Evangéliumi Hirnök, 1938 (30. évfolyam, 15-16. szám)
1938-09-15 / 15. szám
1938 szeptember 1. •‘EVANGÉLIUM HÍRNÖK” 5. oldal A DIAKÓNUS FELADATA A PRÉDIKÁTORRAL SZEMBEN. Irta és az országos konvención felolvasta: Bányai Károly, New York City. A diakonusi hivatal olyan tisztség, melyet közvetlen a lelkipásztori (prédikátori) hivatallal együtt körvonalaz meg Pál apostol a gyülekezeti szolgálatban (Tim. I. 3:8-13). Bár az Ur Jézus tiltja a rangkülönbséget és az elsőségre való törekvést, azt tanítván, hogy ’aki köztelek első akar lenni, legyen a ti szolgátok”, vagyis csak a szolgálat által lehetünk naggyá az Isten országában. Pál apostol pedig világossá teszi, hogy nem egymás ellen, hanem egymással együttesen kell dolgoznia az Ur gyermekeinek, amikor ezt a kifejezést alkalmazza: "’....mint együttmunkálódó szolgák ” (Kor. II. 6:1) Ugyanebben a versben hangsúlyozza azt is, ’’hogy az Isten kegyelmét hiába ne vegyétek”... ami igen fontos intelem a lelki munkások részére. Ezt az apostoli figyelmeztetést a diakónusnak mindenkor tanácsos szem előtt tartania-Az Apostolok Cselekedeteiről irt könyv 6. részében találjuk az első feljegyzést a diakonusi tisztségről. Maga a szó, diakónus szolgát jelent magyarul. Eredeti értelemben a diakónus tehát a gyülekezet szolgája- A szolgálat pedig inkább sociális, mint evangéliumi jellegű, ha megfigyeljük, hogy az első diakónusok elsősorban is az özvegyekről, árvákról és más szegénysorsu tagokról gondoskodtak, azoknak jólétét tartották szem előtt. Nem tudjuk, hogy az őskeresztyénségben meddig gyakorolták azt de hogy a 16. században betüszerint úgy cselekedtek a protestáns egyházak diakónusai, történelmi adatok bizonyítják. De én témámhoz hü akarok lenni s azért — szerény tehetségem szerint -— a baptista (hivő) felfogásnak megfelelően fogom néhány vonatkozásban ecsetelni a diakónus és prédikátor közti helyes viszonyt-1.) Ha az imént említett bibliai részen kívül más szentirási helyeket is figyelembe veszünk, világos lesz, hogy a diakonusi tisztség nem olyan egyoldalú, mint ahogy az első pillantásra látszik. Sokkal több mint egyszerű szociális ténykedés. Olyanfajta, mint az apostoli szolgálat. István diakónus pél-RIADó! Hivő sereg, serkenj föl, ne álmodozz! Nézd, a sátán hadsereget toboroz, El akarja venni Urunk zászlaját... Előre hát, ifjak, vének egyaránt. Hivő sereg, nézd, mily sok az elesett, Kik lelkén a sátán sebeket ejtett! Lerontotta a szeretet szép várát, Tönkretette az imának oltárát... Hivő sereg, nézd a bűnnek hatalmát: Hogy megsebzi a legbátrabb katonát, Elveszi az örökségét szegénynek... Mondd csak, testvér, nem fáj ez a szivednek ?! Hivő sereg, fogozz egybe valaha! Ne retenj meg, ha jön a sátán hada! Öltözd föl a szeretetnek mellvasát, Ragadd kézbe kardodat, a Bibliát! Hivő sereg, fogd a király zászlaját S hordozd bátran bérceken és völgyön át! Ne legyen közietek egyetlen egy sem, Kit a sátán hada meg is sebezzen! Hivő csapatok, végig kitartsatok, Mert a menny királya a főparancsnok! Fogadjuk meg szavát, hivő harcosok, Mindaddig mig csak hivő szivünk dobog! KISH GYULA, Bridgeport, Conndául kitűnt a nyilvános, bátor hitvitában, rettenthetetlen bizonyságtevésben fáradhatlan igehirdetésben és mint hithős lehelte ki nemes lelkét kőzápor zuhogása közben és vált az első keresztyén vértanúvá. Filep diakónus pedig kiváló evangélista volt, amire a hitüldözés is kényszeritette. Bár ezekről kevés feljegyzés maradt, mégis határozottan kitűnik az a párhuzam, melyben az apostolokkal megegyezőleg—és velük szemben is — nemes hivatásuk magaslatán állottak. Szeretném itt megemlíteni a lelki ajándékok felosztását és különbözőségét, de talán az nem tartozik témámhoz- (Lásd: Kor. I. 12:28. stb.) 2) Magyar baptista gyülekezeteink a prédikátort (lelkészt, lelkipásztort) tartják a főnek — Krisztus után. A prédikátor tartja a gyülekezetben az elsőséget, vagy felsőbbséget, amihez joga is van a biblia szerint. Azután következik a diakonusi kar, amely két vagy több tagból áll. Némely gyülekezetben megkülönböztetést tesznek ’’első” és ’’második” diakónus között- Ez nem helyes, mert a kihangsúlyozott elsőség nem egyezik a bibliával, ha egyenlően, egy akarattal szolgálnak. A diakónusok, akik a lelkésszel egyben a gyük élén állanak mint őrállók, nem csupán a szegények gondozása ügyével, hanem a lelki ügyekkel is foglalkoznak- Itt kell a diakonusi hivatásnak kiemelkedni a lelkésszel szemben, hogy a szeretet által mindjobban összeforrjanak; mert bár a lelkész hivatalos szolgálatban a gyülekezet élén áll, s teljes idejét szenteli oda, mig a diakónus csak részben szolgál, mert egyéb világi foglalkozással keresi megélhetését, de ha azt kérdik, mi a hivatása, azt kell felelnie, amit az óhazai cipész testvér felelt azoknak, akik azt mondták neki, hogy ”az Ön hivatása a cipőkészitéis”; de ő azt mondta: ’’hivatásom Isten dicsőítése s az Ur szolgálása! A cipőkészitéssel csupán mindennapi kenyeremet szerzem meg”. Tehát a diakónusnak éppen olyan jó, hasz nos és nélkülözhetetlen a tehetsége, talentoma, ha teljes, őszinte odaadással szolgál a gyülekezetben. 3. Igen fontos az egyetértés, összetartás és őszinte bizalom az Ur szolgájában, ami az igazság gyümölcsét termi a hűek, türelmesek és állhatatosok részére. Egy kis jóakarattal és megértéssel sok bajt ki lehet kerülni; mig ellenben a félreértés vagy értetlenség, bizalmatlanság, széthúzás, aztán az önbeképzelés igen sok bajt okoz. Például ha a diakónus bizalmatlan a lelkésszel1 szemben és viszont, az nagyon áldatlan, rossz hatással van a gyülekezetre, vagy ha lenézi, lebecsüli a másik tudását, tehetségét, ami soha sem lehet egyformahanem részleges: de azért azt mondjuk Pál apostollal, ’’reményiem, én bennem is az Isten lelke van.” Voltam egyszer egy angol nagy baptista gyülekezetnek tagja és igen elálmélkodtam, mikor láttam, hogy a lelkész megbizott két diakónust, hogy vigyék és szolgáltassák ki az Úrvacsorát egy beteg részére, ő pe(Folytatás a 16-ik oldalon)
