Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-07-15 / 18. szám

1961. augusztus 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 6-IK OLDAL tudja megérteni bogy hogyan miképp történhettek meg dolgok éle­tében, melyeknek még emlékét is szeretné kitépni leikéből. Ez a szo­morú tapasztalat azt bizonyítja, hogy Pál apostol szavai az isteni mélységekből fakadtak fel, melyek által reámutat az emberi tehetetlen­ségre s megvilágítja előttünk azt az igazságot, hogy nagy szükségünk van életünkben az Isten áldó vezeté­sére, mert Nála nélkül csak rosszat cselekszünk. A magára hagyott em­ber minden jó szándéka mellett, sőt azokkal együtt a bűn martalékává válik. Hányszor nemakarja mégsem elfogadni, magáévá tenni az Istennek biztos segítségét, s az örökkévaló Is­ten szabaditó kegyelmét, amit kinyi­latkoztatott, ideadott és minden enf­­ber felé kiáraszt Fia az Ur Jézus Kr. által. Ő ad nekünk diadalmat a kí­sértéseinkben a bűn felett! Erősen kell vigyázni arra, hogy akkor, amidőn prédikálunk és beszé­lünk a bűnről, annak romboló mun­kájáról, magunk ne essünk bele a bűnbe. Itt van egy magyarországi szomorú példa. Azt olvastam egy lap­ból, hogy a magyar bírói karnak volt egy buzgó és tehetséges humánus tagja, ki a tehetségét és tudását kü­lönösen annak a komoly célnak szol­gálatába állította, hogy szóval és tollal kemény harcot vívott a halál­­büntetés eltörlésének érdekében. De felfogása és elméletére szomorúan rácáfolt szegény, akkor amidőn sa­ját magára is halálos büntetést ho­zott és halálos ítéletet hajtott végre saját magán. Vagyonát a börzén el­veszítvén, a Hüvösvölgynek egyik legmagasabb fájára fölakasztotta magát. Ha Isten akaratát és a Szentlélek vezetését mellőzzük életünkben, ma­gunkban, magunk erejénél fogva ke­resztyéni életünkben meg nem állha­tunk. Azért figyelmeztet az Ige: “A- ki magától láttatik állani, az vigyáz­zon hogy el ne dssék.“ s ezt azért mondja az Ur, mert az ilyen biztosan el is esik s lelki öngyilkosságot kö­vet el önmagán. Dávid király is elesett s előde Sa­ul király testileg is öngyilkosságot követett el, de szerencsére Dávid kir. felébredt s többé nem bízott önma­gában, hanem az Istenben azért é­nekli meg a 42-ik Zsoltárban ujjongó örömmel mindnyájunk tanulságára. “Bízzál Istenben, mert még hálá­kat adok az Ő szabaditásáért.. Ha valóban benne bízunk, akkor azt cselekesszük, amit Isten akar és nem cáfoljuk meg magunkat!---------o--------­Tanitványság a munkahelyen Fülöp Árpád előadása a bridgeporti konvención. Szeretett testvéreim! Hosszú évtizedek óta járom a kon­venciókat, de még ily bölcsen össze­állított programot, soha nem szem­lélhettem. Már abban is nagy böl­csességet látok hogy éppen nekem szánták a “Tanitványság a munka­helyen“ cimü áhitati igemagyaráza­tot, mert én valóban munkahelyi szolgálatot is végzek, ha nem is tel­jes öt napon át, a lelki szolgálat mel­lett. . Tanítványnak lenni a munkahe­lyen azt jelenti, hogy ott ahol Isten gyermeke körül van véve olyan mun­katársakkal, akiknek élete rossz ha­tással lehet reá, megállja a helyét mint Isten gyermeke.. “E világban vagyunk de nem e világból“. Azt je­lenti ez hogy benne vagyunk e világ­ban; világi életű, gondolkodású em­berek között dolgozunk élünk; de nem kérünk az Istentől távol lévő dolgozótársaink szórakozásából, mu­latságaiból stb, stb... Benne va­gyunk a világban, mint a hajó a víz­ben és. ez nem baj ha igy vagyunk benne. .. A baj akkor áll elő, ha a viz ömlik bele a hajóba.. így áll be a tragédia a hajósüllyedés. . így áll be a tragédia a hivő életé­ben ha elönti életét, lelkét, felfogását a világ szennyes áradata. így áll be a lelki hajótörés, hajósüllyedés és lel­ki elmerülés a világ fertőjébe. Sohasem volt könnyű, de ma kü­lönösen nehéz megállni munkahe­lyén Krisztus tanítványának keresz­tyén, magasabbrendü életében. De meg tud állni, mert van aki erőt ad hozzá! — Valaki azzal büszkélkedett hogy egy éve dolgozik egy helyen, de még senki nem tudja, hogy ő hi­vő. . Hát akiről nem tudják hogy hi­vő az nem is hivő,. Testvéreim! Mi dolgozzunk mun­katársainkkal, de ne igyunk velük; ne vegyünk részt mulatságaikban, a­­hol sokszor túlzásba megy az italo­zás. Eljövetelem előtt üzemi mulat­ság volt Pesten. A vacsorán én is részt vettem, de szódavizet ittam és amikor többizben táncolni kezdtek, én mindég kimentem. Amikor kérdő­re vontak, én igy feleltem: “Én szí­vesen dolgozok mindenkivel, de nem vagyok hajlandó tláncolni senkivel.“ Amikor New York-ba érkeztem és munkába léptem, főnököm whisky party-t rendezett. Én azonnal kije­lentettem: “Szívesen dolgozok min­denkivel de whisky-t nem iszom sen­kivel!“ — “Hát maga mit iszik?“ — kérdi a főnök. “Coca-colát!“ felel­tem. És azóta a főnököm a többiek­nek wlhisky-t nekem coca-colát adott sűrűn rendezett party-jain. — Pár héttel ezelőtt New York-ban, a lege­lőkelőbb társaságban $15.00 belépő­vel bál volt. Egy Budapesten tartóz­kodó férfi a bálra New York-ba re­pült, oly hire volt a bálnak. Én két jegyet kaptam — tiszteletből ingyen mert a bálrendezőségnek dolgoztam. De a legnagyobb sértődésre — a je­gyeket nem vettük igénybe. “Én szí­vesen dolgozom a rendezőségnek, de nem bálozok velük“ — mondottam. Persze minden alkalommal ilyen ese­tekben a bizonyságtétel sem marad el. Jakab apostol két dolgot említ az igaz istentisztelet mibenlétéről: 1. “meglátogatni az özvegyeket és ár­vákat az ő nyomorúságukban;“ 2. és “szeplő“ nélkül megtartani magát e világtól.“ Megtartod magad szeplő nélkül? Péter apostol szerint mi királyi papság vagyunk úgy kell forgolód­nunk tehát, amint papokhoz illik.. ., tisztán feddhetetlenül. Meglátszik az isteni papság rajtad? Az Ur maga mondja: “Ti vagytok a földnek savai.“ A só izt ad! Kell hogy ahol Isten gyermeke dolgozik, mennyei iz hassa át a környezetet. Emberek restellik ocsmány beszéde­ket folytatni, káromkodni, ha hivő ember van közelben. így van ez ná­lad is testvér? Szintén az Ur mondja: “Én vagyok a szőlőtő ti a szőlővesszők.“ A szőlő­vessző a szőlőtőből táplálkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom