Evangéliumi Hirnök, 1960 (52. évfolyam, 2-23. szám)
1960-04-01 / 6. szám
VOLUME 52. ÉVFOLYAM NO. 6. SZÁM. — 1960. április 1. JÉZUS mondd:“ De előbb hirdethetnie kell az evangé- Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America, liumnak minden pogány népek között.“ (Márk 13:10) Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja. “ÁLDOTT, AKI JŐ AZ URNÁK NEVÉBEN’’. RÁDIÓ Egy kattanás csak... Muzsika csendül fel a messzeségből, Szárnyalva tör a szivemig utat. Különös erő magasba ragad S repit, emel, visz régiókba fel, Hol a költő, a zeneszerző szállott Mikor halló füllel és látó szemekkel Oly sok csodát, olyan sok szépet látott. Egy kattanás... A rádiót nyitottam S a messzi űrből jött a muzsika. A szépségnek egy csodás illattárja, Lélek-gyönyörnek tiszta himnusza Suhant felém a kicsi készüléken, Pedig nem tettem mást, csak melléültem S azzal a gyönge kicsi kattanással Megnyilt a csodák titkos ajtaja. Istennek is van egy nagy rádiója, S földi zenénél sokkal szebbet hallhat Ki melléül, figyel és hallgatózgat. Kimondhatatlan dalok zugnak benne, Ki hallgatja mámoros lesz a lelke S megtelik szive olthatatlan vággyal, Találkozni az égi nagy Királlyal. Istennek is van egy nagy rádiója. Üzenetet küld, híreket közöl, Utasítást ad, hogy ma erre menjek És mint kedves barátot üdvözöl. Tanit, nevel, gyönyörködteti lelkem, Benne angyalok karát hallhatom, Mindig van számomra készen műsor, Nyitom-e vájjon mindenegy napon?... Istennek is van egy nagy rádiója, Egy kattanás csak, nem kell más egyéb Hogy a mennyei csodás hullámhosszon Közelebb legyen mihozzánk az Ég. Istennek is van egy nagy rádiója. Testvér, ülj le és figyelj csendesen. Tiszteld meg őt és nyisd fel rádióját. A messziről jött hangok kitisztulnak S ámulva hallod térdeidre esve Hogy Isten szól, a rádión üzen. Toronto, 1960. Somogyi Gáborné. A “Nagy“-hét virágvasárnapjával kezdődik. Lélekben újra végig kisérjük az Ur Jézust megrendítő szenvedésének utján föl egészen a Golgotha hegycsúcsig, ahol a két rablógyilkos gonosztevő ember között keresztfára feszítették az ártatlan Jézust. Nemcsak leírni nehéz e szomorú történetet, hanem még reá gondolni is rémes. Szivet, lelket megrázó történelmi esemény volt ez s valahányszor az Evangéliumból olvasunk erről, vagy gondolatainkban vissza-vissza térünk az eseményre, lelkünk átérezi az égbekiáltó, Isten elleni vétlket, amit elkövettek az ártatlan Isten-ember ellen s folyton fölfakad lelkűnkből ez a nagy kérdés: Miért kellett ennek megtörténnie? Amilyen komoly és fontos ez a kérdés emberi életünkben az Ur Jézus megfeszítése és halálával kapcsolatban ; éppen olyan komoly és lényeges erre a felelet is: Az emberiség bűnei, — a mi bűneink is — okozták az Isten Fiának gyalázatát és rettentő halálát a durva keresztfán. Ne kérdezzük hitetlenkedő kételkedéssel: Miért engedte meg az Isten, hogy ősszüleink bűnbe keveredjenek? Ne mondjuk, hogy azért is Isten a felelős, hanem szálljunk magunkba. Nézzünk széjjel magunk körül, gyülekezetünk, a társadalom, az ország és az egész világ életében s lássuk meg, hogy mennyi biin és igazságtalanság van ezen a világon! Az Isten Fia az egész nagy világ bűneiért jött e világra s azért halt meg a keresztfán, hogy fölszabadítsa az emberiséget a bűn rémes átka alul. Az Ur maga tanítja János 8:32-ben: “Ha a Fiú megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lésztek“. Vájjon megszabadithatott-é az Ur, vagy még mindig a bűn szolgája vagy? Virágvasárnapján a nagy tömeg hozsánát kiáltott az Ur Jézusnak hajdan. Királyi méltóságát elismerte és dicsőítette az Istent ezt mondván: Áldott aki jő az Urnák nevében, az Izraelnek Királya.1 Útjára pálma ágakat és virágokat szórtak és felsőruhájukat az útra terítették előtte s úgy kisérték be nagy örömek között a fővárosba. Ezt a hódolatot az Ur nem utasította vissza. Sőt azt mondotta ellenségeinek: “Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani“. Ebben a jelenetben Isten dicsősége, Jézus Krisztus örök Királysága és hatalma mutatkozott meg oly csodálatosan, hogy a nagy jeruzsálemi templom megtisztítása alkalmával sem álhattak ellene még a főpapok sem. Ott állott az Ur a nagy templom pitvarában s isteni hatalmával mint Istennek Fia s áldozó főpapja oda kiáltja: “Az én házam imádság házának hivatik s ti latrok barlangjává tettétek“. (Lk. 19:45). A tömegnek Krisztus felé kiáltó s Istent dicsérő szava nem volt állandó. Csak ideig-óráig tartott. Pár nappal később Istent káromló szavakkal ordította Pilátus a helytartó előtt: “Feszítsd meg, feszítsd meg eitet“. Legyünk őszinték Isten előtt önmagunkkal, mert előtte a valóságokat eltakarni nem lehet. Ezen a napon ma is nagy tömegek jelennek meg Isten előtt hozsánnát kiáltó énekek és imádságokkal, de amikor
