Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)
1963-04-01 / 7. szám
1963. április 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal TARTSD A „Saulus pedig annál inkább erőt vön, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus. — Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tártának, hogy ót megöljék, de tudtára esék Saulusnak az ö leselkedésük. És örizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy öt megöljék. A tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.” (Ap. Csel. 9:22-25.) Ha te Damaskusban lettél volna ez éjjel, láttad volna, hogy különböző emberek lopakodnak a falhoz. Nem égett lámpa sehol, teljes sötétség volt. Az óra későre járt. Az egyik vitt egy nagy gömbölyeg kötelet, a karján, a másik egy nagy kosarat vitt. Megálltak a nagy fal mellett, amely körülvette Damaskust. Átmásztak rajta. Az egyik hozzákötötte a kötelet a kosárhoz, a másik belesegitette Sault. Azután, mikor engedték a kosarat lefelé a falon, suttogták: Isten áldjon meg Saul, Isten tartson meg! A kosár érintette a földet. A fiatalember kimászott és elsietett az éj leple alatt. Az ő élete meg lett mentve, akiből később Pál lett, Istennek nagy apostola. Akik életét megmentették, nem tudták, hogy ml lesz belőle. Ok csak azt látták, hogy élete veszélyben van és meg kell menteni. Ezeknek az embereknek, akik tartották a kötelet, nem ismerjük neveiket, a Biblia nem emlit semmi többet róluk, nem szerepelnek a hithősök között, neveik örökké ismeretlenek maradnak. Az emberek két csoportja A keresztyének csoportjában is van két fajta ember. Vannak, akik bámit megtesznek az Őrért, amelyre megkérik őket, nem törődve azzal, hogy neveik meg lesznek-e említve, vagy nem. Mások csak akkor dolgoznak, ha kedvük van, vagy ha látják őket az emberek és mindjárt meg is kapják dicséretüket. Azok az emberek, akik a kötelet tartották ez éjjel, egy rettenes személyes kockázatot vállaltak. Mily rettegve mehettek előre, minden kőnél, amely megreccsent lábaik alatt, hogy összerezzentek minden árnyéktól, minden hangtól, amely a városból jött. — Ha valaki meglátta volna őket és megfogja, úgy őket, mind családjaikat is megölték volna. Ok életüket kezeikben vitték előre, vállalták a nagy veszélyt, hogy megmentsenek egy fiatal embert, a tárzusi Sault. Vannak idők a keresztyének életében, amikor minden biztos, csendes és nyugodt. Lefekhetnek meleg ágyaikba, kellemes otthonaikban, megehetik ételeiket békében, végezhetik munkájukat biztonságban. — De vannak idők, amikor a szőnyeg ki van rántva alóluk, amikor életük súlyosan megvan próbálva, és tiszta, becsületes neveiket gyalázzák. Néha ez Jön váratlanul. Mi tudjuk, hogy nekünk nem kell szenvedni, nem a KÖTELET! mi bűneink miatt szakadtak ránk a szenvedések. Ez az ördög munkája, hogy minket megerőtlenítsen, hogy mi elfáradjunk és elengedjük a kötelet. Tartsuk a kötelet szilárdan és erősen! Megpróbáltatások sokszor jöhetnek és jönnek azok életében, akik próbálnak valamit tenni az Őrért! A mi mély vágyunkat ne oltsa el semmi, mi szolgáljuk az Urat teljes szívünkből és teljes erőnkből! Tegyük otthonainkat kicsiny mennyországgá, tegyük gyülekezeteinket boldog lelki otthonná! Menjünk és tegyük azt, amiben hiszünk, akár könnyű, vagy akár nehéz is az! Látogatást tettem Lengyelországban. Ott találkoztam 20 lelkipásztorral. Mielőtt elbúcsúztam volna tőlük, megkértek, hadd énekeljenek el nekem egy éneket. Körbe állt a 20 pásztor és elkezdtek énekelni. Lengyelül énekeltek, nem értettem a szavakat, csak azt láttam, hogy amint énekeltek, mindegyikük elkezdett sírni. Némelyiknek hangja annyira megtörött, hogy nem tudta befejezni az éneket. Mikor elhallgattak, az ének végeztével a vezető pásztor hozzám jött és megmutatottt egy fényképet. Könnyekkel szemeiben kérdezte: Látja ezt az az embert? Látja, milyen sovány és nyomorult. Ez az ember én vagyok. Ránéztem és nem akartam hinni a szemeimnek. Ez egy óriás volt, aki előttem állt, több mint 6 láb magas és több, mint 220 font. Kérdő tekintetemre válaszolt. „Nektek, Amerikában fogalmatok sincs arról a sok szenvedésről, melyen mi átmentünk a háborús évek alatt. Minket húszunkat börtönbe vetettek és ott senyvedőink három évig. Sohasem láttunk napfényt ez idő alatt. Az étel oly kevés és szegényes volt, hogy mi csonttá és bőrré váltunk. A háború alatt mi nem tudtunk senkiről semmit. Nem tudtuk, merre vannak feleségeink ér „yermekeink. Ok sem tudták, hogy mi hol vagyunk. — Egy ideig még álltunk. De ahogy múlt az idő és azt éreztük, hogy a világ elfelejtett minket, kezdtünk letörni. Megpróbáltunk imádkozni, de nem volt sok erőnk hozzá, elkezdtünk jajgatni és sírni. Kezdtük magunkat sajnálni. Senki sem tudja hol vagyunk, senki sem törődik azzal, hogy mi történik velünk. Isten jé Egyszer valaki felkiáltott közülünk: Miért sírunk mi? Miért vagyunk oly szomorúak? Miért oly bátortalanok? Isten nem halt meg. Isten tudja, hogy mi hol vagyunk és Isten jó! Valaki közülünk javasolta, hogy Írjunk egy éneket erről: Isten jó. Mi leültünk és mindegyikünk írt egy keveset. Egyikünk zenét írt hozzá és hamarosan elkezdtünk a börtönben énekelni. Az ének elmondja, milyen mélyek az élet árnyékai .milyen feketék az éjjelek, és miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Közelgő esemény. Tudatjuk olvasóinkkal, hogy a központi gyülekezeteink diakónusainak tavaszi gyűlése a Shaker téri gyülekezetben lesz megtartva április hó 27-én, szombaton du. fél 2 órai kezdettel. Erre a konferenciára hivatalosak a lelkipásztorok és gyülekezeteink tisztviselői. Készüljünk és menjünk mentői többen erre az áldásosnak Ígérkező konferenciára. ............................................................ lyen mélyek azok a vizek, melyekbe a keresztyéneknek sokszor kell menniük. Azután az énekszöveg kiemeli, hogy milyen hosszú az Isten karja, milyen erős az ö keze, és mily nagy az 0 kegyelme. Mi soha nem tudjuk, hogy mi fog történni velünk. De Isten tett egy kötelet a mi kezünkbe, hogy azt tartsuk az Űrért és az ö munkájáért, a lélekmentésért. Nekünk tartanunk kell ezt a kötelet! Néha az Űr felébreszt éjjel, hogy megbízzon minket valamivel és egy kötelet helyezzen kezeinkbe, amit tartanunk kell. Nem fáradtak el tartani a kötelet Te soha nem tudod, hogy mily sokat jelent, tartani egy kötelet, vinni egy kötelet, másokért. Az emberek, akik Saulusért tartották a kötelet, nem lankadtak el. — Sokan mondják már nagyon belefáradtam, már nem bírom tovább erővel. Van egy nagyon fontos oka annak, hogy tartsuk a kötelet. A kötél végén Isten van! A te kosaradnak pedig érinteni kell a földet. Isten erős, ó soha nem gyengül, az Ó kezében jó helyen van a kötél, de a kosárnak érinteni kell a földet! Lehet, hogy egyedül érzed magad, lehet, hogy Isten egy sajátságos, különös kötelet helyezett kezeidbe, hogy vedd gondjaidba, és tartsd meg. Lehet, hogy imádkozol egy személyért, gyermekért, egy szerettedért. Lehet, hogy imádkozol a lelkipásztorodért. Mondhatom, hogy a legnehezebb munka, pásztornak lenni. Egy evangélistának sokkal könnyebb dolga van. Az embereknek van elképzelésük, sok, egy pásztorra vonatkozólag. Emelje fel a közösséget. Legyen tele tűzzel, együttérzéssel, hittel, tervekkel. Higyje, hogy Isten tudja tenni ezt, Isten tudja tenni azt. Ne lásson semmi lehetetlenséget, torlaszt. — De amikor a lelkész feláll prédikálni, megérzi, hogy mekkora hótorlasz van a lelkeken, hogy milyen nehéz hozzájuk szólni, hogy mennyire akadályozzák Isten Lelkének munkáját, mily hidegek. Nem érdekli őket az ébredés, nem törődnek a lélekmentéssel. Sok templomot látogató nem óhajt mást, mint egy biztonságos helyet, egy szép, kényelmes templomot, egy kedves, kényelmes lelkipásztorral, hogy leülhessen az ő kedvenc padjába és hallgasson egy jó prédikációt és mehessen haza. (Folytatása következő számunkban)
