Evangéliumi Hirnök, 1958 (50. évfolyam, 2-24. szám)
1958-05-15 / 10. szám
1958 MÁJUS 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7-IK OLDAL ki nem vetem” — mondja Urunk. Búcsúszavai is ezek voltak: “íme én tiveletek vagyok”. Velünk van gondjainkban, bajainkban, küzdelmeinkben. Józsuát is igy bátorítja Isten: “Miképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek, el nem hagylak téged, sem el nem távozom tőled.” És “HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK?” Mondd, oh mondd, ezt Ígérheti neked Istenen kívül még valaki? Senki! Bármennyire szeretett ember legyél is másoktól, eljön a te életedben is az idő, amikor minden és mindenki el fog hagyni téged. Elhagy apád, anyád, feleséged, testvéreid, mindenki elhagy; igen, elhagy saját erőd, saját szemed világa, és mész a nagy útra, az örökkévalóságba — egyedül, mert oda senki nem kisérheti az embert. Meghalt egy nagyon gazdag ember. Ott jajgattak a fizetett siratok, a hozzátartozók, a rokonok, ismerősök nagy serege kiséri utolsó útjára. Nagy, ünnepi temetéssel temették el, és mégis, egészen egyedül megy át az örökkévalóságba és felnyitja szemét a pokolban. (Luk. 16,23.) Ilyen a hitetlen halála. De nem igy a hivő Lázár, ő “viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe”. Ő nincs elhagyva a legnagyobb utján. Angyalok, Istentől küldött angyalok jönnek a hivő lélekhez a legnehezebb percekben, tehát a hivő nincs elhagyva soha. Isten vele van az élet pusztájában, mint Jákobbal: vele van az élet harcaiban, mint Dáviddal; vele van szomorúságában, mint az emmausi tanítványokkal . .. Egy debreceni 10 éves kis diákot a nagyobbak kicsufolnak kicsufolnak kicsinysége miatt és az egyik, öklével, beleütött hóna alatt levő könyveibe és azok szerte hulltak a földön. Zokogva szedte fel könyveit a kis diák, miközben édesapja érkezett oda és kérdezte: Mi bajod van, kisfiam?” A kisfiú hóna alá vette ismét könyveit és boldog sóhajtással mondta: “Apukám, már semmi bajom nincs.” Persze, hogy nincs baja, hisz apukája fogja jobbkezét ... Az ígéret áll ma is: NEM HAGYLAK EL, SEM EL NEM TÁVOZOM TŐLED.” Igen, a mi Istenünk velünk van földi életünkben minden időben és velünk lesz halálunkban is. Ezért nem fél Dávid még a halál árnyékának vplgyében sem, mert “TE VELEM VAGY”—mondja. —- És ne féljünk mi sem, mert — “ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Fülöp Árpád. AGGMENHÁZUNK ROVATA Az Ev. H. részben már beszámolt a Menház Floridába való költözködéséről, azonban “még felét s e m mondták el nekem” s neked azon roppant nagy feladatról és annak sikeres megoldásáról. így e sorok irója is szeretné elmondani tapasztalatainak egy részét, hogy minél több információt nyerjünk a dolgok menetéről. Március 10.-én d. e. volt találkozónk Molnár Balázs bridgeporti prédikátor tv.-rel a New York-i bus állomáson. Innen indulva másnap, kedden reggel P e t r e Adalbert tv. várt ránk kocsijával s Petre Gábor tv. és nejével a detroiti állomáson, így most már öten utaztunk tovább Watervliet felé, hol Attila tv.-ék vártak reánk jó reménységgel. A közös ebéd elfogyasztása után azonnal munkához láttunk. Rövid megbeszélést tartottunk a tennivalókról s elkezdtük a pakolást, a hurcolkodást. Persze megérkezett már Vér Ferenc tv. is, aki több irányban intézkedett a beteg lakók kórházba való elhelyezése, truck bérelése stb. dolgokban, miután némi változásokat kellett eszközölnünk programunkon. Este gyüléseztünk, határoztunk, majd másnap megindult a kimerítő költözködés. Két truck és hét ember szünet nélkül dolgozott kedden déltől szombat estefeléig, hogy a bútor, edény, ruhanemű, szerszám, stb. dolgokat 15 truck-loadon egy nagy vasúti vagonba bepakoljon s útnak indítson Florida felé. Ezenkívül már előzőleg három truck holmi a Menház truckján lett leszállítva, az utóbbit Petre Gábor tv. hajtotta le, aki a deep-freeze és befőttekkel már szerda délben elindult k. nejének kíséretében. Péntek délben pedig Petre Adalbert és Molnár Balázs tv.ek mondtak búcsút nekünk, mert az utóbbi tv.-nek szombat estére Bridgeporton kellett legyen. így magunkra maradtunk hárman, Attila, Vér tv. és e sorok Írója a két szomszéd segítségével, hogy a rengeteg holmit bepakoljuk. Hála érte az Urnák, hogy szombat d.u. 3 órára a vasúti vagon ajtaját lezárhattuk s magunkat az Ur oltalmába ajánlva tovább indulhattunk. Az Otthon lakóit Ilika tv.-nő és a munkásnő gondviselése mellett már csütörtökön reggel két autóval bevitték a Chicago-i állomásra, ahol az ottani gyülekezet Nőegylete szendvics és sütemény, gyümölcs stb. utravalóval látta el. Vér tv. elnöki csókjával, a vasúti társulat figyelmes gondviselésével s mindannyiunk azon foiTÓ imájával indultak el, hogy az utat szerencsésen megtehessék s minden baj nélkül az uj Otthonba érkezhessenek, ami másnap, pénteken, március 14.-én meg is történt. Ott aztán Wancha, Kovács és Jackson tv.-nők autójukkal vártak rájuk, Kovács tv.-nő pedig jó meleg ebéddel várta az uj Otthonban a lakókat. Attila tv.-ék szombat estére bementek Chicagóba, hogy k. fiuktól elbúcsúzzanak. Hétfőn még elintézték a függőben levő dolgokat s az épületek ajtajait lezárva, ők is Florida felé vették útjukat alaposan felpakolt, megújult kocsijukkal. Ők március 22.-én érkeztek meg s mindjárt átvették az ügyek intézését. Vér tv. e sorok íróját autóján elvitte Lima, O.-ig, hogy ottani leányát, Margitkát s két kis árváját meglátogathassa. Vasárnap az ottani Baptista templomban voltunk Istentiszteleten s hétfő estig együtt voltunk s akkor indultam el bus-on Florida felé. Először Lakelandre mentem s onnan rokonaim elvittek kocsijukkal Plant City-be, ahol Dr. Leichliterrel tárgyaltam Otthonunk felől. Hasznos információkat nyerve indultunk Palm Bay-i uj intézetünkhöz, ahol eltársalogtunk az ott szorgalmatoskodó testvéreinkkel.
