Evangéliumi Hirnök, 1968 (60. évfolyam, 2-11. szám)
1968-02-15 / 4. szám
VOL. 60. No. 4. FEBRUARY 15,1968 60. ÉVF. 4. SZÁM. 1968. FEBRUÁR lő. JÉZUS monda: “De kell, hogy előbb hirdettessék az evangélium minden nép között.’’ (Márk 13:10.) PÜSPÖK-AVATÁS Feltűnő és kihatásában nagy jelentőségű hírt közölt az amerikai sajtó. San Franciscóban január 4-én segédpüspökké szentelték Mark J. Hurley római katolikus lelkészt. Az avatási szertartást a San Francisco-i érsek végezte és az avató Istentiszteleten a Los Angeles-i kardinális elnökölt. Harminc püspök vett részt a püspök-avató szertartáson és a harminc püspökkel együtt vonult be hat nem katolikus egyházi képviselő: presbyteriánus, episcopális, baptista (American Baptist) görög keleti és izráeli lelkész. Ezek a nem katolikus egyházi férfiak nemcsak vendégként jelentek meg s nem ültek külön, hanem a harminc katolikus püspök között foglaltak helyet a templom szentélyében és a püspökökkel együtt vettek részt az avatási liturgiában. Sokszor megtörtént, hogy katolikus, protestáns és izráelita egyházi képviselők együtt megjelentek templomon kívüli ünnepségeken, hazafias alkalmakból tartott nyilvános Istentiszteleteken, de arról nem hallottunk, hogy egy római katolikus katedrálisban protestáns lelkészek közreműködésével szenteltek fel egy katolikus püspököt. Ha valaki mondta volna húsz évvel ezelőtt, hogy ez valamikor megtörténhet, hihetetlennek hangzott volna. Megtörtént! Mintha hajnal hasadást észlelnénk s a rémárnyak mintha kezdenének eltűnni. A napsugár első fénye nem csak a derűt hozza, hanem világosságával rádöbbent arra, hogy nem minden volt ott rendjén, ahol az éj árnya sötét leplével elfátyolozta szemünk elől a megszokott környezetünket. Kezdünk gondolkozni: igaz lenne az, hogy a Roma semper eadem (Róma mindig ugyanaz) mondás többé nem érvényes? Igaz lehetne az, hogy az eddig máglyára valónak ítélt eretnekek résztvehetnek egy püspök-szentelésen PRóma ezzel a történelmi lépésével további gondolkozásra késztet. Igaz lenne az, hogy nálunk, protestánsoknál minden rendben van s a változásra csak a római egyháznak volt szüksége? A hajnal pirkadó fényénél akaratlanul is meglátjuk arcunkat a tükörben és a reggeli tükörkép nem a legbátorítóbb látvány. A nap azonban, amelyet a kelő aranysugarak behirdettek, teljes fényében kezd kibontakozni. A fénnyel együtt jön a nap melege. Figyelmünket a következő meglátások kötik le. 1. A keresztyén felekezetek elértek arra a magaslatra, ahol már nem rabjai annak a szűklátókörű, maradi önelégültségnek, hogy "minden igazság nálunk van”, ami másoknál van, az nem igazság, arra nincs szükségünk. Ennek a felfogásnak a legkitartóbb hirdetője és védője a római egyház volt. Nagy súllyal esik a latba az a tény, hogy most ez a közösség lép át a maga-emelte korlátokon s mintegy kijelenti: látunk jót, elfogadhatót és követésre méltót Kálvin utódainál a presbyteriánusoknál, az “újra keresztelő” baptistáknál, a szakadár keleti egyháznál és az Ótestamentumot követő Izráel-fiaknál. Abból hogy eddig a felekezetek energiájuk egy részét arra pazarolták, hogy válaszfalakat építettek, azokat erősítették és védték, mindenkire csak kár származott. Hogy a kerítésen nem mertek átnézni, vagy a szomszéd javaiból nem akartak kölcsönözni, az azt eredményezte, hogy mindenki nélkülözött valamit és mindenki szegényebb maradt. Mennyivel tisztább, krisztusiabb és alázatosabb az a magatartás, amely Pál apostol kifejezése szerint belátja, hogy ismerete csak "rész szerint való”. Mennyivel szebb és gazdagabb jövőt ígér az a beismerés, hogy van hiányosságunk s más csoporthoz tartozó testvéreinktől tanulhatunk. Az egyházakat hatalmába kerítette a tökéletesség érzése. Semmi sem állítja meg olyan biztosan a fejlődés folyamatát, mint az a kábító meggyőződés, hogy már elértük a csúcsot. Hogy világosabb legyek, jeleznem kell, hogy nem az egyháztagok egyéni viselkedésére gondolok, hanem az egyházak gyakorlati eljárására, a hitvallásukra, dogmájukra és rendelkezéseikre. Nem sok különbséget találok a katolikus egyház régebbi tilalma, mellyel megakadályozta híveit abban, hogy egy protestáns Istentiszteleten részt vegyenek, és a mai "felvilágosult” baptisták azon eljárása közt, hogy ha valaki elmegy egy "szakadár” baptista gyülekezetbe (mert ilyen is van), vagy egy pünkösdi összejövetelre, azt az "igazi alapon” álló gyülekezete meginti. Ha pedig a "szakadár” csoportból merészel valamelyik tag visszalátogatni az elhagyott anyagyülekezetbe, azt hűtlennek, ingatagnak bélyegzik testvérei. Ami a rendelkezéseket illeti, sajnos egyik sem dobhat nagy követ a másikra. Az elmélet, a teológia minden egy-