Evangéliumi Hirnök, 1960 (52. évfolyam, 2-23. szám)
1960-01-15 / 2. szám
2-ÍK OLDAL EVANGÉLIUMI HERNŐK 1960. január 15. végtelen s mindaz, ami Istentől származott. Az embernek megvan ama roppant szerencséje, hogy a maga véges életét bekapcsolhatja a végtelenségbe s úgy haladhat mint a vasúti kocsik a mozdony után. Ez nem jelenti azt, hogy csak a sínpár élete útja, mert szellemvilágában beszámyalhatja a végtelenség sok és tiszta határait. Rossz is volna olyan megkötött szellem Krisztus követésében, amely csak formát és törvényt szab. Hisz éppen ezért van egy uj életnek rendkívüli jelentősége, mert arányai, méretei nincsenek és egy egész végtelenséget kap uralkodási területül, amelynek hegyein és völgyein Krisztust lát a szeretetnek ajándékaival. Az uniformálási erőszak vagy szándék évezredes történelme azt mutatja ez még semmiféle könnyű vagy nehéz eszmének nem sikerült. Csak egy tartja magát immáron kétezer esztendő óta, melynek bethlehemi fénye elér egészen a véges ember utolsó szempillantásáig- S ennek a titka éppen abban van, hogy nem köt szabályt és nem erőszakol, hanem a szabadakaratra és jobb belátásra apellál. Hogy megállt és megmarad annak lehet tulajdonítani, hogy az angyalok üzenetének mégis mindig több és több ember van követője, mint ellensége. így szaporodik az uj élet, ismétlem, amit nem az évek uj fordulói okozzák, hanem a Lélek, mely megigazít és megújít. A MI IRODALMUNK Az Amerikai Magyar Baptisták Történelme 206 oldal, kemény vászonkötésben $2.60 Rév. Vér önéletrajza 112 old. 1.65 Bibliamagyarázó egy évre 2.00 Angol-magyar énekes könyv vászon keménykötésben 2.00 Dicséretek magyar énekes könyv 1.00 Röpiratok szétosztásra: Amit vetsz, azt aratod. A szükségéé kulcs. Kicsodák a baptisták? Jöjj haza! Mi fehérebb a hónál? Hang a sírból. Négy dolog amit Isten akar veled kösloní Hová? - Merre? Ezeknek az ára 100 drb. $1.00 A postaköltséget a vevő fizeti Ezek kaphatók az alábbi címen: RÉV. GABRIEL PETRE 3508 Chatman Ave., Cleveland 13, Ohio Krisztus története (Költeménybe irta Balogh testvér) Krisztusról már sok könyvet megírtak Mesterei gondolatnak, tolinak. A letűnt századok s ezredeken, Vita-vitát követett, szüntelen. Benne hivők, vagy Krisztus tagadók, Lelkészek, költők és újságírók Hirdették és hirdetik nagyságát. Csodálatos, örök, szent hatalmát. Az első világháború után, Lelkiigazságokat kutatván, Egy Génius olasz újságíró, Könyvet irt, amely szivbemarkoló! Müve cime: “Krisztus története.“ Mint ritkaságszám lett elkönyvelve. Ma azt, tizenkét nyelven olvassák. Uj felfedezéseit csodálják. E kiváló olasz ujságiró, Emberöltőkön át fáklyatartó! Müve előtt nemzetek hódolnak. Hivő szívvel imára buzdulnak . . . PAPINI az ő családi neve, Ahogy megtért, lett Krisztus követe! Ilyen egyén kiváló nyereség, ő Krisztusnak sok munkát vegez még! Magasan müveit és közmunkás ember, Egymásközött vitatkozni nem mer! Mert messze áll tudásban e kettő, De Krisztus hatalma eggyesitő! S amely szívben meg van az alázat, Úgy a kettő egymásra találhat. Együtt járják a Mester nyomdokát, Magasan tartva az ő zászlaját! A kultúra s az Evangélium, Szép közös kincs, igy becsülni tudom, Az örömhir s a lelki műveltség, Gonoszt, romlást, bűnt nem produkált még! Kinek a szivében e kettő él, Papimként üdvről ir és beszél! Élte nem esik kifogás alá. Buzgóságát nincs mi eloltaná! Megtért szívvel mi is érezzük át, Az örömhir formáló hatalmát! Hirdessük minden kultur embernek, Megtérés nélkül nem üdvözülnek. És ha köznapi éltünk is példás, Tettünkön nyugoszik Isten Áldás, Krisztus szerinti lesz az életünk, Szent segítségével csatát nyerünk! Az esztendővel nem minden múlik el A bűn hozta meg a múlandóságot. Isten vetett mindent alá a múlandóságnak. Megemésztjük napjainkat és a napjaink megemésztenek bennünket. Isten még itt is kegyelmet gyakorol velünk. Nem hirtelen áll be a halál. Fokozatosan. Figyelmeztetést kapunk testünkben, hogy lelkűnkben készüljünk elő az Istennel való találkozásra. Figyelmeztet a kihullt vagy elfehéredett haj; a megromlott látás, hallás, a remegő kéz, láb stb., mely mind azt bizonyltja, hogy nincs itt e földön örökös lakozásunk. — Egy nagy mézes kalácsot kezében tartó kisfiú keservesen sirt. “Ilyen nagy kalácsod van mégis sírsz ? “ Kérdezte tőle valaki- A kisfiú igy felelt. “Igen, van nagy mézes kalácsom, de ahányszor beléharapok, mindig kevesebb lesz.“ Hát ilyen a mi életünk. Ahányszor egyegy napba, hétbe, hónapba, vagy esztendőbe beleharapunk, életünk e földön mindig kevesebb lesz. De vannak örökös dolgok is. Például változhatatlan és örökös dolgok a következők: A mi Istenünk változhatatlan és örök. (Malakiás 3,6). Ő az örök létező, a mindeneket alkotó és fenntartó, szerető mennyei Atya. Mózesnek azt mondja, mikor Egyiptomba küldi, a “Vagyok“ küld téged. Nem a “voltam“, nem is a “leszek“, hanem a “vagyok“. Isten örök létezéséről és változhatatlanságáról ezer és ezer bizonyitékát adta az embernek. Úgy gondolom, hogy ezt még bizonyítani is felesleges. (Olvassuk el Róm. 16, 26; Habakuk 1, 12; Zsolt 90, 2). Jézus Krisztus örök. (Zsid. 13, 8). “Tegnap, ma és örökké ugyanaz“. Ott volt a teremtés kezdetén, Neki mondja az Atya: “Teremtsünk embert (többes számban) a mi képünkre, a mi hasonlatosságunkra. Majd ezt olvassuk: “íme az ember olyanná lett mint mi közülünk egy“. Ő az Alfa és Omega, a kezdet és a vég. “Ábrahám lett, én vagyok“ mondja Ömaga. Ő az, “aki a képe a láthatatlan Istennek“, — “Őbenne teremtetett minden ami van, a mennyekben és a földön“. — “És Ő előbb volt min