Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-10-30 / 35. szám

240. evangélikusok lapja 1932.

nős bizalomhiány miatt a helyzet elmérgesedik, a lelkész szolgálata gyülekezetének inkább kárára van, mint hasznára.

Ideális szempontból, az egyház érdekét tekintve, csak hasznos, ha a lelkész saját hibáján kívül súlyos anyagi gondokkal küzködik. Hadd lássák a hívek, hogy a lelkész népével együtt szenved.

Szomorú szívvel kell vennünk, hogy egyházaink egymás után jutnak súlyos anyagi helyzetbe, valósággal élethalál harcot vívnak fennmaradásukért, de ha felülemelkedünk reális gondolkozásukon, el kell ismernünk, hogy Isten ezt is javunkra fordíthatja. Lehet, hogy így van jól, s az volna a veszedelem, ha a nép azt látja, hogy jólétnek örvendünk. Még egy megátalkodott lélekre is nagyobb építő hatással van, ha egy szerencsétlen, elszegényedett egyház templomi árverezésének a szemtanúja, mintha egy pazar berendezésű, monumentális alkotású templomban gyönyörködik, melyet a legnagyobb ínség idején elszegényedett hívek adófilléreikből építettek fel.

Szocialista gondolkodású híveink közül sokan azt várnák tőlünk lelkészektől, hogy a megváltozott viszonyok folytán az igehirdetés háttérbeszorításával szociális téren fejtsünk ki működést, Helyes is, ha a lelkész minden alkalmat megragad, hogy szorult anyagi helyzetben sínylődő hívein segítsen, esetleg munkalehetőséget biztosítson, éppen úgy, mint hogy szükség esetén betegeket gyógyíthat, de ne feledje, hogy hivatása szerint a lélek orvosa, s elsősorban a lélek útján kell a bajokat orvosolnia, a nyomor ellen küzdenie.

Nem tartom helyesnek, hogy a lelkész szószékről a mai társadalmi mozgalmak felett mond bírálatot, akár pro, akár kontra. A gazdasági kérdések megoldását hagyjuk a politikusokra. Híveinket inkább arra kell tanítanunk, hogy a társadalmi kérdéseket, mint pártkérdéseket, függetlenítsük az egyháztól, s köztudatba kell vinnünk, hogy azért, hogy valaki jó keresztyén, védheti a szegény néposztály érdekeit és fordítva.

Egy egyháztól elrugaszkodott hívőmet igyekeztem rábeszélni, hogy járjon templomba. Ezt az őszinte nyilatkozatot tette: ,,Én nagyon jól tudom, hogy nagytiszte- letü úr nem politizál. Elvből nem járok templomba. Nem támogathatom azt az egyházat, mely eszközül dobta magát oda a kapitalizmusnak." Azt feleltem neki, hogy nem bánom, ha nem jár templomba, csak azt szeretném, ha otthon, családja körében olvasgatná a Bibliát. Fejét rázta.

A legnagyobb veszedelem, hogy egyházunknak ellenségei ebben a kérdésben nem gondolkodnak logikusan. Az emberek gyarlóságai miatt fordultak el Istentől,

Krisztus értünk szenved!

Linder László.

A Tanáregyesület közgyűlése. Az Evang. Tanárok Orsz. Egyesülete november 17-én d. u. 4 órakor tartja meg 25 éves fennállásának emlékére jubiláris közgyűlését a budapesti evang. leánykollégium Veres Pálné- utcai (36. sz.) dísztermében. Tárgysorozat: Dr, Szigethy Lajos elnök megnyitója. Dr. Oravecz Ödön titkár jelentése és megemlékezése az egyesület negyedszázados múltjáról, A pénztáros jelentése. A választmány előterjesztései s ennek kapcsán az elnöki szék betöltése. A megválasztott elnök üdvözlése és székfoglalója.

Túltermelés-nyugdijazás.

Ezen a címen e lapban megjelent közleményre vonatkozólag szükségesnek tartom az alábbiak közlését:

1. A Dunáninneni egyházkerület közgyűlésén „nem az egyik szónok mondta" a nevezett elmefuttatás mottójául szolgáló precizen visz- szaadott és nem tudom melyik hirlapban megjelent javaslatot, hanem azt előadóként hozta a Dunáninneni Lelkészértekezlet egyik felterjesztése során a nyugdíjintézet most az 5. esztendőben aktuális reviziójával kapcsolatban, s még csak nem is szerzője a javaslatnak.

2. Cikkíró privilégizálja magának a „túltermelés" fogalmának egyedüli helyes felfogását és ezt a különben mindenki által jól ismert gondolatmenetben részletesen fejtegeti. Azzal azonban adós marad, hogy a kifogásolt kifejezés helyett mit is ajánl tulajdonképpen. Ha pedig az ezen szó által a mai szóhasználat szerint megjelölt tényt vitatja, úgy elsősorban az Egyetemes Felügyelő úr őexcellenciája egyedül illetékes felfogásával szálljon perbe, akinek az 1931. évi közgyűlés elé terjesztett jelentésében a Lelkészképzésre vonatkozó rész 7. bekezdése arról szól, hogy ez a tény „fokozódó aggodalommal tölti el." E vitája keretében az „esetleges" numerus clauzust említi meg, megfeledkezvén arról, hogy a theol. fakultásra felvehető hallgatók száma ma is tényleg meghatározott. Általában beszélni lehet e tényről pro is, kontra is — mint a példa mutatja — eleget, de ami a szónál szebben beszél: a tett vele kapcsolatban annál nehezebb.

3. Az automatikus szó exegezisével kapcsolatban s a lelki élet irányítóira való vonatkoztatásában olyan hangok érkeztek el e közlemény útján Dunáninnenbe, amikről errefelé valóban még csak sejtelemmel sem birtak az egyházi tényezők.

4. De mert — mint megállapítható — így is lehet gondolkodni, sietve hozzuk az érdekeltek és kiváltképen a félremagyarázók tudatára, először azt, hogy ez a javaslat sem a lelkészértekezleten, sem pedig a közgyűlésen, korántsem mint követelmény került tárgyalásra, hanem amint a cikkíró is jól olvashatta (hiszen jól írta le!), csak mint „megfontolásra érdemes" gondolat. Amely esedékes lehet a nevének és rendeltetésének egyébként se meg nem felelő nyugdíjintézet bármikori reviziójánál, amelynek életében — mint az állami életben is — lehetnek idők, amikor ilyen megfontolások is esedékessé válnak, ha a közegyházi életben szervesen akar beleilleszkedni. Másodszor pedig a mi mentalitásunk az automatát ugyan olyannak ismeri, mint azt cikkíró is rajzolja, de az „automatikus nyugdíjazásnál" csak a gyengébbek kedvéért tartjuk szükségesnek azt, hogy külön is hangsúlyozzuk, hogy ennek korántsem 100%-os végrehajtására gondolunk, ami különben sem a mi dolgunk, hanem az arra egyedül illetékes fórumé, amelynek