Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)
1963-08-01 / 8. szám
1963 augusztus 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL szeretet köti ahhoz a szent földhöz azt a zsidóságot, melynek egykor ott díszlett a temploma, oda járt imádkozni az egész világ zsidósága; éppen annyi ragaszkodással csüng azon a területen, annak minden hegyén és völgyén, városán és faluján, taván és folyóján a keresztyén világ is. Hogy lehet ilyen indulatosan bántalmazni a lelkek sokszázmillióját? Naív kérdés ez, hogy hogyan lehet! Mindent lehet, mikor az ember kikapcsolja magát úgy az isteni, mint a humanizmus szabályai alól. Hogy lehet mozgalmat indítani az ellen, hogy a hollywoodi hegyekről, vagy máshonnan távolítsák el a keresztet, mert az sérti a nemkeresztyén emberek szemeit. Hogy lehetett a paszadenai iskola folyosóiról kikergetni a diáklányokat, mikor betlehemi jászolt akartak felszerelni karácsony nagyhetében? Hogy lehet Californiában törvénytelen cselekedetnek nevezni, ha Bibliát olvasnak az iskolákban és törvényesen kitiltani azt? — Hogy lehet olyan országos mozgalom Amerikában, mely álarcot öltve kereszteket éget, nemzeteket, fajokat üldöz? És hogy lehet, hogy vallásfelekezetek tagjai és nemtagjai fognak össze abból a célból, hogy aprópénzünkről töröljék le ezt a felírást: “IN GOD WE TRUST”? Igazán hívő, Istent szerető lelkeket nem izgatnak ezek a gyarló emberi kilengések. Ellenben nagyon megvadítják minden oldalon azokat, akik semmit sem tesznek Isten nevében és Isten dicsőségére. A zsidógyűlölőket új anyagokkal szerelik fel az ilyen tapasztalatok, a keresztyéngyűlölőket pedig amit amazok visszafizetnek az ilyesmiért. így lesz a haragból és bosszűállásból egy végtelen lánc, egy örök folytonosság. “Cine mintye” volt a román közmondás, ami annyit jelent, hogy tartsd eszedbe, vagy ne felejtsd el. Ne felejtsd el, amit ellened tettek és mihelyt alkalom lesz, add vissza kamatostól. Akik ilyen elvű emberek, azok a sátánnak a misszionáriusai, mindegy, hogy milyen vallásúak, vagy nemzetiségűek, vagy teljesen vallástalanok. Az örök haragtartás és bosszúállás képezi a véres háborúk forrását, termelik a hozzávaló epés gyűlöletet, ami learatja az emberi faj legszebb termékeit. És sajnos ennek az átkozott szellemnek nem négyszáz apostola van, hanem megszámlálhatatlan. Míg ezek az apostolok léteznek, nem lesz béke, nem jön el az imában kért ISTEN ORSZÁGA. “Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiáit. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad. Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.” János I. lev. 3:14—15. N Ő K R 0 V A T A Rovatvezető: Szerencsy Mária 17840 LorainAve., Cleveland 10. Női konf. elnöke: Steg Mária AlelnökiSzabó Istvánné PénztárosKurtz Lajosné Jegyző:Német Lajosné Vágyódás Istenhez Zsolt. 81:2-13. Mióta az embert a bűn elszakította Istentől és kiűzetett a Paradicsomból, azóta ott él lelkében a kiolthatatlan vágy az élő Isten után. Úgy van az ember, mint a madárfióka, amelyik kiesett a meleg, puha fészekből s ott vergődik a porban, amíg visszakerül fészkébe, vagy nyomorultul elpusztul. A zsoltáros ezt a mélységes emberi vágyat így fejezi ki: “Szivem és testem ujjonganak az élő Isten felé.” (2. v.) Nincs ennél természetesebb és egyetemesebb emberi vágy. Ez a vágy hajtotta az embert, mikor bálványokat készített magának. Az ember, aki elvesztette Istenét és bűnei miatt nem találkozhatott már Vele, kőből, fából, ércből faragott magának isteneket, hogy ezeket lássa és ezekkel találkozhassék. Sokszor nagyon fárasztó utakat tett meg s így akart közelebb jutni az elveszített Istenhez. Ez a vágy égeti a hitetlen ember lelkét ma is, amikor lázongva tekint fel az égre, mert nem láthatja Azt, Akiről mi énekeljük: “Ki kétkedőn boncolja Őt, Annak választ nem ád, De a hívő előtt az Ur megfejti önmagát.” A kételkedő ember nem láthatja meg Istent s ezért pótlékokat keres emberben, vagy tárgyakban. Ez a vágy tölti meg a hívő ember szivét is. Sokszor szeretnénk kimondani azt, amit Filep mondott az Ur Jézusnak: “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és elég nekünk!” (Ján. 14:8). A hivő ember érzi, sőt tudja, hogy csak akkor van az életének igazi célja, értelme, ha meglátja Urát és Istenét, ha találkozik Vele. Ott él lelkében az élő reménység, hogy fájdalmaira egyedül Istennél talál gyógyírt és nyomorúságaira vigasztalást. A fenti zsoltárból kitűnik, hogy az Isten utáni vágy szorosan kapcsolódik az Isten háza utáni vágyakozással. Vájjon mit jelent számunkra az Isten háza? Tudnunk kell, hogy a mi Istenünk olyan nagy és hatalmas, hogy az egek egei sem foghatják be Őt. Neki a menny ülőszéke és a föld az Ő lábainak zsámolya. Isten kézzel csinált templomokban nem lakik. Pogányos gondolkodás az, amely Istent egy kőházba akarja bezárni. A pogány ember úgy hitte, hogy az istenek csak a templomokban, a szenthelyeken vannak; de távol vannak a hétköznapi élettől. Meg voltak győződve arról, hogy ezektől a templomokba zárt istenektől ők úgy élhetnek, ahogy akarnak. Ezek a kézzel csinált istenek nem látnak bele üzleti könyveikbe, pénztárcáikba, lefüggönyözött lakásaikba, nem szólnak bele hétköznapi életükbe, bűnös üzelmeikbe, mert szemük ugyan van, de nem látnak, szájuk van, de nem szólnak. Nekünk, hívő embereknek is nagyon kell vigyáznunk, hogy ily pogány gondolkodásmódba bele ne essünk. Nehogy azt higyjük, hogy Istennel csak vasárnap, vagy csak a templomban találkozhatunk. Athénben Pál apostol idézte a pogány költőket, akik már tudták azt, amit ma nagyon sok keresztyén nem tud, hogy “Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” így az egész életünknek, hétköznapjaink és vasárnapjaink felett egyedül Ö az Ur és ezt nagyon jó nekünk naponként átgondolni, hogy ennek megfelelően élhessünk, az Ő kegyelme és Szentlelkének vezetése által. De ha ez így van, akkor miért olyan kedves hely számunkra a templom, az imaház? Minden családnak, így a nagy családnak, a gyülekezetnek is meg van a maga OTTHONA. A lakást nem a falak, nem is a szép bútorok és egyéb berendezési tárgyak teszik igazi otthonná, hanem a családot öszszetartó SZERETET és BÉKESSÉG! A templomot, az imaházat sem a külső díszek teszik Isten házává, hanem az imádkozó és szolgáló gyülekezet. Mi jól tudjuk, hogy /Isten nemcsak az imaházban, de mindenütt jelen van; mégis Jézus Krisztus által ilyen ígéretünk van Istentől: “Ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20.) A gyülekezetben egészen különös módon éljük át azt, amit így éneklünk: “Istenünk jelen van, menjünk és imádjuk!” De itt találkozunk egymással is, mint testvérek a Jézus Krisztusban. így alakul ki a gyülekezetben az igazi lelki közösség. Ezért olyan nagyon kedves számunkra a gyülekezet és annak otthona: az imaház. A zsoltáros is így kiált fel: “Boldogok, akik lakoznak a te házadban.” Felemeló'en szép, amikor a gyülekezet lelkesen és örömmel együtt énekel. Hát még milyen áldottak lennének azok az imaórák, amelyeken az egész gyülekezet együtt imádkozna. A templomban, az imaházban felkészülnénk a hétköznapok istentiszteleteire. Amíg tudunk őszin'én imádkozni és imádságunknak legfontosabb része Isten dicsőítése, addig közel van hozzánk az Ur! A zsoltáriró folytatja: “Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége.” A templomban, az Ur házában kell megerősödnünk az Ige által. Ott hallhatjuk minden alkalommal az Ige hirdetését és ha az Igének megtartói is vagyunk, ez feltétlenül
