Evangéliumi Hirnök, 1958 (50. évfolyam, 2-24. szám)
1958-05-15 / 10. szám
1958 MÁJUS 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL EMLÉKEIM A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA MISSZIÓBÓL Irta: HARASZTI SÁNDOR dr., a Budapesti Baptista Szeminárium volt helyettes igazgatója. Dr. Albert Schweitzer baptista munkatársa (Folytatás) Megbocsásson az olvasó, hogy magyarországi emlékeimet minduntalan átszövik amerikai élmények. Egy szigorúan történeti tárgyú elbeszélésnek nem szabadna felborítania az események rendjét. Ez a dolgozatom azonban az élmények regisztrálását tűzte feladatául, és célszerűbbnek találom elmondani őket akkor is, ha későbbi keletűek, és azután visszamegyek korábban történt dolgokra. Ez év április 16-19.-én New Yorkban voltam. Az International Medical Cooperation vezetőségével volt megbeszélésem a Dr. Albert Schweitzer lambarénéi kórházába való kiutazásom ügyében. Az öreg kora ellenére is hűségesen helytálló nagy orvosmisszionárius egy igen meleg hangú személyes levélben hivott meg, hogy minél hamarabb csatlakozzam a munkatársaihoz, mivel igen nagy szükség van a munkámra. Az öt oldalnyi terjedelmű, kézzel írott német és francianyelvü levél drága és megtisztelő emlékem lesz, amig élek. Úgy vélem, sokunknak szolgál buzdításul, ha részleteket közlök ebből a bizonyságtételnek is beillő irásból. Mielőtt ezt tenném, hadd mondom el, hogy kerültem én kapcsolatba Dr. Schweitzerrel ... Ez már egy része a hazai missziónak. 1938-ban történt ... Ez időtájt már néhány hónapja a Budapesti Bölcsészettudományi Karra jártam, mint rendes hallgató. Ugyanakkor rendkívüli hallgató voltam a Baptista Theologiai Szemináriumban. És megesett velem az a furcsa eset, hogy theologiai tanulmányaim első percétől kezdve mindjárt óraadó tanár is lettem a szemináriumban, mert olyan nagy szükség volt tanárra. Életemnek azóta is irányitó elve, hogy elsősorban mindig olyan munkát vállalok, amiről érzem, hogy arra nincs más. Mielőtt tanulmányaimat annak rendje és módja szerint elvégeztem, tehát 6 éven keresztül, mindig úgynevezett reáltárgyakat tanítottam az intézetben, meghagyván a theologiai tárgyak tanítását Dr. Everett Gill déli baptista misszionáriusnak, Dr. J. A. Moore-nak, id. Udvarnoki Andrásnak, Dr. Udvarnoki Bélának, Dr. Somogyi Imrének, Dr. Tresánszky Vilmosnak, Baranyai Mihálynak, Reichert Gyulának. Mint említettem, tanított az intézetben még Héthalmi Károly, azonkívül Nagy József, órákat adott Nagy Pál, Dr. Szabadi Zsigmond és Kőrö; si Béla. Ezekre a dolgokra azonban egy külön fejezetet akarok szentelni később. Miközben ki sem látszottam a rengeteg munkából, állandóan tápláltam szivemben a külmissziós gondolatot. A szemináriumon belül létrehoztunk egy külmissziós baráti kört, amely meghatározott időnként összejött imádkozni, problémákat megbeszélni, és beszámoltunk a közben szerzett külmissziós hírekről is. Nem lévén a magyar baptistáknak külmissziós lapja, hacsak annak nem veszem a HAJNALCSILLAG gyermeklap mellékleteként egy időben havonta megjelent kis külmissziós tájékoztatót, valamennyien előfizettünk a reformátusok külmissziós orgánumára, a HAJNAL-ra. Ez egy nívósán szerkesztett lap volt. Különösen nagy érdekességet kölcsönzött neki, hogy a hazai református egyháznak voltak misszionáriusai. Közülük megemlítem MOLNÁR MÁRIÁT, aki diakonissza nővér volt, mielőtt kiment Mánusz szigetére Pitiluba, a Csendes Óceáni Szigetvilágnak egy eldugott helyére. IVANYOS LAJOS gyűjtötte öszsze könyvalakban Molnár Mária hazaküldött leveleit, és könyvalakban is megjelenttette. A könyv cime: HÉT ÉV A KANNIBÁLOK FÖLDJÉN ... Ha jól emlékszem, 1936- ban jelent meg. Nekem KALKÓ JÓZSEF szeminarista adta ajándékba, miután egy külmissziós tárgyú dolgozatommal megnyertem a Hajnalcsillag pályázatát. Az én dolgozatom cime ez volt: MIT TEHETEK A POGÁNYMISSZIÓÉRT?. Kalkó József személyesen is eljött meglátogatni, miután az általa kitűzött pályázatra irt dolgozatom nagyon megnyerte a tetszését. Soha azelőtt nem láttuk egymást. Ma is emlékszem, mikor a bócsai tanyánk udvarára egy csendes nyári délután beállított egy 20 év körüli fiatalember, egyszerű ruhában, és barátságos hangon bemutatkozott, majd nyomban utána azt mondta, hogy ő Ritter Sándor gimnáziumi tanulót keresi. Édesanyám éppen az udvart söpörte, mikor Kalkó József érkezését hangosan jelentették a kutyáink. Én magam segítettem udvart söpörni... Mindketten nagyon meglepődtünk... El nem tudtuk találni, micsoda urféle jöhet hozzánk. A paraszt ember bizalmatlanságával fogadtuk a községi írnoknak kinéző idegent ... Még arra is gondoltunk, hogy talán valami idézést hoz a községházáról, vagy valami büntetés ügyében jön ... Rendben volt ugyan a szénánk, de azért az ember sohasem tudhatja azokkal a községházai urakkal, firkászokkal, miegymással. Mikor aztán megtudtuk, hogy egy szeminárista testvérrel van dolgunk, mindjárt feloldódott a tartózkodásunk, én abbahagytam az udvarsöprést, együtt kimentünk a közelben húzódó szőllőnkbe és nagyon mély lelkibeszélgetésbe merültünk ... így indult el a külmissziós kör, amelyet azután Pesten folytattunk, mikor én két év múlva Pestre kerültem a Szemináriumba. Kalkó József akkor már utolsó éves hallgató volt. Egy másik nagyon buzgó tagja volt ennek a körnek Cserepka János, aki egy évvel hamarabb került a