Evangéliumi Hirnök, 1965 (57. évfolyam, 1-24. szám)
1965-01-15 / 2. szám
2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1965. január 15. szinteség. Dávid király Isten szíve szerint lett megválasztva és királlyá kenve, mert minden gyarlóságai dacára őszinte volt. Legyünk mi is őszinték úgy Istenhez, mint az emberekhez. Isten segítségével irtsuk ki szívünkbó'l az álnokságnak a legkisebb csíráját is, hogy a mi Urunk örömére élhessünk. 2. MINDEN KÉPMUTATAST. - Képmutatással az ember mindig álarcot visel. Akit lát a világ benne, az nem ő valójában, hanem valaki más, akinek az álarcát viseli. Beszédében éppen úgy, mint érzelmeiben és cselekedeteiben szentebbnek mutatja magát, mint amilyen. Ilyenek voltak a farizeusok és írástudók Jézus idejében, kik képmutató vallásosságukkal elpalástolták minden gonoszságukat. Ez egy lelki ragályos betegség, melytől Jézus óvta a tanítványait. (Máté 16:6; Márk 8:15; Luk. 12:1.) Mi is óvakodjunk ettől. 3. MINDEN IRIGYSÉGET. — A zsidó vezetők irigyelték Jézusnak tehetségét és népszerűségét s rövid időn át annyira erőt vett rajtuk, hogy készek voltak életét kioltani. Ezt az indulatot igen veszélyes magunkkal hordozni. Előbb vagy utóbb kárt tesz úgy a mi, mint másoknak életében. Kain irigységből ölte meg testvérét, Ábelt és azóta igen sok követője van Káinnak- Ezen indulat észrevétlenül lopózik be életünkbe s formálja, alakítja magatartásunkat. Az év határánál vegyünk leltárt komolyan magatartásunk, indulatunk, érzelmünk s gondolatainkról. Ha felfedezzük ezen csúnya bűnnek jelenségeit a szívünkben, kérjük Urunkat, hogy szabadítson meg tőle. Némelyek hivatkoznak Jakab apostol e kijelentésére: “Irigységre hajlandó a lélek, amely mibennünk vagyon.” (Jak. 4:5.) Éppen ezért kell nagyobb figyelmet fordítani rá és lépten-nyomon fékezni, mielőtt nagyobb kárt tesz bennünk. 4. MINDEN RÁGALMAZÁST. — Az irigység és a rágalom egymásnak édes testvére. Az irigység titkon a szívben veszi kezdetét, a rágalom onnan előhozza és érvényre juttatja. A rágalom igen jó eszköze a Sátánnak arra, hogy szívfájdalmat okozzon ártatlanoknak. Csak azért, mert egyeseknek a személye, viselkedése, barátsága nekünk nem imponál, nincsen elég okunk arra, hogy tekintélyébe gázoljunk, azt kisebbítsük és gyalázzuk. A rágalmazó nyelv igen könnyen átsiklik a pletykába és onnan a hazugságba. Az ilyen keresztyének nem érik el a célt. Nem jutnak be Isten országába ... Mindenek előtt az Újévben tegyük legfontosabb feladatunknak az ilyen bűnös terhektől való megszabadulást. Ha nem, akkor az Újév egész bizonyosan sokkal rosszabb lesz az óévnél. Ne csak kérjük Istentől, hanem komolyan törekedjünk is rá, hogy ne járjunk úgy, mint Cleveland West Side-on egy idősebb pár: Hűségesen jártak a templomba. Törekedtek elfogadni az Ur Jézust személyes Megváltójuknak, de azt mindig elhalasztották. Nem tudtak komolyan határozni. Az egyik év tavaszán a három nagy házuk egyikét, melyben laktak, kívül-belül rendbehozták, kitisztították, befestették. Akkor meghívtak minket házi istentiszteletet tartani benne. A háziaszszony ezen imája még most is a fülemben cseng: “Oh Isten, miképpen megsegítettél lakásunkat rendbehozni, kitisztítani, azonképpen segítsél a mi szívünket is kitisztítani minden bűntől, hogy teljesen a Tied lehessünk!” Mi történt? A pénz és vagyon miatt halogatták a megtérést. Rövid idő múltán a férj megbetegedett és meghalt. Ottmaradt a felesége egyedül. Nemsokára elveszítette hallását. Mivel gyermek, közeli rokon nem volt, a földik közül gyorsan került pártfogó. Hozzá költöztek. Vállalták a teljes gondviselését az özvegynek. Mindent törvényesen átvettek. Nagyon vigyáztak rá, hogy senkivel ne érintkezzen- Ha azok elmentek hazulról, bezárták az özvegyet a lakásba. Hiába csengett az ajtócsengő, — nem hallotta. Üzent nekem, akart velem beszélni. Elmentem hozzá, de nem beszélhetett, a gondviselője ott ült velünk egész idő alatt. Csak Bibliát tudtam olvasni és érte imádkozni. — Ilyen rabságban élt több éven keresztül, borzasztó lelki gyötrődés között. — “Isten nem csúfoltatik meg. Valamit ember veténd, azt aratja.” (Gál. 6:7.) Mi a Krisztus minekünk? I. Korinthus 1:18-31 Alig múlt el országunkban a Hálaadás Ünnepnapja, megkezdődött a karácsony hirdetése. Meggyújtották az üzletekben és az utcákon a szép színes lámpákat. Hirdették, hogy “Santa Claus” jönni fog különböző üzletekbe. Megkezdődött a nagy forgalom és a lázas vásárlás. Az üzletkeben több pénz jött be az esztendő utolsó hónapjában, mint az előző tizenegyben. Az egész üzleti világ megszenvedné, ha “Santa Claus” megbukna, vagy megszűnne. Nem kell félni, hogy megbukik. Az üzleti világ őrzi, vigyáz rá, hogy megmaradjon, sőt erősödjön, ebben megbízhatunk. De vajon mi lesz a karácsony igazi jelentőségével? Megbizhat-e Isten és a világ abban, hogy mi keresztyének nem hagyjuk azt megsemmisülni? Hirdetjük-e nagy hanggal, erővel, fénnyel, hogy egy kisgyermeknek a születését ünnepeljük? Annak a gyermeknek a születését, Aki a világ Megváltója lett, Akiben Isten emberré lett, hogy élhessen velünk a földön és majd érettünk mehaljon. Persze az ilyen karácsony sokak előtt bolondságnak tűnik fel. Ma már bölcs az ember és ilyen régi mesével még foglalkozni sem akar. Persze nemcsak a mi időnkben lettek az emberek ilyen “bölcsek.” Pál apostol már az első század közepén így írt: “Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek .. Nemcsak a keresztről való beszéd, hanem a jászol bölcsőről, szűztől születésről, angyalokról, bölcsekről, csillagról, stb. is bolondság azoknak, akik elvesznek, “de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.” De nem mindeni nevezi az evangéliumot nyíltan “bolondságnak”, csak ignorálják, nem törődnek vele. “Hát mi az nekem?” — ezt mondják félrehúzott vállal, vagy szájjal. Nem jelent nekik Isten, Krisztus, az evangélium semmit. Ha mennek is a gyülekezetbe, olyan könnyelműen, felelősség vállalás nélkül teszik. Talán azért, mert nem tudják, hogy mi a Krisztus nekik. Mi tudjuk? Talán ha tudnánk, a karácsonynak több jelentősége volna előttünk és nagyobb lelkesedéssel ünnepelnénk és hirdetnénk annak fontosságát. Igénkben Pál apostol megmondja, hogy mi a Krisztus minekünk: “...Ki bölcsességül lön nékünk Istentől és igazságul, szentségül és vátlságul.” v. 30. Krisztus tehát: 1. A MI BÖLCSESSÉGÜNK. Pál apostol idejében a görögök bölcsesség keresésével voltak elfoglalva. Szereztek is bölcsességet és neveltek bölcs embereket. Az általuk feltalált, előterjesztett bölcselkedést még ma is tanítják iskoláinkban. Ök hajlandók lettek volna foglalkozni a kereszténységgel is, mint egyik úttal a bölcsesség felé, de nem mint az igazi
