Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)
1962-01-01 / 1. szám
S-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1962 JANUAR 1 Az Ur a te gyógyítód... Budits testvérnő hosszú évekkel ezelőtt elfogadta az' Ur Jézus Krisztust, mint személyes Megváltóját ... _ Rég volt, amikor testvérnőnk a hullámsírban eltemetkezett, és egy új életre támadt fel . . . De azóta hű gyermeke Urunknak és hű tagja a new yorki gyülekezetnek. Sajnos, az utóbbi években nem jelenhetett meg a gyülekezetben. Betegség, kínos fájdalom gyötörte 17 éven keresztül . . . Orvos orvos után, egyik gyógyszer a másik után volt szükséges ahhoz, hogy testvémőnk valahogyan is érezze magát ... De így is napjainak nagyrészét ágyban töltötte . . . Úrvacsorához is csak otthonában járulhatott, amikor a gyülekezet pásztora meglátogatva őt, a szent vacsorában részesítette. így teltek a hosszú esztendők... De egyszer mégis nagyot fordult a világ . . . Forradalom tört ki Magyarországon; a forradalmat leverték a megszállók és utána sok-sog magyarnak menekülnie kellett hazulról. Sok hívő is menekült . . . Jutott belőlük a new yorki gyülekezetbe is . . . Ezek hívők is, magyarok is, és látták a nagy lelki ínséget az amerikai magyarok között. Imakört alapítottak . . . Péntek este tartják imaórájukat, e napon majd mindnyájan bőjtölve. De nemcsak ezt teszik . . . Evangélizációkat rendeznek, hitmélyítő előadásokat szerveznek,, traktátusokat, könyveket nyomtatnak . . . így került az egyik könyv, amelynek címe: “A hívők imaélete” Budits testvémőnkhöz is . . . Testvémőnk olvasta, olvasta a könyvet és mindig nagyobb ámulattal telt el . . . Olvasta a köny•ben oly nagy számban előforduló imameghallgatásokat . . . Budits testvémőnk egyszercsak így szólt önmagához: “Hát ha Isten az imádkozásokra így felelt, ahogy e könyvben írva van, már pedig e könyv igazat mond, akkor egész biztos, hogy engem is meg tud gyógyítani, ha én ilyen hittel kérem, mint ahogy e könyvben van írva azokról, akiket Isten meghallgatott . . . És Budits testvémőnk imádkozott — teljes' hittel — gyógyulásáért . . . Az Ur felelt testvérnőnk imádkozására. Érezte, hogy Isten — láthatatlanul bár — de érintette őt... Testvémőnk életében óriási változás állott be . . . Megerősödött szive, járni kezdett otthonában . . . Mindjobban érezte, hogy megerősödik, és 17í évi betegség után újból átvette a háztartás vezetését. Sőt mi több, el tud járni ismét a gyülekezetbe is. Meggyógyult! * A közelmúlt hetekben egyik péntek estére otthonába meghívta az imakört. Budits testvérnőnk tartotta a bevezető beszédet, így kezdte beszédét: “Azért hívtam a kedves testvéreket, hogy bizonyságot tegyek arról, hogy Isten mily nagy dolgot cselekedett velem . . .“ És így fejezte be: “Ezért áldom áz én mennyei Atyámat, mert meghallgatta az én imádságomat. Az Isten jóságáról és kegyelméről óhajtottam bizonyságot tenni, azért hívtam a kedves testvéreket. Áldani kívánom az én mennyei Atyámat, mert meghallgatott és meggyógyított! Mi is — Budits testvémővel örvendezve mondjuk: Legyen dicsőség Istennek, Aki szent Fia által gyógyulást adott testvérnőnknek! Fülöp Á. Adj számol, oh sáfár! Lukács 16:1—12. Ismét eltűnt egy év a visszahozhatatlan idők beláthatatlan mélységébe. Az esztendő küszöbét átléptük, elindultunk egy titokzatos új évnek a 365 napos útjára, reménységgel és új tervekkel. De gondolatainkban vissza kell térnünk az elmúlt esztendő eseményeire. Meg kell vizsgálnunk életünket, gyülekezeti tevékenységünket és minden cselekedetünket, mert az Ur azt tanítja: Sáfárok vagyunk, munkások az Ur szőlőjében s mint olyanok, számot kell adjunk az elvégzett munkákról. Tegyük fel a kérdést: Elértük-e célunkat a múlt esztendőben? — Terveket szőttünk az év elején, fogadásokat tettünk az Ur munkájára vonatkozólag. Vájjon teljesítettük-e azokat? Milyen sáfárok voltunk? Tekintsünk csak vissza, vájjon eleget tettünk-e az evangélium terjesztése és az evangélizálás szent munkájában? Felhasználtunk-e minden alkalmas időt arra, hogy az Ur Jézus Krisztusról bizonyságot tegyünk a hitetlen világnak és embereknek? Megjelentünk-e rendesen az Urnák házában istentiszteleteink és imaóráink alkalmaival, hogy hálát adjunk Istönnek, dicsérjük szent nevét s lelkileg táplálkozzunk az életadó szent igékkel? Teljesítettük-e fogadásunkat az adakozásunkkal, vagy pedig visszatartottuk az Ur részét magunknak s megkárosítottuk az Urat? Igyekeztünk-e elősegíteni a békességet, egységet és keresztyén szeretetünket mindenkivel szemben, vagy pedig a széthúzás, békételenség és szeretetlenséget írtak fel a nagy könyvben? Felhasználtuk-e a nekünk adott isteni talentumokat tehetségünk szerint Isten országa építésére, vagy pedig elástuk a gonosz és rest szolga példájára? Hogyan állunk a gyermekeink keresztyén nevelésével? Azoknak nemcsak lakás, ruha és testi eledel szükséges, hanem lelki nevelés is. Testvéreim! Ezek rendkívül komoly kérdések, melyek előtt meg kell állanunk s gyülekezetileg és különkülön is felelnünk kell ezekre. — Ha úgy találnánk, hogy feladatainknak nem tettünk eleget, mondjuk meg az Urnák, ismerjük be bűneinket s kérjük az lírát arra, hogy az adott új alkalmakat ebben az új esztendőben akarata szerint használjuk fel! NAGY ISTVÁN Sao Paulo, Brazília “Uram, Te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Minekelőtte a hegyek lettek qs a föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!” (90. zsolt. 1—3.) “Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (90. zsolt. 12.)
