Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-01 / 1. szám
1967. január 1. Evangéliumi Hírnök 5. oldal Nők rovata Női konf. elnöke: Bányai Sándomé Pénztáros: Mrs. Elizabeth Haydn Alelnök: Németh Lajosné Rovatvezető: Szerencsy Mária, 105 Demott Lane, Somerset, N. J. Kik a boldogok? Karácsonykor a gyermekek szemei sugárzanak a boldogságtól. Aján dék . . . sok édesség ... ez mind a gyerekek világához tartozik. De kell, hogy másféle boldogság is legyen ami besugározza a felnőttek életét. Mi, akik ismerjük Jézust, ki gyermekként született erre a világra —, tudjuk, hogy folytatása van az életnek és a karácsonyi öröm után jön az újév és az újévvel új fogadalmak Az újesztendő, új ígéreteket hoz magával és szinte elhomályosítja, eltakarja az elmúlt esztendőt. "Senki sem vet foltot új posztóból az ócska ruhára, mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából és nagyobb sza kadás lesz.” (Máté 9:16.) így szól az Ige. A múlt már nem tud segíteni a jelenen, sem a jövőn. így a jövő felé kell tekintenünk és ne keverjük öszsze a múltat a jövő eseményeivel. Kik a boldogok? “... akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak” (Máté 5:6). Érdemes igyekezni ilyen boldogságra! Ilyen boldogságra van szüksége ennek a világnak. "Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk. 19:10). Kevés ember van, aki kedveli az adó- vagy vámszedőket. Jézus idejében is voltak vámszedők, ezek közt volt Zákeus is. Nem gondolom ,hogy Zákeus boldog ember lett volna. Nem volt szegény földiekben, de nagyon szegény lehetett az ő lelki egyéniségében. Messze volt az ő szíve, egyé nisége Krisztustól. Gyakran, ha hallott Jézusról, szerette volna meglát ni Őt, de a kevélység, büszkeség viszszatartotta. Zákeus úgy érezte, hogy ő az előkelő emberek társaságába tartozik és mindez visszatartotta őt, hogy keresse a találkozást Jézussal. Jézus azonban megtalálta Zákeust és lehívta a magas, lombos fügefáról. Vendégül ment Jézus Zákeus otthonába, ahol egy szebb és jobb jövőre hívta fel az ő figyelmét. Megérttette vele, hogy a gazdagság, amit Zákeus élvez, nem teheti őt boldoggá, mert mindaz nem tisztességesen jutott őhozzá. Nehéz volt talán Zákeusnak mindezt megérteni, de Jézus jelenléte átjárta egész egyéniségét és lelki szeme előtt el vonultak az özvegyek és árvák sorai és mindazok, akiktől ő elvette ta Ián az utolsó falat kenyeret. Úgy érezte, hogy ő nagyon boldogtalan, érezte, neki új feladata van, helyre kell hoznia mindezeket, ha igazán boldog akar lenni. És jött a vallomás: "íme — vagyonomnak felét a szegényeknek adom és ha valakitől patvarkodással elvettem valamit, he lyébe négyszer annyit adok!” Zákeus nem bújdosott többet, bol dog érzés töltötte be szívét, otthona mintha kellemesebb lett volna és jól esett neki hallani Jézus válaszát: "Ma lett üdvössége ennek a háznak!” ígéretét beváltva sietett az otthonokba. Vajon hogyan fogadták Zákeust az özvegyek és árvák? Kopogása nem volt ijesztő? De amikor ajtót nyitottak neki, nem kért pénzt, hanem adott! Miért? Zákeus leült a szegényesen berendezett otthonban és elmondta, hogy a múltat el akarja temetni és új életet akar kezdeni és kinyitotta erszényét, hogy visszafizesse azt a pénzt, ami nem volt az övé... Nem volt ez könnyű feladat Zákeus részére! De ott ülve a szegényes asztal mel lett elmondja, hogy ki adott neki erre erőt. Mindnyájan emlékeztek, hogy Jézus arra járt és hogy milyen szégyenkezve jött le Zákeus a fáról... "Vendég volt az én házamnál — mondotta Zákeus — és ott tárta fel előttem, önző, bűnös életemet. Nem mások előtt mondta mindezt nekem Jézus, hanem mikor csak ketten voltunk ... Nem szégyenlettem többé Jézust, mert egy új jövőt tárt fel előttem. Most már nem a gazdagság életem fő célja, hanem amit Jézus mondott a Hegyi Beszédben ... "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek ...” Egy családi összejövetelen volt egy szónoklatairól és felolvasásairól híres fiatalember. Mindenki akarta őt hallani. A család legidősebb tagja előhozta a sokat olvasott, megviselt öreg Bibliát és felkérte a fiatalembert, hogy olvassa fel a 23-ik Zsoltárt. Az ifjú kezébe véve az öreg Bibliát elkezdte olvasni: "Az Úr az én pásztorom ...” Aztán csend... megállt az olvasással, majd az ifjú magát mentegetve kérte, hogy az öreg nagyapa folytassa az olvasást. Az öreg nagyapa reszkető kezébe vette az ő szeretett könyvét és elkezdte olvasni. ".. .Az Úr az én pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom.” Nem tapsolt senki, de a szemekből ömlő könnyek bizonyították, hogy mit jelent felolvasni, vagy átérezni azt, ami vezette, megtartotta egy életen át az idős nagyapát. Ismét egy újesztendő! Mit hoz a jövő? Ezt senki sem tudja. Jönnek a fogadalmak, amit aztán egyenkint megtörünk. Egyet azonban soha ne feledjünk el, ha lelkileg boldogok akarunk lenni. "Az Úr az én pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom.” Áldással telt új esztendőt kívánok a mi szeretett Női-rovatunk és az Evangéliumi Hírnök olvasóinak. Tatter Vilmosné Puhlikárms és farizeus —Gondoljon csak arra —, vigasztald egy bűnbánó embert a prédikátor, mivel amaz még mindig kételkedett bűneinek teljes megbocsátásában —, miszerint az Úr még a publikánust se utasitotta el magától, amikor az kegyelemért esdekelt. — Igaz — felelte amaz remegve —, de én egy nagyobb bűnös vagyok, mint ama publikánus volt: én egy farizeus vagyok. — De — volt a felelet —, ha Isten már annak is örvendett, ha egy publikánus szájából hallhatta ama szavakat: "Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! mennyivel inkább örül, ha egy farizeus szájából hallja!"
