Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-08-07 / 26. szám
Í66. ______________________Evangélikusok lapja_______________ Ennek a kegyelemnek a felismerése és elismerése olyan erőforrás, amelyből állandóan meríthetünk. Sem a forrás, sem mi nem merülünk ki, ha a kegyelemben maradunk s beérjük vele. A kegyelem táplálja az egyházat s azért nem fárad el, azért nem vehetnek rajta a poklok kapui sem diadalmat. Érjük be azzal, hogy megkegyel- mezettek vagyunk! Kegyelem néktek! Vidovszky Kálmán (1888—1932.) Űjra hatalmas oszlopa dűlt ki az evangélikus iskolaügynek. Vidovszky Kálmán halt meg, kinek nevét mindenütt ismerték. Ismerték mint kiváló evangélikus lelkészt, nagyszerű előadót, ismerték mint a cserkészetnek evangélikus főemberét, ki tekintélyt szerzett egyházunknak is e fontos munkája révén. Még lázas munkában készült az 1933. évi jamboree előkészítésére, emellett végezte mindennapi munkáját, mikor éppen azért, hogy munkás életében semmi se gátolja, elhatározta, hogy évek óta kínzó epe- baján műtéttel segít. Mindent szépen elintézett, elvégzett; számadását emberrel, Istennel elvégezvén, nyugodtan ment július 4-én a Bakay-kli- nikára, bizalommal, hogy erős szíve megsegíti a nehéz műtétben. Szíve, ez a legnemesebb szerve, mely mindig oly jó volt, mely olyan általánosan szeretett jó emberré tette őt, most sem hagyta cserben, kibírta a műtétet, azonban már nem lehetett rajta segíteni, július 8-án visszaadta nemes lelkét teremtőjének. Ügy látszik, a jó Istennek hű szolgára volt ott fenn szüksége, azért szólította Vidovszky Kálmánt magához. 1888-ban született Gyomán, Békés megyében; iskoláit Szarvason és Békéscsabán végezte, majd a pozsonyi teológián szerzett lel- készi oklevelet. Már ekkor meleg barátság kötötte őt Kuthy Dezső, egyetemes főtitkárhoz, kivel testi-lelki barátságban éltek utolsó percéig. Mint lelkész azonnal vallástanári állást vállalt a békéscsabai Rudolf-reálgimnáziumban. Milyen tanár volt: sok ezer tanítványa igazolja. Mindenki tudja, hogy jó tanár csak jó emberből lehet: nos ő olyan jó ember volt, hogy soha senkit sem bántott meg, soha senki sem neheztelhetett rá: tehát a legjobb atyai tanítómester volt. Vallástanárnak ideális. Az ifjúságot rajongóan szerette, mindent megragadott, hogy hozzá közel férkőzhessék. így természetesen mint vallástanár az ifjúság munkájában is. Mikor a kommün után a cserkészet kezdte angol mintára nálunk is szárnyait bontogatni, akkor ő volt egyik megteremtője ennek minálunk. Megszervezte az ország egyik első cserkészcsapatát, a csabai gimnázium jóhírű csapatát, de magasabbra is hivatott: emelkedett az országos egyesületben is, végre mint társelnöke végezte pályáját. A jó cserkész minden tulajdona megvolt benne: egyenes, őszinte, egyszerű gondolkodásával példakép állott az ifjúság előtt. Imádságos könyvében megmutatta a fiatalságnak, hogyan kell őszinte szívvel Istenhez emelkedni lélekben. Általában a mesterkéletlen tisztaság volt jellemző egész lényére. Mikor a cserkészet ügye úgy kívánta, hogy a központhoz közel jusson, Pestre is eljött csabai kedves környezetéből, hol a háború utáni fellendülés idején megteremtette a Kőrösvidékben a vidék egyik legjobb napilapját és nyomdáját, a keresztyén-nemzeti szellem csabai oszlopát. Pesten 1927-től élt, az evangélikus egyetemes egyház rábízta a Luther Otthon néven ismert főiskolai és egyetemi internátus vezetését. Eddig elődje alatt ez intézmény otthon néven lakóhely volt, a családias szellem melege nélkül, ő itt is megmutatta, hogyan lehet barátsággal egybeforrasztani a különböző célok felé és a szellemben élő ifjúságot. Virágzásnak indult e fontos intézményünk. Amit kis fiúkkal kezdett Csabán, felnőttekkel folytatta Budapesten. Emellett azonban ráért arra is, hogy a főiskolák ifjúságát evangélikus istentiszteleteken hozza össze. S még mi mindent tervezett, mióta az egyetemes Bel- missziói bizottság elnöke lett! Azt gondolhatná valaki, hogy ezzel munkája, mely máris több ember munkájával ér fel, kimerült. Nem! 1929 óta a budapesti evangélikus leánykollégiumnak vallástanára is volt. 20 órát tanított ez iskolában, az ifjúsági belmissziói munkát irányította, a tanárok jó szelleme volt; sok munkája mellett mindig ráért kedves iskolájával foglalkozni, mindig tudott időt szakítani arra, hogy ennek megszervezésében az igazgatónak támogatására legyen. Itt Szelényi Ödön és Kirch- knopf Gusztáv voltak elődjei a vallástanításban. Milyen tragédiája a sorsnak az, hogy mindhárman elköltöztek és újra árván hagyták az iskola legfontosabb teendőjét: az evangélikus ifjúság lelki gondozását. A leánykollégium azért is nőtt annyira szívéhez, mert itt ismerkedett meg tanítása első évében Szarvasi Olgával, a kollégium óraadótanárával. A fiatal lélek megtalálta a legszebb férfikorában levő Vidovszkyban azt, kit várt. Feleségül vette és olyan családi boldogságban éltek két évig a fiatalok, mint az ritkán fordul elő: boldogságukat tetézte kis fiuk születése. Tamás- kájára oly büszke volt a fiatal apa, hogy látta életcélját, hogy remélhette, hogy halála után is megmarad kis fiában: hogy aki szerette őket, meghatottság nélkül nem nézhette ezt a nagy boldogságot és egyetértő szeretetet. Drága ára volt ennek, de a szegény fiatal özvegynek ott maradt elhunyt férje hasonmása, drága kis fia, ki époly közvetlen, barátságos lényű, mint édesapja volt: valóban apjának képmása, kiben sok öröme lesz még édesanyjának. Más öröme a munka élvezetén kívül amúgy sem lesz annak, ki olyan egy volt lélekben férjével. Hogy miként fognak megosztozni Vidovszky Kálmán örökén az arra hivatottak, ki tudná még e napokban. Az bizonyos, hogy nehezen pótolható veszteség érte az ő halálával egyházunkat, iskolánkat és a cserkészetet. Mert munkás em-
