Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)
1961-02-01 / 3. szám
1961. február 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL láttam, hogy a nő átöleli a fákat és sir. Valami nagy szomorúság nyomhatta. Mikor feltette a kérdést, hogy miért kell élni, tisztáiba voltam mindennel. Tovább követtem. Mikor a hidra iépett még messze voltam, de azért mégis jókor érkeztem még. A- tyám küldött, aki nem akarja, hogy valaki is elvesszen és az örök sötétségbe hulljon. Ő kijelölte mindenkinek útját, céltalanul semmit és senkit nem teremtett. Sok embernél eljön az az idő, amikor szívesen eldobná az életét, mert teher, mert nem érti, hogy miért kell végigcsinálni, de higyje el, hogy ez lázadás. Lázadás a Teremtő ellen, mert ő adta az életet, ezért önkezűleg senki el nem dobhatja. — Egy városban több embert azzal foglalkoztattak, hogy 2-3 méter mély lyukakat ásattak velük, s azután betömették. Az emberek egyszer arra gondoltak, hogy ez a munka egy hiábavaló felesleges dolog. Abbahagyták és kijelentették, hogy őket senki ne tegye bolonddá, ők nem dolgoznak tovább. Mikor a munkavezető megmondta nekik, hogy egy fővizvezeték után kutatnak, amely a város vízellátása szempontjából igen fontos, a munkások mind önként visszatértek munkájukhoz. — Amikor úgy érezzük, hogy munkánk Isten örök tervének egy része, akkor az életnek értelme lesz számunkra. Én bizonyos vagyok benne, hogy ön is és az ön munkája is fontos Istennek. De nem az, amit eddig tett. Láttam legutolsó filmjét is. A cim különösen hangzott, a plakátok is érdekesek voltak. Tudom, hogy az Ur elfordult ettől. — A nap nemcsak életet, de halált is tud szórni. Van úgy, hogy megperzsel maga körül mindent. Ezt láttam a filmből, perzselést, lángot. -Nem ez a maga feladata. Nem a filmezés, nem a csillogás a csalfa desz. kákon, hanem Isten csodálatos szeretetének sugarait hinteni. Van egy kedves ének, melyet leányok szoktak énekelni: “Jézus akarja, hogy fényes, szép napsugár legyek, érte világítsak, édes örömet terjesszek. Sugára a Napnak, Jézus akarja, hogy legyek, sugára a Napnak, Jézus sugára leszek.“ Maga nagyon különös dolgokat mond nekem. így még soha senki nem beszélt hozzám. Hogyan lehetnék én a Legnagyobb Fénynek egy sugara, holott oly bűnös vagyok, oly szennyes, tisztátalan. Óh én nyomorult, mennyit vétkeztem Isten ellen! Nem vagyok méltó, hogy az ő nevét felvegyem. Krisztus nem az egészségesekért jött, hanem a betegekért. Nem az igazakért, hanem a bűnösökért. Ismeri Pál apostol életét? Itt van ez a kis könyv, ebből megismeri. A Fény legyőzte őt is. Az örök Nap beragyogott szivébe, hatalmába vette és olyan eszközzé tette, mint amilyen nem volt még ő utánna. Éva átvette a kis könyvet. Köszönöm. Nagyon köszönöm, hogy olyan jó. Megmentett. — Kinyitotta. Nézze, mit találtam. A Zsoltárok! “Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme!“ “Adjanak hálát az Urnák az Ő kegyelméért és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért.“ Csodadolgot tett ma velem az Isten. Kimentett a halál torkából maga által. Én ezért nem adhatok mást, mint átadom Neki az én nyomorult életemet. A földre borult és sírva imádkozott: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek.---------o--------Egyedül egy halott városban Időről-időre szerettem egyedül lenni és és voltam is gyakran egyedül. Oroszország messze sivatagain egyedül lovagoltam vagy szaladtam, mégis sohasem volt ez az elhagyatottság nyomasztó érzése. Pedig az ország olyan volt mint az elhagyatott asztal s ameddig a szem ellátott nem volt emberi település sehol még csak fa vagy bokor sem. Mégsem éreztem magamat elhagyatottnak és minden félelemtől szabad voltam. Egyszer azonban Nyugatnémetországban mégis átéltem egy egyedüllétet, amikor egy kissé rosszul éreztem magamat. Mint katona, kellett egy városon keresztül lovagolnom, amelyben világos nappal nem volt látható sem ember, sem autó, sem lovaskocsi, még egyetlen kutya vagy macska sem, halálos csend uralkodott az utcákban, ahol még röviddel az előtt emberek és jármüvek forgalma volt. Az egyedüli zaj, amit hallottam, saját lovam patkóinak csattogása volt, amely a falakon visszhangzott. Ekkor rám tört az elhagyatottság érzése. Úgy volt ez akkor, mintha az öszszes emberek elmenekültek volna és engemet ittfelejtettek. Még röviddel ezelőtt 135 ezer ember lakott itt, akik azt a parancsot kapták, hogy a várost minél hamarabb hagyják el. Mindent-mindent ott kellett hagyni, a ruha, pénz és ékszereken kívül. A házakat és lakásokat nem volt szabad bezárni. Szolgálati parancsból néhány lakásba be kellett mennem. Az az érzésem volt, mintha betolakodó lennék, akit a tulajdonos minden pillanatban meglephet, mert a lakásban semmi nem árulta el, hogy a lakosság állandóra elköltözött belőle. Ez a város Saarbrücken volt. E város lakosságát, még a szerencsétlenség rátörése előtt biztonságba vitték. Háború volt és a várost minden pillanatban fenyegette az ellenséges támadás és lakosait a kimondhatatlan szerencsétlenség. Boldog voltam, hogy nem kellett állandóan ebben a városban maradni. Ez az élmény nem régen eszembe jutott azzal, hogy ez bizony az összes embereket érinti. Isten szava Ésaiás 57, 1- ben mondja: hogy a “veszedelem elől elragadtatik az igaz.” Hogy ez hogyan történik, azt olvashatjuk 1. Kor. 15, 51-52 és 1. Tess 4, 13-18-ig. Tehát (senki nem ismeri ezt a napot) hirtelen hiányozni fog erről a Földről bizonyos számú ember, házaik nyitva maradnak, bútoraik, autójuk, sőt még az ő ruháik, ékszereik és pénzük is otthagyatik. Egy ember ,talán akivel éppen most még beszélgettünk, hirtelen eltűnt. Ötven utas száll be egy repülőgépbe, de csak 48 érkezik meg a kiszálláskor: a hiányzók betüszerint “eltűntek.” Sokan mennek a templomba és dacára, hogy itt az ideje még mindig hiányzik a prédikátor és még többen azokból, akik szoktak a bibliaórára jönni. És nem is találtatnak meg. Az újságok, rádióállomások állandóan jelentik a Föld országaiból, városaiból és falvaiból az eltűnéseket. Senki nem tudja hol maradtak, hová lettek. Csak lassan kezd derengeni az emberiség előtt ez a gondolat: “az igaz hivőknek mégis csak igazuk volt.” Ők megmondották nekünk, hogy valóban térjünk Krisztushoz, de mi azt túlzásnak vettük. Igaz, hogy ők prédikálták nekünk, hogy jön az a nap, amikor Isten fiai elragadtatnak Urukhoz és Megmentőjükhöz, de mi azt fantáziának és álmodozásnak vettük. Ezek az emberek ekkor kétségbe esnek és önmagukat átkozzák. Szegény bűnösök, aik félelemtől hajtva az éghez kiáltoznak — és —— soha többé nem hallgatja meg őket senki. A kegyelemidő lejárt és csak a milliószoros kiáltás marad meg: “Óh, bárcsak hittem volna Isten szavának, amelyet az igazi keresztyének hirdettek!” (Az amerikai német baptista szövetség “Sendbote“ c. lapjából fordította) : Catharina Friedrich Ahogy a testet inak, erek és idegek fonják egybe, a Krisztus testéből is é'ő egység lesz a hivők imaközössége által.
