Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-02-14 / 7. szám
XVIII. évfolyam. 1932. február 14. ). számi. SzarkasztAsii is kiaiikivatal; LÉSÉIT (Mossa ■.) Kiadja: A LUTHER-SZOVfTSÉG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. Alapította: OR. RIFFIY SlIQOR pBsalk. Megjelenik hataakiat aitszer, vasárnap. ElMzetisi ár: Egész Évre 8 P. 41 ML, félévre 3 P M flIL aeivtdévre 1 P. 60 HL, fői szál 16 Ilii Hlrdatésl árak meieivezés szerint. Si*rkasit*«*rt UlalA* NÉMETH KÁROLT esperes. Kincsünk „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szivetek is.'* Máté 6, 21. Korunk általános elégedetlenségének és ideges fészkelődésének sokféle oka van. Köztük nem utolsó, az a jó vélemény, amit az ember önmaga felől táplál. Elégedetlenek vagyunk, mert azt tartjuk, hogy olyan gyémántnak, amilyenek mi vagyunk, a keretek, amelyek közt élünk, igen szegényesek. Magunkat túlbecsüljük, környezetünket és viszonyainkat lebecsüljük. Egy ismerősömnek állandó panasza, hogy ,,diplomás ember létére nem tudja igényeit, amelyek öt megilletik, kielégíteni. A keresztyénség ennek az ellenkezőjét tanítja. A Biblia szerint Isten az embert paradicsomi környezetbe helyezte, s az ember nem volt méltó a környezetéhez. A megromlott ember bűnének a büntetése nehezedik a világra, amely sóvárogva várja azt az embert, akinek révén eljuthat a szabadságra. Isten teremtményeinek szabadságára. Az eredendő bűnről szóló egyházi tan az embernek legnehezebben megemészthető Ezt a tant az Ágostai Hitvallás a legnagyobb kérlelhe- tetlenséggel hangoztatja. Minden ember bűnnel születik, vagyis istenfélelem és Istenbe vetett bizalom nélkül; vétkes kívánságok fertőztetik. Negative kifejezve: az ember nem tud olyan benső indulatokat létrehozni, amilyen az istenfélelem, az Isten iránti bizalom, az erkölcsi tisztaság, a türelem stb. Ha valaki azt gondolja, hogy a keresztyénség túlságosan pesszimisztikusan vélekedik az emberről, rámutathatunk arra, hogy azok vélekedtek így első sorban önmagukról, akik egészen Istenre hagyatkoztak, akik az erényeknek tükrei voltak és az emberiségnek a legnagyobb szolgálatokat tették. Éppen mivel az emberből magából nem szár- mazhatik a „lelki igazság“, mivel a maga erejéből nem tudja cselekedni azt, ami jó, azért kell hatványozott éberséggel vigyáznunk azokra az eszményekre, kincsekre és értékekre, amelyek az isteni kijelentésben lettek ismeretesekké és a megváltás által közöltéinek velünk mint kegyelmi javak. Mert magának az embernek bűntől megfertőzött természete az, amely ezeket a vallásos és erkölcsi értékeket le akarja rombolni. Magából az emberből származnak azok a vétkes kívánságok, amelyek ellenkeznek Isten akaratával és egy másik értékskálát állítanak fel. Az emberiségnek legnagyobb ellensége maga az ember. Ha az ember elfeledkezik az erkölcsi értékekről, az élet eszményeiről, az Isten országáról és annak tartalmáról, olyan mélységekbe zuhan alá, hogy önmagát zúzza agyon. A keresztyén- ségnek egyik nagy áldása az, hogy az értékelésnek új mértékét adja az ember kezébe. Nem éri be az ember a világ mértékével, nem marad rabja a látszatnak, hanem mindent annál a világosságnál lát meg, amelyet a Szentlélek gyújt meg benne. Az újjászületésnek kifelé való érvényesülése legelsőben úgy nyilatkozik meg, hogy felismervén az új értékeket, azoknak szolgálatába szegődik s ebben a szolgálatban új meg új kincseket szerez, tálentomait szaporítja. A szívünk rendben lesz, ha a kincsünk az igazi kincs. Mert az általunk becsült értékek szerint igazodik egész életünk és minden cselekedetünk. Az isteni kegyelem a bűnös ember iránt abban nyilvánul, hogy ád neki erőt arra, hogy a kincset meglássa, megbecsülje és megragadja. Erre magunktól képtelenek vagyunk. De a képtelenségünkért is felelősek vagyunk, mert az eredendő bűn valóságos bűn, nem csupán bűnös tere- mészet, amely velünk születik. Közalap és szórványgondozás A tavalyi egyetemes közgyűlésnek van egy határozata a szórvány gondozásról, amelyet érdemesnek látszik megtárgyalni. Ugyanis a tiszai egyházkerület felterjesztést intézett, hogy a közalapi járulék (jelenleg minden lélek után egy fillér) emeltessék fel s ezzel összefüggően a szórványgondozás munkája tétessék rendszeresebbé. Az egyetemes közgyűlés határozata a felterjesztésre a szórványgondozásra vonatkozólag így hangzik (44. jkvi pont): „Az egyetemes közgyűlés a szórványgondozás kérdését már korábbi határozataival az egyes egyházkerületek hatáskörébe utalta, mert az egyetemes egyháznak a diaszpórák (szórványok) rendszeres ellátására ezidőszerint külön fedezete — sajnos — nincs.“ Nem érek rá utána nézni azoknak a „korábbi határozatoknak", amelyekkel az egyetemes közgyűlés a szórványgondozást az egyes egyházke-
