Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-01-10 / 2. szám

XVIII. árfolyam. 1932. január 10. 2. szám. Sztrfcasztflséo is klaiiilvatai: LEBENY (Moson ■.) ftlaála : i LUTHER-SZÖVETSÉG Pastatikarékpéaztiri csekkszámla: 1290. llaaltatta : OR. RIFFIY SIRDOR püspök. Siark«atMa«ri lalaló. NÉMETH KÁROLT esperes. Meoielenlk hetenként egyszer, vasárnap. Elfilizelésl Ír: Égisz évre 6 P. 41 fill., félévre 3 P 20 ItlU negyedévre t P. 60 fill.. Egy szia 16 Ilii Hirdetési ára megegyezés szerint. A boldogság útja. „Boldog ember az, aki nem jár a go­noszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolkodúk székében nem ül.“ 1. Zsoltár 1. Tudvalevő, hogy ez a világ nem néz jószem­mel azokra, akiknek élete „el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben." Az istenfélelem és val- lásosság csirái nem nőnek ki az emberi szívből úgy, mintha az lenne őstalajuk. Megromlott ter­mészete miatt az ember nem szereti a jót és nem gyűlöli a gonoszt. Ellenkezőleg: inkább a gonoszt szereti és a jót gyűlöli. Innen van, hogy a világ­ban olyan sok emberrel találkozunk, akik azt ami tiszta és szent, kigúnyolják. „Mindazok, akik ke­gyesen akarnak élni. Krisztus Jézusban, üldöz- tetni fognak." A mindennapi tapasztalat arra ta­nít, hogy „szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." Sokkal könnyebb járás esik ebben a gonosz világban azoknak a társaságában és útján, akik „Istent nem félik és embert nem becsülnek." A világ fiainak útja széles. Nem kíván önmegtar­tóztatást, önmegtagadást, lemondást; nem köve­teli a testi indulatok megzabolázását. A világ út­ján az Isten népével való együttnyomorgás he­lyett az ember átadhatja magát a bűn ideig-óráig való gyönyörűségének s a Krisztus gyalázatában való részesedés helyett élvezheti Egyiptomnak kincseit. Azonban a múlandó és vészes örömöket haj- hászó világ vakon tévelyeg. Egyedül a Krisztus által mutatott és bejárt út vezet el az életre, a békességre és a boldogságra, ö az út, az igazság és az élet. Krisztustól és nyájától elszakadva az ember a pusztulás útjára bódul, zsákmánya lesz az ordító oroszlánnak, rossz véget ér. A világ sokféle útat kipróbált már. Mindegyiknek romlás lett a vége. Az építkezés egy ideig vígan haladt. Talán már állt is a gyönyörűséges palota, folyt a dinom-dánom, az építőmesterek sugárzó arccal mondtak egymásra felköszöntőket és sütkéreztek az emberektől nyert dicsőségnek verőfényében. De egyszerre csak ömlött az eső és eljött az ár­víz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott és nagy lett annak rom­lása. Mert az építők bolondul a maguk szemernyi eszének és kolosszális hiúságának homoktalajára építkeztek ahelyett, hogy Isten színe előtt meg­alázkodva Istentől kértek volna bölcseséget és Isten akaratának engedelmeskedtek volna. A boldog élet útját egyedül a Krisztus mu­tatja meg, és ha el akar jutni a világ a békes­ségre, szent örömre, az életnek teljességére, en­nek csak egy módja van: csatlakozni azoknak társaságához, akik Krisztust ismerik el életük vezérének és üdvözítőjének. A „szentek egyes- sége" az a közösség, amely a Krisztusban élve, a boldogságnak birtokában van és részeltetni tudja a boldogságban azokat, akik beleilleszked­nek abba a közösségbe. Istennek kegyelme az ige, a szentségek és az imádság eszközei által ebben a közösségben működik s ebből folyik a boldogságra jutásnak az a feltétele, hogy ehhez a „szent társasághoz" hozzátartozzunk. A Szent­lélek az embereket nemcsak hívja, megvilágo­sítja és megszenteli, hanem egyúttal gyűjti is és sehol nincs megírva, hogy a Szentlélek össze­gyűjtő, közösséget, szentegyházat építő tevékeny­sége iránt engedelmeskedve is részesülhetnénk a megszcntelődésbcn és megmaradhatnánk az igaz hitben. Mikor a Szentlélek a gonoszok, bű­nösök és csúfolkodók társaságából az embert el­hívja és kimozdítja, nem magányos remeteéletre szólítja, hanem be akarja iktatni a Krisztusban igazán hívőknek szent családjába. Isten házané- pének közösségébe. A régi időkben, midőn még rabló kalózok garázdálkodtak a tengereken, ezek a kalózok a tengerpartok mentén a maguk gonosz céljaira világító tornyokat állítottak fel, hogy a hajósokat megtévesztve, veszedelmes szirtek közé, záto­nyokra tereljék őket. Akik ahhoz a fénycsóvához kívánják szabni futásukat, amelyet az Ige vilá­gító tornya vetít az élet tengerére, jól vigyázza­nak, nehogy a gonoszoknak, a bűnösöknek, a val­lás kigunyolóinak és az istentelenek hamis fény­jelzései elhódítsák és a biztos útról a veszede­lembe térítsék őket. Kerüljék a gonoszok társa­ságát és a társalkodásuk legyen azokkal, akik levetkőztették a régi embert minden romlottsá­gával és csalárdságával s felöltözték az új em­bert, aki Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom