Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)

1963-09-01 / 9. szám

10-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1963 szeptember 1 ka után, junius 2-án, pünkösd napján lesz az ordinálása. Ez az a gyülekezet, ahol k-mtér testvér kezdte prédikátori szolgá­latát. így most hárman leszünk misszió­munkások e magyar terUleten, Illés Má­tyás, Nagyajtai Imre és Bertalan József testvérek. Most elosztottuk a munkaterü­letet három részre, azzal a kivétellel, hogy én, mint elnök az egész misszióterület fel­ügyeletét is kell, hogy továbbra is végez­zem. Nagyajtai Eszter nővérünk pedig az egész területen a női, továbbá az ének és zenei munkát végzi hűségesen, ő is majd mindig úton van, az énekkarokat és zene­karokat szervezi és tanítja. Persze, emel­lett áldott tehetségével az Igével is szol­gál. Talán nem lesz botrányos, ha problémá­inkról is szólok. Először is magyar nyelvű zsebbibliák­ban van nagy hiányunk. Nagyobb alakú Bibliákat még csak tudunk szerezni a re­formátus egyháztól, de zsebalakút sehol. Néhány darabot Dr. Király testvér volt szives küldeni már ajándékba, mert mi nem tudunk neki pénzt küldeni érte, de ez igen kevés a szükség tengerében. Azok a holland kiadású magyar zsebbibliák kere­settek nálunk nagyon. Azután még a muzs­­lai imaházunk ügye terhel bennünket. — Ugyanis a helyszűke miatt meg kellene nagyobbítani és belül lepadlózni, mert még csak föld a padlózata. Télen sáros, nyáron poros tőle a ruhánk (mert nálunk még a közös imaórán letérdelünk). Továbbá pe­dig prédikátor testvéreink fizetése elég terhes iga a testvériség részére, főképpen az útiköltségek sok pénzt emésztenek föl, mert nagyon szétszórtan élünk. Mindenek fölött fő törekvésünk az em­berek között építeni a békét ebben az iz­galmas világban, mikor az egész világ népe retteg a pusztító háborútól. Sietünk, mert Isten reánk bízta a békéltetésnek Igéjét (Kor., II, 5:19), hogy míg nappal van, végezzük e szent és nagy szolgálatot. Hadd fejezzük ki mélységes hálánkat a Vér testvér és kedves testvérnő áldozatos szeretetéért, amellyel voltak szívesek fel­karolni Nagyajtai Eszter nővérünk ügyét, amellyel lehetővé tették az ő isteni szolgá­latát magyar népünk között, országunk­ban. Az Amerikai Magyar Baptista Évi Kon­venciónak pedig küldjük őszinte jókíván­ságainkat, egyértelmet, jó előmenetelt ma­gasztos munkájukban. Istentől pedig bősé­ges áldást nemes határozataikra! A jugo­szláviai magyar baptista testvériség nevé­ben BERTALAN JÓZSEF A LEGNAGYOBB ÖRÖM volt a Konvención látni a sok boldog, vi­dám arcot. “Mily gyönyörűséges az atya­fiaknak együtt való lakozása”. — Ez az öröm a Lélek gyümölcse . . . Azután meglepő volt az az őszinte test­véri szeretet, amellyel a New Brunswick-i testvériség fogadta a delegátusokat és a vendégeket. Ez a szeretet is a Lélek gyü­mölcseként uralta a vendégfogadó test­­cériség szivét. Harmadsorban megleptek mindenkit az énekkar, gyermekkar és zenekar nagy­szerű előadásai. RÉV. PINTÉR SÁNDOR Jelentés Buenos Airesbe való megérkezésünkről és március 10-től május 30-ig végzett munkánkról Az AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA SZÖVETSÉG 1963. ÉVBEN TARTANDÓ KON FERENCI ÁJ Á HOZ Krisztusban kedves Elnök és Titkár Testvérek és a Konferencián megjelent összes kedves Testvéreinknek! Életemben soha nem gondoltam arra, hogy valamikor meglátom majd Argentina földjét, de még ma is sokszor beteljesed­nek életünkben az Urnák ezen szavai: “Mert nem az én gondolatain a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Ur!” (És. 55:8.) Ezen Ige szavait életünkben újból át­éltük Argentínába való jövetelünk által. Molnár Antal testvér, a Buenos Aires-i gyülekezet volt pásztora a múlt év ele­jén, amikor először irt arról, hogy kilátás van arra, hogy az AMBSZ-től meghívást kapok az Argentínában élő magyarság kö­zött megkezdett lelki munka folytatására, ez minket váratlanul talált és nagyon meglepett. Attól a naptól kedves felesé­gemmel és gyermekeimmel e szavakkal imádkoztunk: “Mennyei szent Atyánk, a Krisztus ne­vében kérünk Téged, ha a Te akaratod nem az, hogy mi Argentínába menjünk, akkor semmisítsd meg ezt a tervet, ha pe­dig a Te szent akaratod az, hogy mi oda­menjünk, hogy nemzetünknek hirdessük a Te szent üzenetedet, Te mindenható Isten vagy ma is, akkor hárítsd el mindazt, ami megakadályozhatná oda való menetelün­ket. Legyen a Te szent akaratod szerint.” 1962 julius 19-én megkaptuk az AMBSZ hivatalos meghívó levelét a missziómun­kára az Argentínában élő magyar nép kö­zött. Háromnapi imádkozás és gondolko­dás után, július 21-én megírtam az AMBSZ elnökének és titkárának, hogy el­fogadtam a Szövetség meghívását. Július hó 24-én hozzáfogtam megszerezni a ki­vándorlásunkhoz szükséges okiratainkat és attól a naptól kezdve minden igyeke­zettel azon voltam, hogy a szükséges ok­iratokat mielőbb megszerezzem, ami nem ment nehézségek nélkül. Hogy milyen ne­hézségekkel találtuk magunkat többször szemben, azt, ha akarnám, sem Írhatnám le. Sokszor lelkileg és testileg is nagyon kimerültnek éreztem magam, de megfá­radt lelkűnknek sok biztatást adott leve­leivel kedves Vér Ferenc testvér, az AMBSZ titkára. Kedves leveleiben min­dég kiemelte, hogy sokan imádkoznak ér­tünk és ügyünk sikeres kimeneteléért. — Hasonlóan írt Buenos Airesből kedves Schaeffer testvér, a gyülekezet diakónusa, hogy imádkoznak az Úrhoz, hogy mielőbb megérkezhessünk. Az Ur meghallgatta gyermekeinek közös imáját, mert mire le­járt volna bevándorlásunk engedélyének megszabott ideje, március 27-e, akkorára, azaz január 25-én összes okiratainkat megkaptuk és ekkor következett az, ami a legnehezebb volt, a búcsúzkodás. Az el­válás kedves hittestvéreinktől, nagyon szeretett mamánktól, testi testvéreinktől, rokonainktól és ismerőseinktől. Január 25-én a vojlovisai, január 27-én vasárnap délelőtt a kikindai gyülekezet­től búcsúztunk el. Itt születtem testileg és 16 éves koromban lelkileg is. Itt éltem gyermekkori és ifjúságom legszebb nap­jait. Itt búcsúztam el két hívő nővérem­től és egy testvérbátyámtól és drága szü­leim sírhalmától. Drága szüleim sírhal­mánál eszembe jutottak a költő szavai: “Szülőföldem szép határa, Meglátlak-e va­­lahára?” Január 17-én este a pádéi gyülekezet­től búcsúztunk el. Pádén több, mint 23 évig voltam a gyülekezet lelkipásztora. Január 28—29-ét Pádén töltöttük felesé­gem kedves, hívő mamájánál és testvér­­öccséinél. E két nap alatt meglátogattunk 11 hívő családot, ahol betegek voltak. 29-én délután elbúcsúztunk 68 éves hívő jó anyánktól, sógoraimtól, 67 éves hívő bátyámtól, gyermekeiktől, rokonainktól és ismerőseinktől. 29-én este pedig elbúcsúz­tam Bácsko-Gradistei (földvári) nagyon kedves kis gyülekezettől. Január 30-án az újvidéki gyülekezettől búcsúztunk el. Itt van a Jugoszláviai Baptisták Országos Szövetségének székhelye és Teológiai Sze­mináriuma. Január 31-én elbúcsúztunk a szabadkai gyülekezettől, Pacsirról, Kis­hegyesről és Szilágyról, az erre az alka­lomra bejött kedves testvérektől. — Az elbúcsúzás után a szabadkai gyülekezet pásztora, Magyar József, feleségével, több testvérrel és ismerősökkel kikísértek ben­nünket a vasútállomásra, ahonnan este 9 óra 45 perckor indult vonatunk Daruvár­ra. Az elválás mindenütt nehezünkre esett. — Február 16-án, szombaton este a daruvári gyülekezet teaestet rendezett búcsúztatásunkra, mivel már másnap in­dultunk hosszú utunkra. Erre az alkalom­ra több gyülekezetből eljöttek kedves test­véreink és öt lelkipásztor testvér is el­jött, akik röviden szolgáltak az Igével. A daruvári ének- és zenekar is nagyon ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom