Evangéliumi Hirnök, 1964 (56. évfolyam, 2-24. szám)
1964-02-01 / 3. szám
1964 február 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL bocsájtotta szolgája bűnét s megnyugodott a szolga. Izraelben is történt hajdan ilyen eset. Mikor bevette Jerikó városát, az Urnák szentelt dolgokból magának elrejtett egy babilóniai köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy aranyvesszöt, melynek súlya ötven siklus vala. S emiatt Isten büntetése volt az egész népen, mert az Ur haragja felgerjedett az Izráel ellen. Kutatták, keresték ennek okát s mikor rájöttek, hogy Ákán a bűnös, felelősségre vonták, megkövezték a mózesi törvények szerint és megégették tűzzel. Mikor mindez megtörtént, azt mondja az Isten igéje: “És megszűnék az Ur haragjának gerjedezése.” (Józsué 7:) A bűnbevallás ma is szükséges és nagyon fontos Isten gyermekeinek életében. Nem fülbegyónásról beszél Isten igéje, hanem csak arról, hogy “Valljuk meg egymásnak bűneinket és imádkozzunk egymásért s az Isten megbocsátja azokat.” Sokszor némely gyülekezet lelki nyugalma fel van zavarva egyesek titokzatos bűnei miatt. Rengeteg lelki kár ennek következménye. Mint a fentemlített fiatal ember, elő kell állania s Nagy Gazdánknak nyilvánosan, őszintén be kell vallani ember, elő kell állani s Nagy Gazdánkfeltételével nyugszik meg a lélek, a gyülekezet s csak úgy haladhat előre ma is az Isten munkája! Hogyan alakul az életünk? “És ül, mint ötvös, vagy ezüst tisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt . . .” (Mai. 3:3.) Isten csodálatos döntésének egyik, számunkra érthetetlen jelentősége, az'Ő állásfoglalása, életünk, útjaink, szolgálatunk és engedelmességünk vonalán. Nem olyan állásfoglalás ez, amit mi emberek nagy általánosságban gyakorlunk. Ha az Ur Jézus Krisztust nézzük, akkor Őt is úgy látjuk, mint aki állást foglalt a mi megmentésünk és megtartásunk mellett. “Térjetek meg, jöjjetek énhozzám” és a többi ezekhez hasonló felszólításokban. Isten a már kiválasztottak életét meg akarja újítani. Fényessé, ragyogóvá akarja tenni azáltal, hogy kezébe veszi és mint ötvös, a saját olvasztó tégelyében újraformálja, újraönti. ..És ebben a munkájában látni akarja azt, hogy mi miképpen foglalunk állást Isten eme megújító munkája és elhatározására nézve? Akik már megtapasztaltuk Isten csodálatos szeretetét, kegyelmes hívását, és sokféle ajándékait, amiben az engedelmességünk és reáfigyelésünk idején részeltetett, bizonyságot tehetünk arról, hogy Isnem nem kényszerzubbonyban járó keresztyéneket akar, hanem fiakat, akik szellemileg valóban szabadok. Kezünkben van a elöntés joga. Benne hagyjuk-e életünket az “ötvös” kezében? Berozsdált, vagy Isten által kifényesített életet akarunk-e? Erről van most szó! Ez a mi korunk az “eklézsia” kora. Isten kijelentése szerint az elválasztás, a tisztítás, a formáltatás kora. Formáltatni az Isten dicsőséges testéhez. Erre akar Isten felkészíteni, sőt egészen késszé tenni, hogy “Amiképpen hordtuk a földieknek ábrázatát, úgy hordozzuk a menynyeinek is ábrázatát.” Tehát az Ur nem akar mást ma sem, csak azt, hogy hagyjuk magunkat felkészíteni az Ö keze által. Rajtunk van a sor. Tárjuk fel az életünk minden kis részletét az Urnák. Lehajtott fővel engedjünk teret neki, hogy az életünk talaján hadd érvényesüljön az önteni és fényesíteni akaró ötvös munkája. Mi vegyük elő a féltve őrzött én-kincseinket. Ilyen viszont szolgálatot vár tőlünk az Isten, a saját szolgálatai véghezvitele mellett. Isten leült mint ötvös. — Mi is üljük most körül Urunkat, beszél gessük meg vele az életünk eddigi eredménytelenségének okait, vereségünket gyümöicstelenségünket, bajainkat, hiába való eddigi fáradozásainkat, betegségein kel, amelyet úgy ismertünk meg a kérész tvén életünk területein, hogy van célja de nem tudjuk annak magyarázatát. Az örökkévalóság felé tartó életünknél már itt ezen a földön vannak Istentől el készített állomásai. Mindnyájan olyanol vagyunk, mint egy-egy utasszállító jármű. Egyik-másikunk csak egymaga ül a járműben. Vannak, akiknek az életében sokan megférnek. Van reá eset, hogy több időt töltenek, mint a könnyebb teherrel járók. Jobban körülnézi őket Isten. Nem azért, mintha az egyes lelkeket nem olyan szeretettel kezelné, nem, szó sincs róla. De akire sokat bízott az Ur, attó többet vár és azt megállítja és megszem léli. Mai látásom szerint így próbálom ki értékelni Istennek ezirányu munkáját a életemben. Isten igazságos és kegyelmes. 'Igazságosságának az Egyetlen Fiú, Jézus Krisztus oltárra tett élete és kiontott vére tett eleget. E nélkül senkinek nincsen Istenhez való menetele. Nem a bűneim állanak közöttem és Isten között, hanem az egyedüli Nagy Közbenjáró, az Ur Jézus Krisztus. Az Isten kegyelmének kiáradása az életem felé természetes folyamánya ennek az Isten felől jövő kegyelmi áradatnak, hogy mindennek: örömnek, vagy sírásnak, nyereségnek, vagy kárnak, betegségnek vagy gyógyulásnak, mindennek Isten királyi tekintete előtt kell elvonulnia. Aí is velejárója ennek az Istentől alászállott csodának, hogy Isten innentől kezdve a károsat nem engedi be az életem területébe. Azt visszaparancsolja. A hasznosat, az áldásadót elengedi. Hogy mi a hasznos és mi a káros az Ö isteni értelmezésében? Ez kikutathatatlan titok. Lehet, hogy azt mondják sokan közülünk, amit a mi drága Urunknak mondottak: Nehéz beszéd ez, ki hallgathat ilyeneket?” Elsősorban azokra gondolok, akik minkat. Hiába tesz Isten minket olykor présbe. Tartjuk magunkat összeszorítva is, egyéniségeink, nagyraértékelt tanulmányaink, talán gazdaságunk is fogva tart bennünket. Fogcsikorgatva, de kitart a maga körvonalazott állapotában. De az olvasztótégelyben, ahol valamennyiünk élete benne van, elolvad és összefolyik. Elveszti egyéniességét, és ettől kezdve nem lesz olyan, mint Moáb, akiről így emlékezik meg az Ige: “Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva és pihent az ő seprejében. E- dényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze
