Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-09-18 / 30. szám
198 EVANGÉLIKUSOK LAPJA Az evangélikus presbiter- ideál. — A sárszentlörínci konferencián tartott előadás. — A presbiter belső embere. Evangélikus presbiter-ideál alatt hívő keresztyén embert értek. Velünk, többi emberrel egy a sorsa. Az embersors neki is méltósága, de egyben nehéz küzdelme is, A próbái, harcai éppen úgy megvannak, mint minden más embernek. Ütat neki is csakúgy a hit mutat, mint minden hívő keresztyénnek. Mint két egymással küzdő hatalom, benne is megvan a jóraigyekezés és a bűn. Az átlagembertől csak annyiban különbözik, mint minden más, Istenért küzdő keresztyén is, hogy a rosz- szat fölismerve önmagában, harcol ellene, lelkének a szép vonásait pedig tudatosan fejleszti mind mélyebbekké. Mint evangélikus ember, hitét az evangéliumra alapítja, amint azt az őskeresztyének és a reformációban fölébredt hívek is csélekedték. Teremtőjéül az Atya-, Megváltójáúl a Fiú-, és élete megszentelőjéül a Szentlélek-Istent vallja. A presbiter a családjában. Ha családos, úgy élete elsősorban is ott tükröződik családja életében. Ha családja nincs, a hozzá legköze- lebbállók sorában tesz vallást a hitéről. Az evangélikus presbiter a családját tekinti annak a közösségnek, melyre Isten rámutat és szól: Itt hirdesd elsősorban is az én csodacselekedeteimet. Nevelőiskola az otthona, ahol megtanúlja a felebaráti szeretet parancsolatának betöltését és ahol a család tagjai az ő életpéldájából tanúl- ják meg dicsérni az Istent. Az egyházban való vezérkedésre legelsősorban az otthona tagjai lássák őt alkalmasnak. Evangélikus és presbiter volta ne legyen csupán külső dísze, hanem az evangélikus egyháznak a bibliára alapozott tanítása szerint legyen családjának a papja. Nem azt várom el az evangélikus presbitertől, hogy az egyetmes papság elve alapján a gyülekezetben a legfontosabb kötelességének az írásmagyarázást tartsa, hanem azt várom el, hogy ezt az elvet értelmezze úgy, hogy az otthona tagjaival végezzen istentiszteletet, legyen bibliaolvasóvá az otthonában. Legyen vezetője annak a bensőséges családi-áhítatnak, mely annyi áldást hintett el egyházunk múltjában elődeink között. Az evangélikus presbitertől nem követelhetjük meg, hogy csak evangélikus nővel éljen házasságban, vagy vegyesházasság esetén másvallásu feleségétől re- verzálist kívánjon, mert hiszen presbiterré való megválasztatása a legtöbb esetben már házasélete idején következik be. De föltétlenül kötelessége az evangélikus presbiternek, hogy másvallású családtagjai előtt is bebizonyítsa minden tettével és szavával, hogy az ő lelke erőssége, vezére, legszebb ékessége az evangéliumi szent hit s bár valamikor gyermeke más egyház kebelében indul is el élete útjára, vigye el magával oda is atyja hívő életének az áldásait. így aligha történhetik meg, hogy evangélikus presbiter másvallású leánygyermeke valamikor esetleg evangélikus vőlegényétől re- vérzálist követeljen. 1932. A presbiter a presbitériumban. Mint presbiter tagja annak a szűkebb egyházi testületnek, mely a hívek bizalmából intézi az egyházközség folyó ügyeit. Presbiteri tagságra a jóraigyekvő élet tegye méltóvá, ne pedig a vagyona, társadalmi állása, befolyása, politikai vezérkedése stb. És a presbiterré történt megválasztása után is kipróbált hűségét, lelki értékeit tekintse mindig élete és hivatásbetöltése közben a legfőbb erősségeiül. A presbitérium egyik fontos föladata a tanácskozás. Itt az ideális presbiter úgy jelentkezik, mint a tanácskozásban bölcs ember. Vérmérsékletünk, vagy más valami az oka-e annak, hogy mi a tanácskozásaink, eszmecseréink közben túlságosan is sokszor sodródunk bele a szenvedély tüzes hangnemébe. Legyen a presbitériumban a tárgyaló hang a lehető leghiggadtabb. Valamely kérdésben fölmerülő ellenkező nézetek nem jelentenek még szükségszerűen elkeseredett harcot. Sőt, kívánatos a kérdéseknek minden oldalról való megvitatása. A kialakúit legjobb nézetet azonban ismerje el a presbitérium tagja magára nézve is kötelezőnek, mert csak így lehet szó felelősség tudatával végzett presbiteri munkásságról. Az ideális gondolkozású presbiter a tárgyalóterembe belépve a küszöbön kívül hagy mindent, ami a polgári életben elválaszthatja a társától, (— más politikai nézet, üzleti ügyek, konkurrencia —) mert itt egyházi ügyek tárgyalására jöttek össze és az ideális gondolkozású presbiter a tárgyalóteremből ki nem lép addig, míg őszinte szívvel, egyenes, testvéri szembenézéssel kezet nem szorított azzal a presbiter- társával is, aki ellenkező nézeten volt. Igaz a biblia tétele, — a mindennapi élet is sokszorosan igazolja, — hogy mi emberek különböző lelki képességekkel vagyunk fölruházva. Nem értünk mindannyian mindenhez. De valamit mindegyikünk jobban tud elvégezni a másiknál. Az egyház földi élete változatokban oly gazdag, föladata is éktelenül sok van, olyannyira, hogy minden egyes presbiternek föltétlenül kínálkozik valami föladata. Az ideális presbiter nemcsak megmutatja az útat, hanem a munka vállalására maga is kész. Sok helyütt az egyház lüktető tevékenysége szükségszerűen áll meg azért, mert, — bár sok szép határozat lát napvilágot, — a visszatérő örökös refrén: csinálja meg a pap. Mindent nem tud elvégezni még a legkiválóbb pap sem, eltekintve attól, hogy van az egyházban sok olyan munka is, melyet nem is ajánlatos neki végeznie. (A segélyek kiosztása, adóelengedési kérelem elintézésének a közlése, netalán egyházi bérhelyiségek kiadása, fölmondása stb,, stb.) Sok ilyen helyen föltétlenül a presbiternek kell munkába állania. Boldogabb életű és nagyobb rendszerességgel dolgozó tiszta evangélikus svédországi egyházunkban, éppen abból a célból, hogy a sokoldalú életben helytállhasson, egyesületek alakultak, —- „kyrkobröder“ —, mely egyesületek tagjai az egyházépítést tartják szem- előtt, a lelkész részvételével tanácskoznak ugyan, de az egyesületnek a lelkész működő tagja nem lehet. Csak az egyetemes jellegű egyesületnek élén áll az egyetlen papi ember, az egyház érseke. A helyi egyesületnek a lelkész egyszerűen azért nem tagja, hogy ne lehessen szépen elmondott határozatokat az ő vállára rakni
