vele ékeskedő kor áldott mértékére! Egy nagyon drága énekkel fejezem be fejtegetésemet: Testvérek menjünk bátran, Hamar leszáll az éj E földi pusztaságban megállni nagy veszély. Hát hadd vegyünk erőt a Menny felé sietni, Ne álljunk meg pihenni, a boldog cél előtt! Tóth Sándor Vándormadárhoz Hazaszálló madár, könnyes szemmel nézlek, Tudom, otthon vár rád, puha, régi fészked. Megtalálod újra, nem bántotta senki, Lesz hely, hol fiaid fel tudod nevelni. Nekem is volt egyszer, de már régen nincsen, Édes jó szüleim jártak körülöttem. És most nincsen senkim, itt az idegenben, Csak Te vagy Istenem, segíts hinni Benned. Szász János AZ EGYCÉLÚ EMBER