Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-10-23 / 34. szám
XVIII. évtől? auk. 1932. október 23 34. ezám. Sztrfctszlftséi is kiaiülvatal: LÉBtlY (Mosta ka.) liarfta: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztár! csakkszéaria: 1280. Ilapitatta: OR. R1FFIY SARDOR püspök. SNrktiiltiérl itUMa NÉMETH KÁROLT eupore». Maiialaaik halanként aívsier. vasáraap. Elillziléil Ér: Eoe« évre I f, 41 (HU (élévre 3 P 9 (HU eeivedévre I P. 60 (HU En szán Iliid Hlriatési Arak meséimét sztrint. Reformáció. „A szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg... mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sót szeretettel szolgáljatok egymásnak." Gal. S. 1. 13. ✓ A reformáció ünnepét méltán tartjuk történelmi ünnepnek. Ügy a Krisztus egyházában, mint általában a világ és a nemzetek történetében korszakot jelent a lutheri reformáció. Történelmet teremtő szellemi erők szabadultak fel az emberiségben az evangéliom szabaddá tétele által. Üj irányok, távlatok és feladatok jelentkeztek, amikor a reformáció eltávolította az útból azokat az akadályokat és omladékokat, amelyek addig gátolták a haladást, a látást, a vállalkozást. Mégis azt kell mondanunk, hogy a reformáció jelentőségének és lényegének felismeréséhez, a reformáció helyes értékeléséhez s az irányában való okos és öntudatos állásfoglaláshoz nem az egyháztörténelmi vagy világtörténelmi perspektíva alkalmazásával jutunk el. A történelni mérlegelés mindig csak relativ, viszonylagos értéket tulajdoníthat a reformációnak. Holott a reformációnak abszolút s örökre érvényes jelentősége és értéke van. Hiába mutatnánk ki, hogy a reformáció milyen áldást jelent a keresztyénség és az emberi kultúra történetében. A történelem elavul; annak mozgató erői változnak; célkitűzései módosulnak. Könnyen megtörténhetik, hogy ami az egyik korszakban az életet jelentette és munkálta, a haladást és a fejlődést szolgálta, az a másik korszakban béklyó és bilincs lesz. Az, ami 400 éve Európa szellemi, politikai és gazdasági életét megtermékenyítette, ma nem okvetlenül jelent olyan erőt, amely az emberiséget megsegíteni, előbbre vinni képes. Tudjuk, hogy épen korunk nagyon éles bírálattal boncolja a multat s nem hajlandó valamit azért elfogadni, mert valamikor hasznot hajtott. A kegyelet nagyon kétes érték akkor, midőn — miként most — az emberiség kollektiv életének egészsége belekerült a kohóba s amidőn az egyes lelkek sem találják meg elhelyezkedésüket a múltból reánk származott keretekben. A reformáció feltétlen és örök érvényét akkor ismerjük meg, ha történelem mellett mély bepillantást vetünk a magunk leikébe és Isten igéjébe, az evangéliomba. Ha meglátjuk azt, hogy mire van lelkűnknek szüksége, s hogy mit adott az Isten, hogy lelkünk szükségét kielégítse. Minden más egyelőre a perifériára, a háttérbe szorul e kettő mellett: az ember nyomora és Isten kegyelme; az ember szegénysége és Isten gazdagsága; az ember bűne és Isten bocsánata; az ember tehetetlensége és Isten ereje; az ember szolgasága és Isten szabadságharca; az ember önzése és Isten szeretete. Mihelyt az ember a külső világképtől önmaga felé és önmagába fordul és ráeszmél arra, hogy a külvilág nagy problémáinak gyökeres és élő megoldása nem kívül, hanem belür található meg; s hogy a bántó és fájó disszonanciák kiegyenlítése csupán a lélek tengelyében és gyújtópontjában lehetséges; vagyis hogy a gonosznak és a jónak misztériuma egyaránt bennünk, emberekben ragadható meg: azonnal homloktérbe nyomul a reformáció nagy s egyúttal az embernek örök utalása az embertől az Istenhez és felmerül a kérdés: lehet-e kegyelmes Isten nélkül kibírni az életet? A reformáció az elutasíthatatalanul jelentkező nagy életkérdésre, amely a ma emberének szíveajtaján is kopogtat, azt a választ adja a Krisztusban történt isteni kijelentés alapján, hogy a világ és az egyes ember súlypontja Istenben van. Legbensőbb, legközvetlenebb és legégetőbb kiáltásunkra csak Istentől jöhet felelet s boldog az, aki a Krisztusban megadott választ meghallja és megszívleli. A reformáció szakítás elsősorban és lényegileg nem a pápa hatalmával, hanem azzal a pogánysággal, amely a pápás tanításnak és egyháznak végzetes tévedése, hogy t. i. az Isten inkább rá van utalva az emfjerre, mint az ember az Istenre. A reformáció annak az üdvözítő és boldogító életigazságnak a felismerésében gyökerezik, hogy életünk és javunk Istentől van, hogy Isten kegyelme nélkül — akármit teszünk is — elveszett és elkárhozott emberek vagyunk. Minden civilizáció és minden kultúra, amely nem marad meg csupán a felszínen, amely nem pusztán élősdi, hanem teremt és gyümölcsözik, ezen a hiten alapul. Ez adja meg a lutheri reformáció örök és abszolút értékét, érvényét és jelentőségét. Tagore, a nagy indiai pogány bölcsész és
