Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)

1962-01-01 / 1. szám

1962 JANUÁR 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7-IK OLDAL zsoltár alapján és buzdított imára. Kö­zös imában kértük Urunkat arra, hogy e gyűlésre is adja gazdagon az Ő áldá­sát. Ezután a helybeli diakónusok egyike, Fodor József testvérünk üdvözölte a gyűlést a gyülekezet nevében. Az el­nök testvér megköszönte a gyülekezet és diakónusainak meleg vendégszerete­tét. — Délután 3-kor Reiter Károly tv. imájával a gyűlést megnyitottuk. |Az elnök bemutatta a gyűlésnek 'Révy Imre new brunswick-i diakónust. A bemuta­tás után íRev. Bikacsán angol nyelvű előadását hallgatta meg a gyűlés “Az Isten akarata szerinti élet” témával. — Magyar nyelven pedig Rév. Fülöp Ár­pád testvérünk tartotta meg előadását ugyanazon témával, kihangsúlyozva, hogy csak akkor vagyunk boldogok, ha Isten akarata érvényesül életünkben. Az Ur Jézus a Getsemáné kertjében azt mondotta: “Legyen meg a Te akaratod”. (Mt. 26:42.) Az Ur azt is tanítja, hogy az Isten országába azok mennek be csak, akik cselekeszik az Istennek aka­ratát. — Nyugodjunk bele az Isten aka­ratába — mondotta Fülöp testvérünk. Az előadásokhoz többen hozzászóltak, mely sok áldást jelentett részünkre. — Majd egyakaratú határozat hangzott el, hogy az előadások az Ev. Hírnökben közöltessenek le. Rév. Petruzsán testvérünk szót kérve, rövid, de szívhez szóló beszédben em­lékezett meg a new brunswick-i gyüle­kezet távozófélben levő pásztoráról, Rév. (Bikacsán testvérről, ki hét és fél esztendeig szolgálta a gyülekezetei. — Szomorú szívvel vettük tudomásul a testvér távozását, de örvendünk afelett, hogy ahová megy, ott is az Ur munkáját fogja végezni — mondotta Rév. Pet­ruzsán testvérünk. Az Ur áldása legyen Bikacsán Testvéreinken! A kül- és belmisszióról Kurtz Lajos diakónus testvér tett jelentést a gyű­lésnek, amit köszönettel fogadtunk. A tisztviselők a régiek maradtak, Bánkuty Lajos elnök, Fodor József jegyző-pénztáros. Rév. Van Der Veen tv. imájával be­zártuk őszi konferenciánkat. Mindenért az Űré legyen a dicsőség! Fodor József jegyző-pénztáros * KÖZPONTI DIAKÓNUSOK KONFERENCIÁJA Október 28-án délután 2 órai kezdet­tel nagyon áldásos konferenciát tartot­tak Wadsworth O.-ban központi gyü­lekezeteink diakónusai, a lelkipásztorok bevonásával. A gyűlést ez évben is a wadsworthi testvéreink kedves kis ima­házában tartottuk meg, ahol élveztük testvéreink vendégszeretetét. A gyűlést imaáhitat vezette be, mely­nek befejeztével közös imára borultunk s Isten áldását kértük a gyűlésre. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a gyűlés elnöke, Rév. Vér Ferenc test­vérünk, kedves felesége súlyos beteg­sége miatt, nem lehetett jelen. Imád­koztunk testvérnőnk felgyógyulásáért. Megbízásból Rév. Stumpf Lajos, cleve­landi prédikátor vezette le a gyűlést, hozzáértő bölcseséggel, mindnyájunk megelégedésére. örömeinket nagyban fokozta az, hogy Toronto, Kanadából, Rév. Cserepka Já­nos testvérrel együtt négyen jöttek az ottani magyar gyülekezet képviseleté­ben. Az Ur tartsa meg szokásukat. Vár­juk a jövő gyűlésre is. Kanadai testvé­reinknek nemcsak jelenléte, hanem buz­dító előadása s a tárgyalások ideje alatti hozzászóló szava, sok örömet je­lentett a gyűlésnek. A konferencia témája: “Krisztus urunk második eljövetele” volt. Előadó­ink jól felkészülve jöttek a gyűlésre s hasznos munkát végeztek. Cserepka János lelkipásztor volt a gyűlés főelő­adója. Hálás köszönetét mondunk a gyűlés előadóinak s a konferenciát fogadó gyü­lekezetnek, melynek női tagjai frissítő­vel is szolgáltak a szépszámban együtt­levő testvériségnek. Az esti órákban Orbán Jimmy veze­tése mellett az ifjúság tartotta meg ál­dásos őszi gyűlését és műsoros pro­­grammját. Mindenért a hálaadás Istené legyen! Kovács B. Mihály jegyző-pénztáros GARFIELD, NEW JERSEY Lelkipásztor: Rev. Jerry Van Der Veen HIVATALOS LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁS Istentől megáldott, kedves alkalom volt részünkre a november 12-i nap, amikor Fülöp Árpád new yorki diakónus testvérünket prédikátorrá avatták, illet­ve a magyarországi felavatását elfogad­va, testvérünket teljes jogú lelkipász­torrá nyilvánították hivatalosan. Az ünnepély a garfieldi Első Baptista Gyülekezetben folyt le, amit az “Imád­juk az Ég és Föld Királyát” c. énekkel, majd Rev. Robert Romick Fairlawn-i lelkipásztor igeolvasásával és imádkozá­sával nyitottunk meg. A lelkipásztori beiktató beszédet Rev. Ralph Drisko, a New Yersey-i Baptista Konvenció el­nöke mondotta, hangoztatva a lelkipász­tori felelősséget, annak terheit és örö­meit. A beiktató beszéd után Kurtz Lajos, a helybeli diakónus bizottság el­nöke nyújtotta át — szívhez szóló sza­vak kíséretében — a prédikátor részére szükséges hivatalos okmányokat. Mélyen megható jelenet volt és sokak szemében könnyek csillogtak, midőn Rev. Jerry Van Der Veen, a helybeli gyülekezet angol lelkipásztora jobb ke­zét Fülöp tv. vállára téve, mint szolga­társát üdvözölte őt.. Szavaiból kiérez­hető volt az igazi, forró munkatársi szeretet és a krisztusi összeforrottság a nemes munka terhének viselésében. Ezek után sorra jöttek a felköszön­tések és jókívánságok. Rev. Thomas Bell, a Passaic-i gyülekezet lelkipász­tora, Rev. Leeland Peace a cliftoni és Rév. Bikacsán Walter a new brunswicki gyűl. pásztora és a Magyar Baptista Szövetség küldöttje üdvözölték az újon­nan avatott prédikátort. A new yorki gyülekezetét Kautz János, a diák. biz. elnöke képviselte. Végül Fülöp Árpád testvérünk mon­dott el nagy hatással életéből külön­böző történeteket, melyeket mind az is­teni vezetés és gondviseléssel támasz­tott alá. Az ünnepély színessé tételéhez a new yorki pengetős zenekar és a helyi ének­kar nagyban hozzájárult szép számaival. Azt hiszem, nem kell külön bemutat­nom Fülöp Árpád testvérünket. Mind­nyájan ismerjük őt személyesen is és az Evangéliumi Hírnökben kifejtett munkássága nyomán is. Hadd mondjam el röviden F. testvé­rünkről: 1903-ban született, zsidó csa­ládból. Mint gyermeket szülei rabbinak akarták kiképezni. Több évi előkészület után — bár szülei ellenezték — elhagyta az iskolát és egy baptista nyomdában dolgozott. Atyafiak bizonyságtevései folytán elfogadta az Ur Jézus Krisztust mint személyes Megváltóját és Messiá­sát. Későbbi életét az Ur szolgálatára szentelte és id. Udvamoki András teol. igazgató avatta fel a lelkipásztori szol­gálatra. Tanulmányait négy évfolyamú bibliaiskolában végezte. 1944-ben zsidó származása miatt a nácik kényszerítették elhagyni gyüleke­zetét és koncentrációs táborba, majd a halállágerbe szállították, ahonnét Is­ten csodálatosan megszabadította. Mikor visszatért gyülekezetébe, folytatta lel­kipásztori feladatát. 5 évvel ezelőtt a kommunista nyo­más elől menekült Amerikába. Fülöp testvérünk negyedik éve szolgál a gar­fieldi gyülekezetben. Ez évben Konven­ciónk döntése folytán Stég testvérnő és Fülöp tv. vették át lapunk előállítását, melynek munkálatait testvéreink nagy szeretettel végzik. írhatnék még sokat Fülöp testvér mé­lyen járó igemagyarázatairól, lelki éle­téről, szerénységéről, gyülekezeti ra­gaszkodásáról stb. . . . Részemre ki­váltságnak és Isten ajándékának tartom, hogy drága Fülöp testvéremmel együtt szolgálhatjuk az Urat. Imádkozzunk, hogy Isten áldja meg felelősségteljes szolgálatában._Isten áldását kívánom életedre: Reverend Fülöp Ánpád test­vérem! Bánkuty Lajos tanár, diakónus * ÜDVÖZÖLJÜK FÜLÖP ÁRPÁD TESTVÉRT! Negyedik éve annak, hogy Fülöp Ár­pád testvérünk a garfieldi (N. J.) gyü­lekezetben szolgálatot teljesít s ez idő

Next

/
Oldalképek
Tartalom