Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)
1961-08-01 / 21. szám
EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7-IK OLDAL val sokra vihette volna. Az évek folyamán azért lelkileg és társada'milag bámulatosan kifejlődött- Mondhatni, tanult és alkalmazkodott az utolsó percig. Az ó-hazát főként a szegénység miatt hagyta el annak idején- Előbb a távoli kanadai Nyugatra sodródott. Onnan rövidesen Illinois államba költözött, Elgin városába. ahol akkor számos rokona, földije lakott. Azonban apósa késztetésére aki hivő ember volt, végre West Pullmanon telepedett le. Ugyanis ak koriban gyülekeztünk terjedelmes szolgálatot teljesített, elérve több pontot a városon kívül is. Megtérése lassan vá’t személyessé. Apósa révén kpzelről megismerte és megkedvelte a hivő életvezetést- Több prédikátor ajkáról az igét örömmel hallgatta, de az elhatározást csak halogatta 12 esztendeig- Egyszer azonban egy olyan temetésen vett részt, amit egy öntelt atheista irányított, s akinr hallotta azt okoskodó érveléssé1, bogy nincs Isten. Ez a tagadás f 1- du’ta lelkületét és mihelyt otthonába ért, a bibliához fordult taná'-sé’ t. Az első1 Zsoltár első mondata emelkedett ki Válaszként: Boldog ember az, aki nem jár a gonoszok tanácsán. Majd a 14-ik Zsoltár első versében meg ezt pillantotta meg: Azt mondja a balgatag az ő szivében: Nincs Isten- Eme kijelentésekre végképp meg nyugodott lényében és térdeire borulva, kérte Istent több értelemért. Most az ő vallomását idézem, amit nekem mondott évekkel ezelőtt- “Lát tani magamat egy sötét éghajlat alatt és a túloldalról láttam egy kaput, mely napfénnyel volt megvilágítva. Azon keresztül láttam egy igen szép, élénk várost. És amidőn térdeimről felegyenesedtem, más szemmel és. szívvel láttam a keresztyénséget- Ezután figyelmesebben ha'lsattam a prédikációt. Éheztem és sz-mjuhoztam az igazságot. — Rövidesen készséggel csatlakozott a gyü- 1 kezeihez bibliai kereszlséggel és szilárd életvezetéssel-Alaptermészetében néhai Petrikó Imre testvérünk csöndes magaviseletü és elgondo'ásu volt- De sokat olvasott és az olvasottakon gondolko1961. szeptember 15. dott, A bibliát állandóan tanulmányozta és azzal párhuzamban gyakor la i állásfoglalást tartott. Imaórák ve zeíésével, olykor magyar prédikációk közlésekor, de főként a vas. iskolai férfi osztá’y tanításai alkalmával világosan lehetett érteni, hogy a lelki megismerés terén állandóan fejlődött- Viszont ő lelkesedéssel fejlődött az éleiről való fogalmak csiszolásával is. Öröm volt vele lelkileg eltársalogni- De mivel csöndes magaviseletét tanúsított, nem volt mindig megértve még közelállóitól sem. E végből csöndesen, szívósan szenvedett. Am a lelki kapcsolatot nagyon beeső le és. az összes gyülekezeti találkozásoknak ő volt a eghüsége■ sebb résztvevője. Mint diakónus, gondnok, pénztáros és vas. iskolai ta nitó, lelkesedéssel és minden képességével szolgált. Környezetét érintő célokban is közreműködött- Családtagjait mélységesen becsülte, szerette- Betegségét néhány hétig kórházban viselte. Látszólag sikeres műtét után váratlan szívroham o’totta ki életét. Az Ur hazahívta. Néhány hónappal élte túl a 75 esztendőt. Hiszünk az Ur vigasztalásában, amit hűségesen szükséges elfogadni. Tatter Vilmos Elmélkedés egy ceruza felett Egy ceruza került valahogyan hoz7ám. Nem tudom kié, sohasem láttam. . . Idegen kopott használt. Meglátszik a hosszán faragták sokszor Tán lágyan, tán ridegen. Mint méhcsapat az édesikehaly hű virágot, Úgy lepi el őt gondolataim raja. Mennyi betűt, vagy mennyi számot, Irha tot má/r le hiányzó egyharmada? Kié lehetett, ki irt vele? Kezembe veszem, nézdelem, Homályt bont lelkem tekintete, S a titkát keresem kérdezem, S csendben elmélkedem. Ta’án egy kedves kisgyermek keze Irta le e’ső betűit vele, Ki minden reggel útra kél, Bár ha esik, fagy, vagy fuj a szél. Nehéz az ut, de boldog a gyermek, Miért tarisznyájában vele mennek, Az Ő betűi, sok, sok irka oldal, Mit ö irt tele, féltő nagy gonddal. Lehet hogy nem gyermeké volt, Talán ott hevert a tanár ur asztalán, S a szorga’mat tudást irta mérte, Mozgását sok diák leste, nézte, Sokan gyűlölték, sokan szerették. S ő jegye ,te híven, hogy tudják a leckét. Kié lehetett? Ki irt vele? Za'os vásárban tört ki tán hegye? A sok sok számokon? Rossz volt az űzet, s számolás után, Gazdája, lecsapta bőszen, durván Vagy tán becses volt mérnök kezében? Az e’ső eszköz minden tervében? Ki álta' sok jót létre hozott, Uj gépet, hidat gyárat és templomot? Kié lehetett? Ki irt ve’e? Áldás vagy átok volt a szerepe A gondolat, melynek testet adott, Mérget vitt szerte, vagy gyógybalzsamot? Lehetett szolgája, jónak, szépnek, Rögzítője szent, égi eszméknek. Foroghatott tan. költői kézben, Dolgozott gyors m, pagy ihlettsógben, S ha uj érzés su^an át a szivén, Megragadta és ie >-ta híven. Vagy tatáin? Őr, gondolni is mérés7,! Használhatta egykor kiráyi kéz — ? Hová, ha nevét leírta, öröm, és élet, Tért oda vissza. . . ? Istenem! Ily sorsot kérek Tőled! Használj engem, ily áldott eszköznek, I egyelt nyilvánítója, tervednek. Akaratodnak, szeretetednek, Hogy általam ezen a bus földön, A Te szent eszméd, mind testet öltsön. S ta'án ha munkám rosszul végezem, Ha kitörik is néha gyönge hegyem — Tört csorbult szivemből, Ima suhan: Faragj meg újra! Ne dobj el Uram! Kóbori Petemé Los Angeles, Calif.------------O-----------A publikánus fohásza: “Isten légy irgalmas nékem bűnösnek!“ csodálatos egy ima. Valaki szent sürgönynek nevezte el, és valóban, ez az ima annyira szabatos, tömör és ment a felséges szótól, hogy bízvást arttiak lehet nevezni.