Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-01 / 1. szám

S-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1961. január 1. rok gyűlése kezdettől fogva, tehát az el­múlt 52 esztendőn át minden évben gyü­­lésezett sok-sok áldással. Ez a gyűlés Trentonban fontos volt a­­zért mert a megszokottságtól eltérve, ki­fejezést adott korunk szellemének, mely gyülekezeteink életét is nagyban befolyá­solja. E gyűlésen komoly kérdések merültek fel. Az előadásokkal kapcsolatban az esz­mecsere időszakában felmerült kérdések közé tartoznak: A gyülekezeteink je'enlegi lelkiélete a gyakorlatban; Az angol és ma­gyar nyelvek használata, a lelkipásztor­hiány kérdése s annak pótlási módszere, a gyülekezeteink anyagi helyzete, az átlagos keresztyénség aláhanyatlása, mely hivő gyülekezeteinkre is nagy befolyással van. Ezek a jelenségek az Ur által megjöven­dölt utolsó idők jelei, melyekről az Ur azt mondotta: “Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok mely órában jő el a ti Uratok”. (Mt. 24:42). A gyűlés programja összesüritetten gaz­dag volt ,korunk szellemének megfelelő s a jól elkészült előadóink komoly előadása emelte a gyűlés nívóját. Kezdettől végig az egyetértés és békesség jegyében zaj­lott le Bállá György new yorki prédikátor elnök vezetése mellett. Személyesen ta­pasztaltam e gyűlésnek lelki értékét s minden anyagi áldozatot és fáradságot fe­lülmúló lelki áldásait. Megfigyelésem az volt, hogy lelkipásztoraink a munkának terhét lelkiismeretesen szivükön hordozzák s tudatában élnek annak, hogy Isten meg­bízásából az ő népe gondviselésére és le­geltetésére vannak elhivatva. Esténkint szépen látogatott evangélizá­­ló összejöveteleket tartottunk, a gyüleke­zet lelkipásztora, Nyomtató László veze­tése mellett. Vendég lelkipásztoraink ige­hirdetésében gyönyörködött a gyülekezet. Nagy örömünkre szolgált az is, hogy a gyűlést fogadó gyülekezet női tagjai az étkezés nagy kérdését magára vállalták s finom ételekkel látták el a gyűlést jutá­nyos árban. Ezért a kedves vendéglátá­sért e helyen is köszönetét mondunk. A gyűlés jeligéje volt: A változó idők változatlan Krisztusa. Alapige: “Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké u­­gyanaz”. E gyűlésen imádkoztunk, hogy az Ur adjon bölcseséget, előmenetelt, bé­kességet és győzede’met a gonosz felett mindenütt gyülekezeteinknek és a szét­szórtan élő testvéreinknek. Áldja meg az Ur szövetséges magyar testvéreinket mindenütt lelkipásztoraival együtt. Attila Tivadar, jegyző NEW YORK, N. Y. EVANGÉLIZÁLÁS: Áldásteli napokban volt része gyülekezetünknek november 6- 13-ig, amikor is Rév. Cserepka János tv., a torontói gyülekezet k. pásztora nagy lelkierővel hirdette közöttünk az Ur Igé­jét. Az evangélizálás főgondolata az volt, hogy a világ minden problémáira “van megoldás”, de csakis Krisztussal. Van meg­oldás az egyén, a család, a gyülekezet, a nemzet, a társadalom sőt az egész világ számára, amint azt az egyes bibliai esetek bizonyitják. De komolyan ki lett emelve az az igazság is, hogy eljön az idő, amikor már nem lesz megoldás. Ezt mutatja a “Tíz szüzekről” szóló példázat is, amely­ben az öt okos szűz elkészülve bejutott a királyi mennyegzőre, de az öt bolond szűz kinnmaradt s igy az ő részükre már nem volt megoldás az, hogy az utolsó pillanat­ban szaladgáltak lámpásaikba olajat vá­sárolni. Gyülekezetünk tagjai minden lehetőt el­követtek, hogy városunk magyarságának tudtára adjuk a kiváló alkalmakat az Ige meghallgatására. Több ezer példányban “GYÓGYSZER A HALÁL ELLEN” cim­­mel meghívókat nyomtattunk s azokat osz­togattuk uton-utfélen s ezen felül több száz címnek birtokába jutva, majd a tele­fonkönyvből is címeket kiszedve a meghí­vókat postán is szétküldtük. De sajnos, sokaknál zárt ajtókra, zárt szivekre talál­tak a meghivók, akárcsak az Ur Jézus példázatában hangoztatott meghívás, ami­kor az egyik öt igabarmot, szántóföldet, vagy feleséget vett, igy nem tartották ma­gukat méltóknak a királyi mennyegzőn való megjelenésre. De azok, akik eljöttek gazdag lelkiáldásokban részesülhettek. Ez. utón is köszönjük Cserepka tv. szol­gálatát, a torontói gyülekezet szives köz­reműködését e nemes vállalkozásban. I- mánk az, hogy az elhintett Igemagvak le­gyenek gyümölcsözők azok életében, akik meghallgadták s befogadták azokat. BUCSUZÁS: Gyülekezetünk közmegbe­csülésben álló gondnoka, Cháky János tv., több mint hat évi hűséges szolgálat után korára való tekintettel s egészségi okokból kifolyólag nyugdíjba vonult. Mive! Flo­ridát szereti s az egészsége is ott mindig kedvezőbb, igy megragadva az alkalmat, most már ő is a Bethesda Otthon portáján helyezkedett el. Hisszük, hogy ott felta­lálja magát s majd amennyire egészsége megengedi segédkezni fog az Otthon kö­rüli teendőkben is, azon intézmény rend­­bentartása, felvirágoztatása terén. Október 30-án, vasárnap este a tiszte­let után Nőegyletünk egy nagyon kelle­mes meglepetési partyt rendezett Cháky tv., tiszteletére, a “Felső teremben”. A pásztor tv., vezetése mellett többen fel­szólaltak, méltatva Cháky tv., hűséges munkáját Imaházunk rendben tartása kö­rül. Majd a gyülekezet boritékajándéka s az egyesek személyes ajándékainak átadá­sa következett, miután a jelenlevők a fi­nom sütemények, kávé, tea stb., frissítő­ket élvezték. Cháky tv., meghatottan, köny­­nyes szemekkel köszönte meg a testvéri szeretet ilyen forma megnyilvánulását. Végül körben állva, kéz a kézben énekel­tük: “Isten áldjon, mig viszont látunk”, majd a pásztor tv., imájában az Ur ol­talma és vezetésére bízta nyugdíjba vonu­ló testvérünket. TÍZÉVES ÉVFORDULÓ: “Rohan kö­nyörtelen az idő”, sóhajtozik az énekiró. Gyülekezetünk életében is igy vagyunk ezzel. Immár tíz esztendeje annak, hogy a gyülekezet pásztora Rev. Balia B. György tv., és neje közöttünk felvették a munkát, ebben a nagy világvárosban. Ezen évfor­duló emlékére gyülekezetünk Nőegylete egy vacsorát rendezett Bállá tv.-ék tiszte­letére november hó 5-én. A környékbeli gyülekezetek is hivatalosak voltak s hely­ből is többen megjelentek az angol, a né­met s az orosz baptista gyülekezetek kép­viseletében. Velünk volt Cserepka János tv., is, aki szintén gazdagította a dús prog­ramot. A vacsora szeretet jellegű volt, csupán az esti gyűjtéssel kapcsolatban volt kijelentve, hogy a bejött összeget a Nő­­egylet egy uj mosógép megvásárlására szánta, amit a prédikátor és neje nevében a Bethesda Otthon részére adnak, mivel ott arra igen nagy szükség van. A Bányai Sándor tv., családja, valamint a Nőegylet további áldozatkészsége mellett aztán $200.00 lett elküldve az emlitett mosó­gépre. így a kellemest a Nőegylet egybe­kötötte a hasznossal, az Ur nevének di­csőségére s k., öreg testvéreink megsegí­tésére. A gyü'ekezet pásztora megköszönte a figyelmességet s örömét fejezte ki afe­lett, hogy ez alkalomból kifolyólag is, va­lamit tehettünk a Bethesda Otthon szük­ségleteinek fedezésében. — Mindenért az Űré legyen a dicsőség, aki oly csodálato­san vezeti övéit mindenekben. New York-i krónikás

Next

/
Oldalképek
Tartalom