Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1966-01-01 / 1. szám
4-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1966. január 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK GOSPEL MESSENGER —0— Published semi-monthly by the Hungarian Baptist Union of America 225 E. 80th St. New York 28, N. Y. Editor — Szerkesztő: Rev. ANTON MOLNÁR 1370 Michigan Blvd. Lincoln Park Michigan, 48146 Entered as second class matter at the Post office of New York, N. Y., undei the Act of March 3. 1879. Accepted foi mailing at the special rate of postage as provided in Section 1108, Act of October 3, 1917 Subscription fee: $3.00 per year Előfizetés, címváltozás erre a címre küldendő: Mr. John Szasi HID Edward Ave. N. E. Canton 5, Ohlc SZERKESZTŐ MULT, JELEN, JÖVŐ Zsol. 40:6. Ebbe a három szóba van keretezve életünk folyamata. A múltat lemorzsoltuk, a jelent őröljük, a jövő kecsegtet bennünket1, de nem merünk hinni Ígéreteiben, mivel a múlt csalódásaiból mérjük le a jövőt és kételkedve kérdezzük: "Kicsoda láttat velünk jót?" A múlt nagyon változatos volt, melybe ha vissza tekintünk, koporsót látunk mögöttünk, amely mellett megtörtén s nagy szívfájdalommal álltunk, mert talán életével annak, akit az magába zárt, életünk is egy zátonyra futott hajóhoz vállt hasonlóvá, vagy pedig reményünk tavaszi virágát hervasztotta magába . . . Látunk mögöttünk élő halottakat is. I- gen, olyanokat, akik csak léteznek, de nem élnek. Megfájdítja ez szíveinket a részvét írtó nyomása alatt. Aggódunk miattuk éppen azért, mert1 ők nem törődnek magukkal. Nem veszik észre azt, hogy a törzsről levágott ágak lettek és csak látszat bennünk az élet. . . Látunk elzülött tékozló gyermekeket. Nem tudunk szabadulni attól a szomorú jelenettől, amikor a dombon épített atyai háztól lavinához hasonlóan gurultak a mélység felé, nem törődve szíveink fájdalmával, nem hallva vészkiáltásainkat, kinevetve értük hullatott könnyeink özönét. .. Láttunk megtört barátságot. Pedig anynyira egyek voltunk, hogy csak élettársunk állt nálánál közelebb hozzánk s ma azt kell tapasztaljuk, hogy ellenségeink csoportjához vezető szerepet játszik. . . Ha vissza hallgatunk, halljuk az élet tengerének irtózatos moraját, amely megfélemlített bennünket’. Életveszélyei fenyegetett és létfentartásunk forrásának kiszáradásával ijesztett. De fordítsuk tekintetünket más irányba is. Nem csak koporsó mellett álltunk, hanem bölcső mellett is s így nem csak a rettenetes halált láttuk, hanem a viruló életet is. A törzsről — melyhez tartozunk — levágott ágak, hűtlenné vállt barátok helyet, ha nem adott még másikat az Úr, akkor úgy indított bennünket, hogy megszükült környezetünket jobban szeressük. Talán már a tékozló gyermeket is felrázta és viszsza is küldte az elhagyott' otthonba. Ha nem, akkor csak álljunk az ajtóban, mert vissza jön. Nem megy olyan könnyen mint az eltávozás, mert mint fentebb írtunk, az atyai ház dombra van építve, hogy meszsziről meglássa a magába szállt gyermek, de sokkal nehezebb hozzá a feljutás, mint volt az eltávozás. Vissza felé kapaszkodni kell... S mielőtt az élet tengerének felbőszült hullámai fölöttünk össze csaptak volna, észre vettük, hogy valakinek a keze vissza tartotta azokat. Ez Isten keze volt! A jelen megtekintés, két érzést kell kiváltson nálunk: Első a csodálkozás. Csodáljuk, hogy elértük eszményeinket, amelyekben nagyon sokan lemaradtak tőlünk. Csodáljuk, hogy annyira közel jött hozzánk az Ur. "Én nem tudom miként adott Isten nekem hitet ...? Csodáljuk azt, hogy élünk. Milyen sokan mentek már el közülünk azok, akik velünk együtt kezdték a múlt' évet. Csodáljuk, hogy Isten még mindig kezeiben tart, mint eszközöket, terveinek keresztül vitelében, stb. Másik a hálaérzet. Ne engedjük magunkat elkapatni saját érzelmeinktől és ne magunknak hízelegjünk elért sikereinkért, hanem éljünk tudatában anak, hogy a mi megtartónk Isten volt. "Ha az Úr nem lett volna velünk, elevenen el nyeltek volna bennünket". "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői". Isten közel jött hozzánk, mert előbb el jött hozzánk Jézus s bennünket megmosott, megtiszí'ított s amikor már így énekelhettünk: "Lehullott, lehullott lehullott, Minden teher szívemről lehullott, akkor jött hozzánk az Úr" "És O jár velem, Beszélget nekem, Mondja, én az övé vagyok, És a nagy öröm, melyben osztozunk, Erről még sok nem hallott." A jövő. A jövő erősen le van fátyolozva. Olyan, mint’ a karácsonyi Mikulás. Ki tudná megmondani, hogy mosolyog-e, vagy redős a homloka. Vájjon nem-e úgy jön hozzánk, mint ment Joáb Abnerhez. Mintha megakarta volna csókolni és átütötte őt. Vájjon hozza majd arany tálcán ellenségünk fejét, mint Salome vitte anyjának keresztelő János fejét. Vájjon közeledik-e felénk teli gabonás zsákokkal, mint Jákob fiai atyjuk sátorához, vagy kezében hét széltől kiszárított búza kalásszal állít elénk. Vájjon ünnepélyre ,hív majd bennünket mulatni, mint Absolon Amont és aztán agyonüt. Ki tudna ezekre a kérdésekre feleletet adni! De nem is lényeges az. Fontos, hogy mindig és mindenütt Jézussal. Ahol O van, az éj napaIIá, a keserű édessé, a Pokol Mennyországé változik. M. A. PÁSZTOROK Luk 2: 8-20. Most aludt el. Álmában mosolyog. Pihenés kell az elgyötört, szűzi testnek. De felriad. Jönnek a pásztorok. Jászolban fekvő kisdedet keresnek. Botladozó szavuk angyalt emleget. Ragyogó szemük almélkodva néz szét. Nekik mennyei angyal hirdetett Nagy örömet, Megtartó születését. Ő az! Itt a jel! Dicsőség az Urnák! A szüzanya szemében a fények kigyúlnak. A kicsiny gyermek pedig pihen békén. Angyalok és pásztorok glóriája melengetőn, bíborán borúi rája, a jászol szegényes királyi székén. T. E.
