Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-03-15 / 6. szám

2-IK OLDAL tel,, hittel borult le Krisztus lábaihoz. Szereted-é híven Őt, ki érted adta éltét, Láthat ják-é Jézust benned? Emeritus BEVONULÁS JERUZSÁLEMBE A nap tüzes üstöké nyugat felé hajlott; fényes sugarait lassan el­vonta Bethánia há;zai felől. A csodá­sán tiszta légben tujacserjék és olaj­fák balzsamos illata úszott. A völ­gyekben gyalogosok és teveháton ülő utasok haladtak kanyargós me­netben. Az utak lassanként benépe­sedtek. A nép áradt és hullámzott, mint a tenger és zsibongott, mint felzavart méhraj. Az utmentén sö­tét tölgy- és cserfái alatt tisztavizü forrás folydogált. A fűszálakon har­­matcseppek csillogtak, mint sok e­­zer kristálytiszta csengettyű. A szél távol kint feküdt a pusztán. Később azonban megmozdult és csendesen ingatta a pálmaleveleket és a mene­­telők haját lobogtatta s arcukat ci­rógatta. A férfiak zengő szava, az aggok dörmögése, az ifjak és asszo­nyok nevetése s a gyermekek gond­talan fecsegése lágy zsongásba ol­vadt össze. Némely menetelő csoport köntössé idegen viseletre vallott és szavukból kilehetett venni, hogy me. lyik tartományból valók. Mindnyá­jan egy helyre igyekeztek. Később egy sikar férfi bukkant fel a kavargó tömegben. Napégette ar­cán és eres kezefején halvány fol­tok látszottak. Az asszonyok össze­súgtak; — Nézd a poklos Simont, a­­kit a názáreti Jézus meggyógyított! Szép fehérgyapju köntösbe öltözött, mely a húsvéti ünnepre készült. Si­mon a csodatevő Mestert várta és fogadta otthonába, aki a közülök va. ló Lázárt negyednapra feltámasztot­ta a halálból. Jézus belépett Bethá­­niába és a nép üdvrivalgással követ­te Öt a poklos Simon házáig. Az oszlopos ház szép helyen és magas dombon feküdt, jóillatu tujafák kö­zött. A küszöb előtt várta Jézust Si­mon háznépe és a halottaiból feltá­madott Lázár két nővérével, Mártiié­val és Mária Magdolnával. A szoba közepén terített asztal várta a ven­dégeket. Csiszolt réztálban és kő­EVANGÉLIUMI HÍRNÖK edényekben juhhus és sült hal, sző­lőskalács és mézeslepény diszlett; a másik edényben datolya, füge és gránátalma piroslott. Jézus az asz­talfőhöz lépett és asztali imát mon­dott. Köréje ültek a tanítványok, Lá. zár és a házgondnok, Mártha. Mária pedig körülszolgált az asztalnál, mi­alatt Simon gyakran körülhordozta tekintetét figyelve, hogy nincsen-e valamiben hiányuk. Lakoma végeztével Lázár ifjabik húga, Mária Magdolna Jézus mögé lépett. Alabástromedényt tartott ke­zében, amely tartalmának egy részét Jézus fejére öntötte, majd letérdelt és megöntözte a jóillatu kenettel Jé­zus lábait is. Aztán a selyempuha hajzatának fürtjeivel gyöngéden le­­törölgette. Amikor felemelte fejét, i­­me iskáríóti Judás állt előtte. Hal­kan sziszegett dühében, mint a vipe­ra és szemei vörös fényben villog­tak, mint a ragadozó farkasé. Meg­fogta gyengéden a nő kezét és fe­nyegető hangon mondotta: “Mire va. ló ez a veszteglés? Mert a kenetet eladhatták volna jó pénzért és a sze­gényeknek adhatták volna. Ezt nem azért mondotta, mintha ő a szegé­nyekre nagy gondot fordított volna. Csak a fösvénység mardosta szivét. Ekkor Jézus hátrafordult és szelíd hangon válaszolt: “Hagyj békét né­ki. ő jócselekedetet tett velem. Mert szegények mindenkor vannak vele­tek és mikor akarjátok, jót tehettek velők; én pedig nem mindenkor va­gyok veletek. Mert ő e kenetet tes­temre öntvén, azt temetésemre cse­lekedte.“ Judás meglátta azt is, hogy Mária Magdolna ajkával megérintette Jé­zus lábait. Ekkor a homlokán még sötétebbre váltak a foltok és a szája., széle kifakulva vészes indulatban re. megett. Szemeiben gúnyos láng lob­bant fel. — Majd én is megcsókollak, Uram! — gondolta magában. Jézus ráemelte szomorú, jóságos pillantá­sát és senki sem értette, miért mond­ja neki: — Úgy lészen Judás, amint gondolod és pedig a Getcsemáné kertben fogod azt cselekedni. Ezu­tán Jézus megáldotta a háznépet és tanítványaival kilépett az utcára és megindultak a Jeruzsálembe vezető utón. A nép zsibongva követte őket. A hosszumenetelés után feltűnt az Olajfák hegyénél fekvő Betfagé fa­lucska, mikor Jézus halkan szólt a hozzá legközelebb lépdelő két tanít­ványhoz: — “Menjetek azon helyi­ségbe, mely átellenben vagyon; oda­érkezvén találtok egy megkötött szamárvemhét, melyen még soha senki nem ült; oldjátok el azt és hoz­zátok ide. És ha netalán valaki kér­dez: Miért oldjátok el? Mondjátok, hogy az Urnák van reá szüksége és azonnal ideadja azt.“ A két tanítvány megszaporázta lépteit és a legelső ház ajtaja előtt a kettős utón meg­látta a megkötött vemhét. Eloldozták kötelékét, mire a házigazda kiszólt az ajtón, mondván: — “Miért oldjá­tok el a vemhét?“ Ők pedig igy fe­leltek: — “Mert az Ur szűkölködik e nélkül.“ A gazda nem tett ellenlépé­seket, örült, hogy valamivel segít­het ő is. Ekkor kivitték a szamarat az útra. Levetették köntösüket és a szamár hátára terítették. Jézus fel­ült reá és a tanítványai közrefogták és követték őt az utón. A néptömeg­től kisérve elindultak az Olajfák he­gyének lejtőjén. A Jeruzsálem tor­nyai és hatalmas bástyái az Olaj­fák hegyétől csak egy szombatnapi járóföldre, mintegy két mérföldnyi­­távolságban emelkedtek. A jeruzsálemi kapun át temérdek férfi, asszony, ifjú és gyermek özön­lött a béthániai menet elé. A jeru­zsálemi nép között különböző nem­zetiségűek tolongtak. Némely nem­zet tarka köntöse úgy virított köztük, mint piros mákvirág a buzavetésben. A jeruzsálemiekkel együtt kisereg­­lettek az útra a távol tartományból érkezett zsidók is, kik Jeruzsálem­be jöttek a liusvét ünnepre. Min­denki Jézus alakjára szegezte sze­meit, akinek tündöklő szemeiből a világot átölelő szeretet és jóság á­­radt szét. A tanítványok hangos szó. val dicséretet zengtek: — “Áldott a Király, ki jött az Urnák nevében! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!“ A jeruzsálemi asz­­szonyok leoldották fátylaikat és kön- 1 ősüket, a férfiak pedig levetették öltönyüket és az útra terítették, mint király elé. Az ifjak és gyerme­kek lótusz- és narancsvirágot, fürtös gesztenyevirágot s olajfa, és mir­tuszágakat hintettek az útra. Egyik oldali kezekből liliomok hullottak, a 1961. március 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom