Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)
1961-04-01 / 10. szám
1961. április 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL másnak: “Ki veszi el nékünk a követ a sirszájáról?“ Erre a kérdésre senki sem válaszolt. Közben a három asszony a sírbolt elé érkezett. Egy pár lépésnyire megálltak és álmélkodva függesztették szemeiket a sírboltra, ahonnan valaki elhengeritette a nagy zárkövet. Ekkor Mária Magdaléna, ki az Urat oly nagyon szerette, homlokához emelte kezét és igy szólt: “Megyek, tudtul adom a tanítványoknak, hogy a kő el van mozdítva a sirszájáról.“ Azonnal megfordult és a város felé futott. Salóme és a másik Mária félve bepillantottak a sírboltba és megrettenve látták, hogy a sírban jobbkéz felől egy ifjú ült fényes, fehér ruhában. A két asszony remegett és arcuk színét vesztette, mint halni készülő virág. Az ifjú megszólalt (az Ur angyala): “Ne féljetek! Ti a meg. feszitett Jézust keresitek. Nincsen itt, feltámadott, itt a hely, ahová tettétek őt. De azonnal menjetek és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy előttetek megy Galileába, ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek.“ A két asszony megrettenve futott és az őrök is eldobták félelmükben fegyverüket és a város felé szaladtak ők is. Amint Péter és János meghallották a csodás hirt, felugrottak és futottak a sirhoz. Mária Magdaléna is gyors léptekkel iparkodott utánuk. Amint beléptek a sirüregbe, a sir üres mélyén összehajtva feküdtek a fehér gyolcsruhák. Ekkor halkan igy szóltak egymásnak: “Az Ur feltámadott, amint mondotta.“ Ezután a két tanítvány, Péter és János, újra megindult Jeruzsálem felé. Midőn Mária Magdaléna belépett a sírboltba, elfeledte könnyes arcát és leroskadt a siriireg elé. Mikor felegyenesedett, két tündöklő fehér ruhás ifjút (angyalt) látott maga előtt. Egyik a sir fejénél ült, másik a lábánál. Szelíd és kedves hangon szólították meg: — “Asszony! miért sírsz? Azért, mert elvitték az Urat és nem tudom hová tették.“ Egyszerre egy szelíd hang csendült fel mögötte: “Asszony miért sírsz? Kit keresel?“ Mária Magdaléna fakó arccal és félelemtől remegve mondotta: “Uram, ha netalán te vitted el őt, mond meg nékem, hová tetted és én elviszem.“ A fehéröltözetü férfi rávetette szelíd pillantását és halkan szólt: “Mária!“ Ekkor Mária Magdaléna megrendülve borult lábai elé és boldog örömmel tár. ta felé karját, mondván: “Rabbóni! Jézus tiltóan emelte fel kezét és igy szólt: “Ne nyúlj hozzám, mert még nem mentem fel az én Atyámhoz; hanem menj az én testvéreimhez és mond nekik: — Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.“ Ekkor Mária kisietett a szabadba és a tengerkék szeme csillogva tekintett a soktornyu Jeruzsálem felé. Útközben és bent városban mindenütt hirdette: “Az Ur feltámadott!“ A tanítványok elcsüggedése, hitük egének borongása azonnal megszűnt, amint az Ur Jézus feltámadásáról biztos meggyőződést nyertek.-Faze---------o------— FELTÁMADUNK Több temetésen vettem részt és mindenegyes alkalommal eltökéltem magamban, hogy könnyeimet takarni fogom. Némely esetben sikerült is titkon törölni könnyeimet, más esetben szabadon sírtam a sírokkal. , Máriának, mint anyának, nagy fájdalma volt látni fiának vértől áztotott testét a keresztfán. Jézus pedig, — mentesen az önzéstől, — saját kínjaitól eltekintve, Máriára vetve szemeit, igy szólt szeretett tanítványához, Jánoshoz: “Imhol a te anyád“ és ismét Máriára tekintve, “Imhol a te fiad.“ János ettől az órától fogva magához fogadta Máriát. Szomorú napok voltak ezek azokra, akik Jézust szerették. Nem bírták Őt felejteni. Ápolni akarták emlékét és a testet magában rejtett sirt. Jézust eltemetni nem lehet, mert Ő, mint megdicsőült lény, az Isten szent Fia, feltámadott! Az örömhír szárnyra kapott és futott: A Mester él! Mária szive ismét tudott örülni. A tanítványok pedig most már igazán tudtak hinni, mert a sir mélysége nem tarthatta azt, akit ők igen szerettek. A nagy ár le lett fizetve. S a Mester feltámadott. Eszükbe jutottak a tanítványoknak Jézus szavai, amiket halála előtt mondott nékik: Szükség az ember fiának sokat szenvedni és megvettei. ni a vénektől, a főpapoktól és Írástudóktól és megöletni és harmadnapra feltámadni. (Luk. 9, 22). Továbbá, mondotta vala mindeneknek: Fia valaki én utánnam akar jönni, vegye fel az ő keresztjét mindennap és kövessen engem. . . . Lehet liusvét napját áldozat nélkül ünnepelni? Eme csodálatos ünnepre való tekintettel foglalkozzunk tüzetesebben ami feladatainkkal. Vegyünk időt női egyleteinkben is és ez uj konferenciai évben készüljünk el, s beszéljük meg, mint és hogyan cselekedjünk. Lukács 9, 25-ik versében ez áll: Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti, vagy magában kárt vall. Nem tudjuk, mikor kell elszámolás elé állani, mert az élet mezején csak egy ami biztos és ez a halál. A- kik hiszünk az Urban és ha cselekedjük az ő akaratát, feltámadunk, mert Jézus a Megváltó, feltámadott! Tatter V.-né Feltámadott az Ur! Krohling Jánosné Jézus él, Halleluja! örömhír terjed tova, Eljött a Husvét áldott reggele . . . A Megváltó sírjából felkele . . . Az Életfejedelme győzött, Megállóit hűen a próbák között. .. A gúnyt, megvetést mind elszenvedte, Nekünk a mennyben helyet készite ... Ne sírjatok óh kegyes asszonyok Megváltónk él, s ti is élni fogtok . . . Jöjjetek ti is tanítványok Emmausban majd találkoztok . . . Ő, amit megmondott minden úgy lett, Az Ígéret beteljesedett. . . Megtört a sátán hatalma, Elnyeledtetett pokol diadalma! A halál, kopoi'só mit sem árt, Mert örök az élet Krisztussal odaát. . . Jöjjünk mi is Husvét reggelén, Pihenjünk meg Jézusunk kebelén . ..
