Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-10-30 / 35. szám
1932. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 239. Az egyház és a gazdasági válság. Amikor véget ért a világháború $ az egyház a forradalom itélöszéke elé került, azt kérdezték tőlünk, hogv mit tett a keresztyén egyház a vérontás megakadályozására? Ma a gazdasági háború időszakát éljük. Egy új támadás előtt áll az egyház, mely a körül a kérdés körű: forog, hogy mit tesz az egyház a gazdasági nyomor le küzdésére? Az egyháznak a mai súlyos gazdasági viszonyok között nincs fontosabb feladata, mint ennek az égető kérdésnek megvitatása. Felekezeti súrlódások, melyek egyházunkat máskor oly élénken foglalkoztatták, egyházun kát ért sérelmek, személyes támadások, apró elvi harcok mind háttérbe kell, hogy szoruljanak amellett a kérdés mellett, hogy milyen álláspontot kell az egyháznak elfoglalnia az atheizmus ezen támadása ellen. Figyelemmel kell kisérnünk az egyháztól elfordult híveink gondolkodásmódját, gondos vizsgálat alá kell vennünk azokat az érveket, mellyel a hitetlenség terjesztői egyházunkat kikezdik, híveinket megtévesztik, s azután magunknak is tervszerű programmot kell alkotnunk, mellyel egyházunkat a támadásokkal szemben megvédelmezzük. Akik hitükben meglántorodtak és az egyház ellen nyílt támadásokat intéznek, azok rendszerint arra hivatkoznak, hogy az egyház csak a lelkiekkel törődik s szemet huny a nép nyomorának. Boldogsággal kecsegteti i híveket, amelyet csak a mennyben érnek el, a földön azonban az emberek nyomoroghatnak. Mi az erkölcsöket — úgymond — csak prédikáljuk, de a nyomor leküzdésére semmit sem akarunk tenni. Először is egy elvi megállapítást kell leszögeznünk. Minden jónak a gyakorlati életben való megnyilvánulása kétféle módon történhetik. Az egyik az, hogy az emberek lelkiismeretére, erkölcsi belátására hatunk s arra törekszünk, hogy az emberek a maguk belátásából cselekedjék a jót, önzetlenül, minden mellékgondolat nélkül. A másik mód az, hogy ha valaki a saját belátásából és meggyőződéséből nem akarja cselekedni a jót, azt a törvény büntető erejével kényszerítjük arra, hogy a gonosztettek elkövetésétől elálljon. Keresztyén álláspontunk az, hogy az emberek ne kényszerre, de önként, saját akaratukból töltsék be a felebaráti szeretet törvényét. De jól mondja Luther, hog\ mindaddig, míg a felebaráti szeretet törvényét betölteni nem tudjuk, szükség van hatóságra, illetőleg világi törvényre, melyek az emberek gonosz indulatait megfékezik korlátok közé szorítják. A gazdasági bajok leküzdése is kétféle módon történhetik. Egyrészt Isten Igéjének hirdetésével igyekszünk az emberekben a lelkiismeretet felébreszteni, másrészt törvényes intézkedéseinkkel jobb társadalmi rend megalapozására törekszünk. Nem az egyház feladata, hogy a törvény hatalmi eszközével éljen. Az egyház feladata a nyomor leküzdésére nem lehet más, minthogy az embereket a jótékonyságra, adakozásra, áldozatkészségre tanítsuk, a szegények megbecsülésére, istápolására neveljük, az emberek visszaéléseit ostorozzuk, s természetesen azon kell lennünk, hogy a hirdetett erkölcsi elveinket a magunk életében is megvalósítsuk. Szóval mi valláserkölcsi reformot követelünk. A társadalmi reformokra irányuló törvényes intézkedések foganatosítása a szociálpolitika feladati, melyért felelősséget közvetlenül nem vállalhatunk. Akik a súlyos gazdasági helyzeten segíteni akarnak, azok nagyrészt abba a hibába esnek, hogy céljaikat kizárólag hatalmi eszközökkel akarják elérni, illetőleg társadalmi reformot akarnak vallás-erkölcsi reform nélküL Nem akarják belátni azt, hogy, ahogy mi nem tudjuk nélkülözni erkölcsi elveink gyakorlati alkalmazásában a törvény támogató erejét, úgy ők sem nélkülözhetik a vallás- erkölcsi alapot. A szegény ncposztály harcosai részéről a legroaz- szabb politika volt, hogy az egyház mellőzésével és hát- térbeszoritásával akarták a társadalmat új alapokra fektetni. Munkájuk nagyrészt azon tört meg, hogy szembehelyezkedtek az egyházzal. Nem látták be. hogy a hit és erkölcs kiírthatatlanul van az emberek szivébe belegyökerezve, s ha sikerül is az emberiséget egy időre a hitetlenség útjára téríteni, annál nagyobb lesz a vágy a lelki tisztaság után. Ha felakarjuk venni a harcot az atheizmussal szemben, azt hiszem, az egyik leghathatósabb érv, ha rámutatunk arra, hogy minden bajnak, nyomornak, erkölcsi romlásnak előidézője az Istentől való elpártolás és hogy célt csak akkor érhetünk, ha a gazdasági bajok leküzdésére két irányból törekszünk: új erkölcsi életet teremtünk. hogy a gazdasági reformok keresztülvitelét lehetővé tegyük, s politikai eszközökkel a nyomor elhárítására törekszünk, hogy társadalmunkat új erkölcsi alapokra fektessük. Ma már sajnos, annyira kiélesedett köztünk az elvi ellentét, hogy sokan azt hiszik, hogy a gazdasági helyzetet csak az egyház teljes letörésével és a hitélet teljes elnémitásával lehet helyreállítani. Újból hangoztatom, hogy az egyháznak ma nem lehet fontosabb problémája, mint e kérdésnek helyes meg világítása, s nagy ellentétnek, mely a munkás tömeg nagy részét egyházunktól elválasztja, áthidalása. Ne foglalkozzunk e kérdéssel, mint az egyetemes egyház problémájával, igyekezzünk céljainkat elérni ott, ahol főleg rajtunk áll törekvéseink megvalósítása, saját gyülekezetünkben. Hogy az egyház és a szegény néposztály közötti ellentét kiegyenlítődjék, ahoz az első követelmény, hogy a lelkész a legteljesebb harmóniában éljen gyülekezetével. Mindig fontos volt, hogy a lelkész és a gyülekezet közt meglegyen a béke, de talán sohasem annyira, mint most. Normális viszonyok közt a lelkész megengedhette magának, hogy szigorú következetességgel vigye keresztül elveit, még akkor is, ha szemben találta magát gyülekezete nagy részével, keményen ostorozhatta híveit hibáiért, ma azonban úgy kell bánnia gyülekezetével, mint egy beteg emberrel. Óvnia kell izgalmaktól és vigyáznia kell, nehogy okot adjon, ami megzavarná gyülekezetének békéjét, nyugalmát. Tartsa kötelességének együtt éreznie nyomorgó népével. Mi jöhet egy olyan gyülekezetből, melynek népe ellenségét látja lelkészében s idegen emberrel szemben nagyobb bizalommal viseltetik, mint a sa ját lelkészével szemben? A lelkésznek gyülekezetével együtt kell éreznie örömében, bánatában, s ha a kölcsö-
