Evangéliumi Hirnök, 1960 (52. évfolyam, 2-23. szám)

1960-02-15 / 4. szám

VOLUME 52. ÉVFOLYAM NO. 4. SZÁM.1960 február 15 Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America. JÉZUS monda: “De előbb hirdettetníe kell az evangé- Az Amerikai Magyar Bantista Szövetség hivatalos lapja, liumnak minden pogány népek között.”(Márk 13:10) “A SZENT LÉLEK INDÍTÁSÁBÓL” Megnyílik az uj Aggmenház ajtaja Az Ur iránti mély hálával és alázatos szívvel értesítsük a kedves testvériséget, hogy az uj Aggmenház épület gyors lépés­ben gyönyörűen halad. A kedves Vér test­vér, Istenben vetett hittel, fáradhatatlan szorgalommal, kitűnő szakértelemmel ve­zeti az építkezést. Éppen ezért, ha az Ur akaratával meg­egyezik, akkor március 27.-én, 1960-ban lesz megtartva, az ünnepélyes megnyitás. 50 személy részére tudunk szállást bizto­sítani a Menház területén. De már most érdeklődünk, ha a közeli Motelekben tud­nánk jutányosabb áron szobákat kapni, a­­zok részére, akiknek az Aggmenháznál már nem tudnánk szállást adni. Felkérjük tehát kedves testvéreinket, a­­kt tud jönni, jöjjön s minél előbb szíves­kedjék azt bejelenteni, mert ahogy a je­lentéseket kapjuk, olyan sorrendben lesz­nek azok bejegyezve a szállásra. Azt is kérjük feltüntetni, ha csoportosan jönnek a gyülekezetből és hányán. Minél többen leszünk, annál nagyobb lesz az öröm. Megjelenésünkkel is bizo­nyítsuk be a mi jó mennyei Atyánknak, hogy hálásak vagyunk végtelen nagy jó­ságáért és áldásáért. — A viszont látásra. Testvéri szeretettel Attiláné Vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjenek a ti szivetek dobzó­­dás, részegség és a világi gondok miatt. Lk. 21:34. Mert más alapot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Kor. 1:3-11. Luk. ev. 2:27 és részben a 28. ver­se: “ɧ ő (t.i. Simeon) a Lélek indi­­ditásából a templomba méné és mi­kor a gyermek Jézust bévivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása sze­rint cselekedjenek. Akkor ő karjai­ba vévé őt és áldá az Istent“... Mikor egyik alkalommal kocsihaj­tási engedélyemet kiváltottam, a ki­töltendő űrlapon ez volt az egyik kér­dés: “Milyen természetű hajtóerővel megy a gép?“ Hirtelen ében majdnem jogtalannak tartottam ezt, mivel azt gondoltam, hogy minden gép gazo­linnal megy. De aztán azonnal rájöt­tem, hogy más erőkre beállított gé­pek is vannak a világon. Ha az ember éppen nem is gépe­zet, mint ahogy néha mondják, de annyi tény, hogy életmozgásainkban bizonyos indokok hajtanak bennün­ket- Alaoigénk Simeonról azt mond­ta: “A Lélek indításából a templom­ba méné“. Tehát tárgyunk: “A SZENT LÉLEK INDÍTÁSÁBÓL“ I. Először is jegyezzük meg, hogy nem mindenkit a Szent Lélek indít még a templomba menetelre sem. Sok esetben csupa üres szokásból teszik meg az utat oda. A cseleke­det tagadhatatlanul szén még szo­kásnak is, de mint szokták monda­ni, az nem elég az üdvösséghez. Né­ha ezt a remek gyakorlatot eltorzít­ja a durva szellem. “Miért káromko­dott vasárnap reggel a nagypapa ná­latok, mikor készültetek a temolom­­ba menni?“ Kérdezte a szomszéd az unokát. “Hát kérem szénen“, mond­ta a gyermek, “azért káromkodott, mert nem találta a Bibliáját.“ Ahelyett, hogy “a Lélek indításá­ból mennének“, sokan csak azért mennek, hogy másoknak mutogas­sák magukat, hogy milyen jók. Töb­ben pedig uj ruhájokat akarják fi­togtatni, esetleg egyeseket izgatni azáltal. Mindenki megegyezik velem, akik értelmesek, hogy az ilyen és ha­sonló indokok nem méltók a temp­lomba való járásra. Nem csoda te­hát, hogy olyan számosán megbot­­ránkozva, bosszankodva, inkább á­­tokkal térnek otthonaikba, mint ál­dással. II. Második helyen azt szeretném megemlíteni, hogy nem hiába a “Lé­lek indításából ment Simeon a temp­lomba, de érintkezésbe is lépett Jé­zussal.“ Igaz, hogy csak a csecsemő-jézus­ról van itt szó, de az csupán testileg értendő úgy. Egyébként a János e­­vangélista által em'itett Igét övezte, a gyermek fizikai lénye, aki örök i­­dőktől fogva “Istennél vala és Isten vala“ (Ján. 1:1). Hiszen majd ké­sőbben maga Jézus is mondta a zsi­dókkal való beszélgetése során, akik Ábrahámmal kérkedtek, mint nemze­tük atyjával: “Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok“ (Ján. 8:58). így tehát az istenség második örök személvével áltak szemben ellenségei, mia Sime­on már a gyermekded Jézusban fel­ismerte az üdvözítőt. Mindig áldás fakad azoknál, akik a “Lélek indításából“ mennek az i­­mádkozás közös helvére, de mindig az a legfontosabb, hoev az Úrral jö­vünk szorosabb kapcsolatba, ővele ugyan mindenütt, még titkos karoa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom