Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)
1962-04-15 / 8. szám
1962 ÁPRILIS 15 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL helyére a temetőbe. Azt gondolná az ember, hogy nem egy amerikai, hanem egy debreceni, vagy szegedi temetőben van. Itt mindenki magyar! Id. Domonkos József testvérünk 80 éven át vándorolt e földön. Ebből több évtized az IJré volt a maga teljes valóságában. Pár évvel ezelőtt szél érte és bár némileg felépült, de a szélütés nyomot hagyott rajta. Nem tudott úgy járni és látogatni a betegeket, a szomorúszivűeket, az elhagyatottakat, mint azelőtt. De — jaj — ami legjobban fájt neki — nem tudott úgy bizonyságot tenni, mint azelőtt tette. A szive, a lelke most is készen volt, de ajkai nehezen mozogtak. De amit tehetett, betegsége után is megtette — az Vrért! Temetésén, mely március 1-én volt, úgy az imaházban, mint a temetőben Rev. Jerry Van Der Veen lelkipásztor angolul és alulírott magyarul szólták a vigasztalás Igéit, nagyszámú gyászoló előtt. Id. Domonkos József testvért gyászolják visszamaradt hozzátartozói, de gyászolják, oly igen nagyon gyászolják lelki testvérei is, az egész garfieldi gyülekezet. i ' Domonkos testvér örvendező életű ember volt! Nem igen látta szomorúnak senki. Ha megkérdeztük: “Hogy van, Domonkos testvér?” így felelt: “Még itt vagyok!" — Nem érte készületlenül az Er hívása. És többeknek tudomásul adta, hogy ö tudja: nem sok ideje van már e földön. Pl. egy helyen, ahol minden évben meg szokta metszeni a szőlőt, bejelentette, hogy ebben az évben már nem fogja a szőlőt megmetszeni! Egy hely újból megürült a rendkívül szép imaházban. Még gyengélkedése idején is mindig ott volt az Er házában. Ott volt az angol istentiszteleteken is mindig, pedig nem sokat értett angolul. Ha nem is értett, de érzett! Nagyon szerette az angol lelkipásztort, aki magyarabb MAGYAR sok magyarnál, mert a részére beígért sokkal jobb lelkészi állásért nem hagyta el az egyszerű garfieldi magyar gyülekezetei. Reám nézve nagyon boldogító érzés az, hogy Isten egy ilyen pásztort adott ennek a gyülekezetnek, aki a legmagasabb fokú képzettséget nyerte el, de aki oly nagyon egy tud lenni a m'i drága, idős testvéreikkel és ennek az áldott életű pásztornak igehirdetéseit hallhatták és hallhatják testvéreink. Egy hely újból üres! Siratlak, befelé hulló férfi könnyekkel siratlak, én drága Domonkos testvérem! Ezért van, hogy elfátyolosodik a hangom igehirdetés közben! Fáj nekem, oly mélyen fájnak a megüresedett helyek ebben az imaházban és prédikálás közben az én oly nagyon szeretett testvéreim helyét üresnek kell látnom! Bár tudom, hogy az Urnái vannak, de mégis úgy fáj . . . Isten legyen velünk, drága hű Domonkos testvérünk, hogy egykor mi is oda jussunk, ahol Te vagy! A viszontlátásra! Fülöp Árpád TARY JÁNOSNÉ Az Ur hazahívta Tary Jánosné testvérnőt, született Gondár Juliánná nővérünket február hó 26-án kora reggel 2 óra 15 perckor. Sokat szenvedett elköltözött nővérünk. Súlyos beteg volt 1961 július hónapjától kezdve. Két esetben is volt kórházban, de a legjobb kezelés mellett sem lehetett rajta segíteni. Miután a kórház segítséget nem adhatott, kedves férje otthon kezelte odaadó hűséggel és szeretettel, orvosi felügyelet mellett, de az otthoni türelmes és a kórházi kezelést is felülmúló gondviselés sem tarthatta meg őt. Elérkezett ideje és haza kellett mennie abba a hazába, ahol már nincsen szenvedés. Tary Jánosné testvérnőnk hosszú évek során hűséges tagja volt a detroiti gyülekezetünknek. Szerette az Urat és a gyülekezetét. Ha csak betegség vissza nem tartotta, mindig jelen volt az istentiszteleteken, imaórákon és rendkívüli összejöveteleinken. A nőegyesületnek rendíthetetlen tagja volt. Egy pár évig elnöknője s több évig beteglátogatója volt. Munkájában valóban hűséges volt! A gyászbeszédet Dr. Koncz Emil, Pantiac-i (Michigan) lelkipásztor végezte, nagyszámú gyászoló közönség előtt. A halálra fáradt testet a Woodmere sirkertben helyezték örök nyugalomra. Gyászolják: férje, Tary János, egyetlen fia, Károly a családjával és a detroiti magyar baptista gyülekezet összes tagsága. Isten veled, nővér, a boldog viszontlátásra! EGY TÁVOL VOLT . . . Az Ur ott volt velem . . . Az Ur ott volt velem, és én azt nem tudtam: Mikor hiú vággyal, kint a széles úton, A kegyelmi időt pazaroltam folyton . . . Bolyongtam a bűnben, üdvvel nem gondoltam: Az Ur ott volt közel, és én mégsem tudtam. Közelben volt az Ur, mikor bűnöm terhe Reám nehezedett, — nyugtomat nem lelve. Nem engedte Ő meg, hogy a Sátán terve: Lelkemnek békéjét örökre elnyelje. Közel volt ö: de még lelkem őt nem lelte. Közel volt ő hozzám, mikor reményt vesztve, Kétség és félelem vett erőt én rajtam . . . Elhagyatva árván: magamra maradtam . . . Mikor volt barátom a bukásom leste: Közel volt, de lelkem Őt még nem kereste. Közelben volt az Ur, ha nyugtom nem leltem; Tomboló viharban: felhő fedte napom, — Elcsüggedtem hamar ... — fényt kerestem vakon, — Éltető sugarát ha nem érezhettem, Pedig mindig ott volt, közel én mellettem. Közel hozzám az Ur: már bent él szivemben. Sötét éjszakámnak hajnalhasadása; Lelkem üdvössége, élővíz forrása. Eggyé lettem Vele; vigaszom, mindenben . . . Boldog vagyok, mert már bent él a szivemben. VAJDA PÁLNÉ, Montreal
