Evangéliumi Hirnök, 1958 (50. évfolyam, 2-24. szám)
1958-11-15 / 22. szám
VOLUME 50. ÉVFOLYAM NO. 22. SZÁM. — 1958. november 15. official Organ 0f the Hungarian Baptist Union of America JÉZUS mondá: "De elóbb hirdettetnie keil az evauge-Az Amerikai Magyar Bantista Szövetség hivatalos lapja. búmnak minden pogány nepek között." I Márk ' "• D>i A PUSZTAI EMBER Szeretet és gyűlölet. Gyűlölet a szeretetnek, ősi ellenfele. Ezt őrizi Kain-Ábel gyászos története. Gyűlölet parancsszavára, cselekedett Kain! S a kőszive nem rendült meg Ábelnek kínjain. Jézus mondá: Belülről jő ami megfertőztet. Az embersziv ördög kézben sok aljasra képes. Ábel vére igazságért, Istenhez kiáltott! Ki nem hagyta büntetlenül e rém-gyilkosságot. Fáj a szivünk ma is tudni, gyűlölet erejét. A letűnt és a most folyó, háborúk menetét! Az embervér hullik, folyik szörnyen Kain óta. Mindegyiknek a gyűlölet kipróbált rugója. így mi, kik a szeretetnek gyermekei vagyunk:... Gyűlölettel, mint ellennel meg, sohsem alkudjunk. Szeretettel mentsük meg azt, ami még, menthető! Bizton diadalra segit, Jézus a nagy Győző! Gyűlöletnek mi ismerjük, egy másik vállfáját. Ez gyülekezeteinkben, nem rendez vérfolyást! De... bir gyűlölni szív, szivet és családcsaládot. Van, ki éveken át képes tartani haragot. Kössük tehát a nemeset, a hasznossal egybe. Hivő prédikátor testvér, másikat szeresse. De... szeresse, valójában érezhető módon. Úgy szeretet nem tör össze, a képmutatáson. Testvéreim! Itt az idő minden Prédikátor, Szószékről bajt orvosolni, ne igen próbáljon. Mert hogyha szent beszédei, élesek és vágnak; Könnyen okai lehetnek az önsirásásnak. Ajánlatos, szeretettel s igaz mosolygással Járjunk, a ránkbizott nyáj közt jó példaadással Mint nagy Pásztor tanuljuk meg az egyes juh nevét! S azon szólitva megnyerjük, azok s-'er-etetét! Rév. néhai Balogh István utolsó verse. A lenyugvó napnak utolsó sugarai ragyogtak Juda pusztája felett. Megaranyozták a fügefák lombjait és topázszinüvé változtatták a Jordán kristálytiszta vizeit. A fügefák alatt és a viz partján csoportosuló népt.ömegnek egy része árnyékvető ponyva alá telepedett, mig a másik része a zöld gyepen heveredett le. Sokan voltak az egybegyűltek. Bűnbánók és bámészkodók, kételkedők és kiváncsiak, kik látni és hallani akarták a pusztai uj prófétát. Eljöttek a tiz város népei, a Jordánon túl lakó halászok és hajósok; a betániai kalmárok, adószedők és vámosok, jeruzsálemi vitézek, tarkaruhás hárfások, énekesek, síposok és dobosok. Ezek a pusztai próféta tiszteletére és dicsőítésére hozták magukkal hangszereiket. A pusztai ember szava, mint ostorcsapás suhogott fejük felett és megremegtette szivüket. Sokan görcsös sírással borultak a földre. A kalmárok leoldották saruikat és a vízbe léptek, hogy megkeresztelné őket. Az énekesek, siposok és dobosok elcsendesedtek és kíváncsian nézték a fejleményeket. A jeruzsálemi papok és léviták, kiket a magas tanács küldött az ő vallatására és megfigyelésére, szorongva szemlélték őt, hogy milyen kimenetele lesz a szokatlan ügynek. Az est közeledett. A nagy néptömeg szétoszolva hazafelé tartott. Némelyek megvigasztalva, reménykedve távoztak, mig mások kétkedőén és bizalmatlanul csoszogtak nagy beszéd közben hazafelé. A megszégyenített farizeusok és sadduceusok sötét csapata hallgatagon, minden nesz nélkül vonult át a sokaság között. Lassan-lassan elhalt a zsibongás és a hazatérőket elnyelte a pusztaság. Aztán a csend lassan végignyujtózkodott a tájon. A csillogó viz partján egyedül ült a pusztai ember. Haja és szakálla lobogott a szélben; sápadt és szikár arcában gyöngyként fénylettek szemei. Durva teveszőr öltözetét bőröv szorította derekához. Mellette egy kődarabon falevélre vadméz és néhány sáska volt helyezve. Ezek képezték az ő eledelét. A néptömeg közül őt sokan Messiásnak hitték és a papok pedig azt vélték felőle, hogy Illés ereje lakozik benne. De ő Keresztelő János volt, ama Zakariás főpap fia, az Ur előhírnöke és utegyengetője. Maga felől ő azt mondotta; Kiáltó szó vagyok a pusztában, utegyengetője és elöljárója vagyok annak, aki a szeretet, jóság és irgalom nevében jő hozzátok, ő a magasból jő és soha el nem múló lelki javakat hoz az emberiség lelke megváltására. A pusztai ember szava ércesen szállt el a viz felett. Hangja oly hatalmasan zengett, mint a harsona és a pusztát úgy hasította keresztül, mint a haragos ég mennydörgése, — beszéde úgy vágott a szivekbe, mint “a fejsze, mely a fáknak gyökereire vettetik”. (Mt. 3:10.) Kiáltó szavát meghallották a kunyhók lakói, meghallották a szent városban, a fényes palotákban is. A megtérést prédikálta. Sokan kimentek ő hozzá. Nem volt ő külsőleg megnyerő. De nem is a külső adja meg az ő szépségét, ha-
