Evangéliumi Hirnök, 1938 (30. évfolyam, 15-16. szám)
1938-09-15 / 15. szám
’’EVANGÉLIUM HÍRNÖK” 13. .idal 1938 szeptember 1. Nincsen boldogitóbb tudat mint az, hogy Isten velünk van mindennapi küzdelmeinkben. Az ember társas lény, igy vágyik valakinek társaságára, de ezenfelül az ember szembetalálja magát nehézségekkel és oly dolgokkal melyekben mások segítségére szorul. Vannak idők, mikor az emberi segítség mitsem ér. Ilyenkor érezzük azt, hogy egy felsőbb hatalom, egy szellemi erő segítségére vagyunk utalva, mely erő aztán megsegít, felemel bennünket. A hivő ember számára ilyen alkalmatos segítség az Ur. Évezredeken keresztüli sokszor elmondta már Isten népe, hogy “Mindeddig segitséggel volt nekünk az Ur”. És ma is, ezernyi bajoktól körülvéve, ellenségeinktől üdözve, mily megnyugtató az a tudat, hogy a mi segítségünk az Úrtól van, ki teremtette a mennyet és a földet, hogy a “Seregeknek Ura a mi oltalmunk és a Jákob Istene a mi várunk!” I. “Isten velünk van”. Igen, 30 esztendőn keresztül tapasztalhattuk ezt. Érezhettük szeretetét szivünkben, érezhettük kegyelmét életünknben a próbák, a nehézségek idején. Hogy Isten velünk van, bizonyítják virágzó gyülekezeteink, különböző organizációink, melyeket nem anyagi érdekek, nem üzleti hasznok, hanem az Ur iránt való ragaszkodás, szeretet és áldozatkészség árán tartottuk fenn. Bizonyítják a megtért lelkek, hivő közösségünk testvéri szeretete, mely vonzó, boldogitó s melyen keresztül Isten dolgozhat, már amennyiben engedünk neki szabad teret életünkben. Anyagi téren nem dicsekedhetünk óriási sikerekkel, de ennek sem Isten az oka, hanem mi magunk. Nem fektettünk elegendő súlyt ezen a téren a lelki nevelésre s igy az Ur nem is áldhatott meg bennünket sok áldásával. Azonban ha a lelki értékeket nem is lehet számokban kifejezni, de gondoljunk a 30 év örömeire, 30 év konvencióinak áldásaira, a testvéri találkozások boldogitó pillanataira s akkor olyan lelki javakra ismerünk reá, amit e viág nem ' hatott volna meg nekünk soha. Lelki megmozdulások, kivételes örömök s az Isten kegyelmében való nevekedések sorozatát vonultathatnék fel állításunk Isten velünk közös munkáink elővitelében. Irta és a bridgeporti országos konvención felolvasta: Bállá György. bizonyítására, de a jelen konvenció és a lelkűnkben érzett öröm legyen elégséges bizonyíték arra, hogy az Ur ma is velünk van. II. Azonban mulasztást követnénk el, ha e pontnál meg nem állanánk és bünbánatot nem tartanánk. Mert be kell vallanunk azt, hogy voltak idők, voltak dolgok amelyekben az Ur nem volt és ma sincs velünk. Uyés azt mondta, hogy az Ur nem volt a földrengésben, sem pedig a nagy szélvészben. És éppen igy a gyülekezeti, konvenciói megrázkódtatások, félreértések, szeretetlenségek kicsinyeskedések, versengések földrengéseiben, szélviharaiban nálunk sem volt ott az Ur. Az ő velünklétét csak akkor érezhettük, amikor az ily helyekről visszajöttünk és oly területen maradtunk, ahol ott lehetett velünk az Ur is. Izráel népe többször tapasztalta azt is, hogy az Ur nem ment ki az 5 seregükkel s mily szomorúan kell megállapítanunk azt a tényt, hogy ő velünk sem jött ki minden alkalommal s éppen ezért több csatát elvesztettünk. Az elvilágiasodás, a közönyösség, a rosszakaratú kritika s a gáncsoskodás ezutánra is megmaradnak oly mezőknek, oly harctereknek, melyekre az Ur nem fog kimenni a mi seregeinkkel. III. De gondoljunk csak az Ur szavára, ki azt mondotta: “Nem távozom el tőled, sem el nem hagylak téged”, majd ismét: “Imé, én veletek vagyok mindennapon a világ végezetéig”. Ezek a dicső Ígéretek ma is érvényesek s az Isten népe számára beválthatók, ő velünk volt, velünk van és velünk lesz közös munkánk elővitelében. Nincs az a közügy, mely az ő akarata szerint való, hogy abban ő velünk ne lenne. De kérdezhetné valaki: Mik a közös ügyeink? Röviden igy fejezhetjük ki: AZ ISTEN ORSZÁGÁNAK ÉPÍTÉSE! Az evangélium prédikál ása, a lelkek megmentése, nevelése, imaházak építése, prédikátorok kiképzése, a menház, az irodalom ügye, az Ev. Hírnök, a Bibliamagyarázó, Világosság, stb., stb.mind, mind közös ügyék, melyeknek felvirágoztatása, fenntartása csupán reánk vár s ezekhez az Ur segítségére van szükségünk. Szögezzük le magunknak azonban azt a tényt is, hogy az Ur velünk létének bizonyos feltételei vannak. (1) Hogy az Ur velünk legyen, jogosan elvárhatja tőlünk azt, hogy mi övele legyünk. (2) Csak olyan dolgokban vegyünk részt, amelyekben ö velünk lehet- (3) Ne vállalkozzunk oly dolgokra, amikben nem várhatjuk el, hogy ő segítségünkre legyen. (4) Azt se feledjük el, hogy az Ur nem végez el oly dolgot helyettünk, melyet nekünk kell elvégezni. Az Ur nem vár el tőlünk lehetetlenséget, s igy mi se várjunk el tőle ilyeneket. IV. Nagy veszteségeket kellett elszenvednünk a múltban egyesek közönyössége miatt. A távolság, a kooperálás hiányos volta és más emberi gyarlóságok amúgy is sok esetben gátoltak sok nemes dolog kivitelében, de a közönyösség oly rettenetes valami, amivel szemben maga Gábriel arkangyal se menne valami sokra. A munkából, az áldozatból egyesekre még mindig túl sok esik, mig mások egszerüen kibújnak a teherhordás felelőssége alól- Ebből ki kell épülnünk, különben napjaink meg vannak számlálva. Korunk szelleme, anyagias gondolkozása, az elvilágiasodás, az istentelenség óriási erővel tombol, miből kifolyólag bizonyos fásultság vett erőt a lelkeken. Szükségünk van tehát inkább mint valaha, hogy velünk legyen az Ur, mert nála nélkül üres szalmacséplés, hiábavaló levegővagdalás lesz minden érdeklődésünk. Mig az amerikai kontinensen magyarul beszélő emberek lesznek, addig szükség lesz a magyar baptista szövetség munkájára. És amig mi az Úrral leszünk, addig biztosítva vagyunk affe- 161, hogy ő is velünk lesz közös munkáink elővitelében, ha minden egyes hivő becsületesen megállja a helyét és kiveszi részét úgy a munkából, mint az azzal járó áldozatokból.