Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-12-25 / 43. szám

1V32,

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

303.

Az; ideális presbiter képe.

Tulajdonképpen az ideális presbiter képét kellene megrajzolnom, de én úgy vélem, hogy a presbiter csak ideális lehet, vagy ne legyen semmilyen. Mert ebben a kitüntető egyházi hivatalban csak minden tekintetben kifogástalan, tehát ideális férfiú foglalhat helyet; ha nem az, akkor többet árt egyházának, mint amennyit használ.

“Itt még a más hivatalban megfelelő aurea mediocritas (= arany középszerűség) sem elegendő. Itt teljes lelki odaadás, egész ember kell. Tehát a következőkben csak presbiterről fogok beszélni, oly elengedhetetlen kelléke lévén a presbiternek idális volta, hogy felesleges ezt a jelzőt elébe tennem.

Ag. h. ev. egyházunk teljes egészében, minden tekintetben egyetlen, örök, megingathatatlan alapon épült és áll mind mai napig: a Szentíráson. Egyházkormányzati szervünknek, a presbiteri intézménynek elrendelését is megtaláljuk a Szentírásban: Már az Ó-Szövetségben Móz. 18. r. 21. v. így hangzik:

Te pedig válassz az egész nép közül erős férfiakat, istenfélőket, igazmondókat, kik gyűlölik a telhetetlenséget és tegyed azokat eíóttök járókká.

Az Üj-Szövetségből a következő három helyet idézem:

Ap. Csel. 6. r. 3. v. Szemeljetek ki hát magatok közül, testvérek, hét jóhírü, Szentlélekkel s bölcseséggel teljes férfiút; és bízzuk azokra ezt a fontos hivatalt.

Ap. Csel. 14. r. 23. v. Véneket rendelvén minden egyes gyülekezet élére, imádság és böjtölés közben hitük ura kegyelmébe ajánlották őket.

Pál I. levele a Korint-hoz 4. r. 1—2. v.: Olybá vegyen minket mindenki, mint Krisztus szolgáit s Isten titkainak sáfárait. Itt azután a főkövetelmény, hogy az, aki sáfár, hűnek bizonyuljon.

Ezek a Szentírásból való idézetek nemcsak a presbiteri hivatal Szentíráson alapuló létjogosultságát bizonyítják, hanem mindjárt rámutatnak arra is, hogy az egyháznak milyen tagja lehet, milyen tagja legyen a presbiter.

A fenti idézetek alapján áll Egyházi Alkotmányunk, mikor az 52. §-ban pregnáns-röviden így szabja meg a presbiteri tisztségre való rátermettséget:

Az egyháztanács tagjának megválasztható az egyházközségi közgyűlés minden 24 éves, feddhetetlen előéletű tagja.

Ugyancsak Egyh. Alkotmányunk intézkedik arról is, hogyan gyakorolja a presbiter a hivatalát.

Egyh. Alk. 54. §.: Az egyháztanács kötelessége általában gondoskodni, hogy az egyházban és iskolában minden helyesen és jó rendben történjék.

Ilyen munkakör betöltésére kívül sem elég

a megválasztatás, az egyházközség többségének (esetleg korteskedéssel megszerzett) szavazata! Sokkal több kell! — Megkísérlem összefoglalni, hogy mi.

A presbiter magánélete minden tekintetben példás, mintaszerű. Házaséletc tiszta. Hitvesével békés, szerető egyetértésben él, kölcsönös megbecsülés teszi házaséletünket boldoggá. Ev. vallásához való törhetetlen ragaszkodásra, ember- és hazaszeretetre neveli gyermekeit. Családjának, cselédeinek, alárendelteinek irányító vezetője, de nem zsarnoka. Keresményét, vagyonát megbecsüli ugyan, azonban a pénzt nem célnak tekinti, hanem csak olyan eszköznek, amely- lyel biztosíthatja, amellyel biztosítania kell is családja, egyháza, iskolája, hazája anyagi létét.

Családi körén kívül világi hivatását: munkáját, mesterségét, hivatalát lelkiismeretes pontossággal látja el.

Mikor egyháza iránt való kötelességeit teljesíti, nem a külszínnek, látszatnak akar eleget tenni, nem a dicséretet, hálálkodást hajhássza, várja, hanem vallásos lelke belső, nemes sugallatát követi. Szorgalmasan eljár tehát a templomba, mert tudja, érzi, hogy lelki épülésre, ev. vallásában való megerősödésre szüksége van.

Ag. h. ev. egyházunk 400 éves múltja cáfolhatatlan bizonysága annak, hogy akkor voltunk legerősebbek, mikor iskoláink legjobbak voltak. A presbiter tehát egyházközsége szükséges tartozékának tekinti az iskolát, melynek fenntartására semmi anyagi áldozattól sem riad vissza; nívójának emelésére semmi testi fáradságot, semmi szellemi munkát nem ítél túlságosnak vagy feleslegesnek.

Az a presbiter, aki egyházközségének, felekezeti iskolájának értékét így átérzi, megérti bizonnyal hűséges, odaadó munkatársa, támogatója lesz ezek szellemi, lelki vezetőinek: lelkészeinek, tanítójának is.

Ez a támogatás abban nyilvánul, hogy a presbiter készséggel engedelmeskedik lelkésze és tanítója rendelkezéseinek. Itt hangsúlyozni szeretnék valamit. A presbiter rendszerint az egyházközség legtekintélyesebb tagjai közül kerül ki, tehát sokszor és igen könnyen előáll az a helyzet, hogy a presbiter jobb anyagi viszonyok között van, — mondjuk leplezetlenül: sokkal gazdagabb ember, mint legtöbbször — fájdalom — gyengén dotált papja, tanítója, vagy társadalmi állása, hivatala magasan lelkésze, tanítója fölé emeli: mégsem fog tekintélyén semmi csorba esni ha vallásos buzgósággal elfogadja, magára kötelezőnek ismeri ezek egyházközsége javát célzó utasításait. Hiszen a presbiter, kinek ideje nagy részét világi hivatala, foglalkozása veszi igénybe, nem ismerheti annyira egyházközsége, iskolája szükségleteit, mint a teljes munkaerejével, minden idejével csak egyházának élő lelkésze. A tragikusvégű Gr. Tisza Istvánról lottam, hogy a bécsi Burgban kir^b’séx szám- tásra várakozva, egy kis ref. e% “