Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)

1966-04-01 / 7. szám

8-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1966. április 1. Innen teljesen vissza vonult az ak­tív szolgálattól. Cleveland Ohioba költözött s a prédikátor mellett dol­gozott, főképpen a vas. iskolában, mint tanító. 1962-ben költöztek Floridába és innen hívta haza az Űr a jó férjet és példás édesapát. Hogy milyen is­kolát végzett az óhazában, azt nem tudom. Itten éveken keresztül vett bizonyos tantárgyakat a Szeminá­riumban. Gyermekei szintén iskolá­zottak. Dániel Minister off musik Philadelphiában. Sámuel Profeszor Nashvill Tenesyben. (ő több köny­vet írt, mint technikai tanár) Szö­vetkezetünkben mindég hűen dolgo­zott. Majdnem minden bizottságba betartozott. Idejét, életét, bele fek­tette a lelki munkába. Ott volt min­denütt, ahol segíteni kellett. Nem ér­kezett késéssel a gyűlésekre. Talpa alatt nem nőtt ki a fű. Szeretett dol­gozni. Hitéletterén soha nem inga­dozott. Felőle nem lehetett hallani, hogy Baptista hitnézetét feladta vol­na. Vallotta az újjászületés fontos­ságát az üdvösséghez. Isten orszá­gának fejlesztése mindig első volt előtte. Erkölcsös, tiszta életet élt. Boldogan ismételgette az apostol szavait; futásomat elvégezte, a hitet megtartottam s most várom a koro­nát, hogy aztán tovább énekelhes­sem: “Mégis jó már itt messziről, beszélni a vihar felől”, ott, hol felhő már nem tornyosul, vihar nem csap­­dos többé. Vágyott már a mennyei honba. E sorok Írója nagyon szeret­te őt. Sok kedves perceket töltöttünk együtt. Igazi vendégszerető volt, kedves feleségével együtt. Halálára nem gondoltam amikor a gyűlésre mentem. Még volt alkal­mam vele beszélni. Az egész bizott­ság ott állt mellette amikor haza szólította az Űr. Petre testvér meg is jegyezte: “Ez egy tökéletes halál volt”. Prédikátoraink közül hatan vol­tunk jelen és teljesítettünk szolgá­latot úgy a ravatalnál, mint a teme­tőben. Temetésén sokan jelentek meg közeli és távoli barátai is. “Bol­dogok, akik az Űrban halnak meg”. Kedves Stumpf Lajos Testvér! Legyen emléked áldott! Pihenésed és álmaid édesek! Mi is megyünk utánad hamar. Megbízásból, Vér Ferenc JELENTÉS ÉS KÉRELEM A Los Angeles-i Gyülekezet Isten i­­ránti hálával és lelkünk mélyéből faka­dó tisztelettel adunk jelentést arról, hogy volt templomunk áráért Alhambra városban szép ligeti telket vettünk két házal és a múlt év október elsejétől az egyik házban tartjuk az isfenliszteletet és minden összejövetelt. Most az Evangéliumi Hírnök által se­gély kéréssel jövünk a Szövetségünk­höz tartozó hittestvéri gyülekezeteink­hez, valamint külön egyénekhez is, test­véreink és barátainkhoz, hogy Alhamb­ra városban, a szép és új helyen, Temp­lomot építhessünk Urunk tiszteletére, lelki testvéreink adományainak segítsé­gével. Imánk az, hogy mennyei Atyánk in­dítsa gyermekeit kérelmünk megértésé­re, hogy segítségükkel felépíthessük ter­vezett imaházunkat! Minden adományt a Fancsali Dénes testvér címére kérünk küldeni: 3336 Pueble Ave Los Angeles 32, California. Megbízásból: Kovács Miklós ny. lelkipásztor Szeretettel kérjük Szövetségünkhöz tartozó testvéreinket, hogy támogassák a fent megnevezett gyülekezet kérel­mét, amelyet konvenciónk is jóvá ha­gyott. Ameddig mulató helyeket építe­nek, imehely.iségre is nagy szükség van. BIBLIAI BÖLCS MONDÁSOK: Ha Krisztus nem lesz az első személy a mi szívünkben és életünkben, nem várhat­juk azt, hogy velünk lakjon. A Sátán nagyon hatalmas velünk szem­ben, de amikor Krisztussal találkozik, na­gyon tehetetlen s erőtlen lesz és kényte­len engedelmeskedni. (Mt. 17:18.) Mikor Krisztust az emberek legerőtle­nebbnek látták, akkor volt a legerősebb s felemelt minket. (Jn. 12:32-33.) Krisztus be tud menni ajtónyitás nélkül mindenüvé, csak az emberi szívbe nem. (Jn. 20:19.) Krisztus prédikált nekünk akkor is, ami­kor a kendőt szépen összehajtotta és úgy hagyta a sírban. A feltámadás hajnala örök világosságot hozott a Krisztusban hívőknek. (Jn. 20:1.) Sok lélekmentő kísérlet meghiúsúlt, mert a halászok Krisztus nélkül fáradoztak lel­kisötétségben. (Jn. 20:3.) Sok hamis krisztusok jöttek és jönnek ma is, de az igazit meglehet ismerni a sze­gek helyéről. (Jn. 20:17.) Hogy Péter vissza legyen helyezve az apostoli hivatalba, három kérdésre kellett feleljen. Meg tudnánk mi úgy felelni mint ő? (Jn. 21:15-17.) János 3:16 szerint, Isten megtette az O részét érettünk. A mi részünk a hit, csele­kedetekkel párosulva. Boda Sándor Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség nagyon fontos bejelen­tése Kedves Magyar Baptista Szövetség! Az 57. Konvenció határozata — jegy­zőkönyvileg is megörökítve —, hogy annak a három személynek a neve, akik a Ma­gyar Baptista Szövetségben fognak sze­repelni, mint bizottság, hogy a Konvenció megszűnése után működjenek, nevük és címük közölve legyen az Evangéliumi Hír­nökben mely hivatalos lapja Szövetségünk­nek. Kijelentem, hogy ezt a törvény követe­li és senki ne játszón vele. Rév. William Molnár, 1728 Fairfield Ave. Bridgeport, Conn. 06605 Mr. Eiemer Kish, 924 Congress Street Fairfield, Conn. 06432 Mr. Marosi Béla, 5533 Dalewood Ave., Mapel Hights Ohio, 44137 Vér Ferenc szövetségi elnök FELHÍVÁS Aki Philadelphia, vagy környé­kén lakik és érdekli, szeretettel meg­hívjuk minden második kedd este 8 órakor kezdődő bibliaórára. Cím: Faulkner K. H. 1643 Chew Ave., Tel. LI 8-1452. Az Istennek tett fogadás megtörése, el­­szakaszt bennünket Tőle és veszedelmet hoz. De ha a bűnös megtér Istenhez, Isten helyreállítja őt. Molnár Balázs

Next

/
Oldalképek
Tartalom