Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-09-11 / 29. szám
192. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. lástustól elkérte a magyar nemzeti zászlót, úgyhogy az a svéd és dán zászló mellett ékesítette a konferencia megnyitását. Ugyanezen megbecsülésnek a jele, hogy a Luther-Akadémia ökumenikus osztályának az elnökségébe D. Dr. báró Randvánszky Albert egyetemes egyházi felügyelő, az elnöki tanácsba pedig D. Dr Prőhle Károly professzor választatott be. Utóbbinak az előadásait, vezetését és felszólalásait a megbeszélések és diszkussziók során az egész konferencia osztatlan elismeréssel és köszönettel fogadta. Nagy kár, hogy magyar lelkészi karunk a konferencián nem volt képviselve: magyar evangélikus egyházi életünknek csak elmélyítésére és gazdagítására szolgálhatna, ha a Luther-Akadémiával való kapcsolat kimélyülne és szorosabbá válnék. Akik a sondershauseni konferencián jelen voltunk és annak a munkájában részt vettünk, azzal a meggyőződéssel tértünk haza, hogy a Luther-Akadé- mia a világlutheranizmus életében nagyjelentőségű és nagy jövőre hivatott intézmény. Benne a világ minden táján élő, sok nyelven beszélő, de hitében egységes lutheranizmus oly központot nyert, amely alkalmas arra, hogy az egymástól elszakadt testvéreket összehozza, a kölcsönös megértést és megbecsülést, valamint kölcsönös segítés és támogatás szellemét munkálja és annak tettekben megnyilatkozását elősegítse. Különösen a nagy többségek árnyékában élő, szórvány jellegű lutheri egyházaknak, mint amilyen a magyar evangélikus egyhtáz is, van nagy szüksége arra, hogy a Luther-Akadémia munkájába belekapcsolódjanak. A kicsiny szórványegyházakat mindig erősen fenyegeti kettős veszedelem: egyfelől, hogy belső életükben megcsontosodnak, másfelől pedig, hogy ha az ébredés útjait keresik, könnyen idegen hatásoknak engednek, saj,átos jellegüktől eltérő minták után indulnak és ezzel olyan múltjukat megtagadó utakra térnek, amelyeken már nem tudják gyümölcsöztetni Istentől nyert genuin karizmáikat. Hogy ezen veszedelmek magyar evangélikus egyházunkban is ismételten jelentkeztek és jelentkeznek, azt mindenki láthatja, aki egyházunk életét figyelemmel vizsgálja. A Luther- Akadémia minden erejével arra törekszik, hogy minél jobban megnyissa a lutheri reformáció eleven életerőinek a gazdag forrását és ezzel szolgáljon a világ- liutheranizmusnak, szolgáljon nevezetesen ezzel éppen a szórványokban élő kisebbségi lutheri egyházaknak is. Ezzel a Luther-Akadémia annak a megelevenedésnek és megújulásnak a szolgálatába akar állni, amely Isten kegyelméből a háború utáni lutheranizmusban érezhető. Adja Isten, hogy magyar evangélikus egyházunk is megtalálja a minél szorosabb kapcsolat útjait necsak a Luther-Akadémiával, hanem ezzel a bensőleg megújuló tiszta keresztyénséggel! Lie. Dr. Karner Károly. — Jubileum. Az aradi-békési egyházmegye közgyűlése melegen ünnepelte dr. Szeberényi Lajos Zsig- mond, esperest, felsőházi tagot lelkésszé avatásának ötvenedik évfordulóján. A jubiláns negyvenkét éve lelkésze a békéscsabai gyülekezetnek. „Tudjátok meg!“ ,,Semmi sem lehetetlen". Ezen a címen jelenik meg még az idén egy erős hitű, a Krisztusért és embertestvéreiért szegénnyé lett s szegénységével oly sokakat gazdagító német nőnek egyik könyve magyar nyelven. Tieler-Winckler Éva könyve egy rövid fejezet abból a dicsőséges történelemből, amely elmoildja azokat a cselekedeteket, amelyeket Isten elvégeztet itt a földön. Ma, amikor a sajtónak nevezett nagyhatalom 16 fillérért teregeti ki a messzalinák, mozisztárok, hetérák és gyílkosnők életrajzát, családi és nemi életét, gondolataikat és memoárjaikat s az üzletet szimatoló, mocskos ,,tőke" konoksá- gával, szemérmetlenségével és leleményességével ezernyi kanálison keresztül mérgezi a lelkeket, szennyezi az életfelfogást és életmeggyőződést, örömmel kell üdvözölnünk az ilyen munkát és életrajzokat a magyar irodalomban. A Tieler- Winckler Évához hasonló embertípus nem veszett ki a világból. Istennek Szentlelke gondoskodik róla, hogy legyenek berekesztett és megöntözött kertek, ahonnan édes illatok, drága gyümölcsök és kristálypatakok vizei mennek szét emberi szívekbe, visznek áldást, boldogságot, reményt és szeretetet ki a lihegő, vergődő életbe. Szerte a nagyvilágon repeső szívek öröme köszönti hívő lelkeknek megnyilatkozását. Ezekből az írásokból, bizonyságtevésekből, Isten csodáit hirdető okmányokból hány meg hány magános lélek ébred tudatára annak, hogy az Ur karja nem rövidült meg; hogy a Szentlélek újjáteremtő ereje dolgozik; hogy a Krisztus csillaga a sok festett csillag fölött változatlan fénnyel sziporkázik s vezeti a lelkeket Bethlehembe, ahol a Megváltó s a megváltott ember születik. Az adventisták tanításában és vallásosságában van egy nagy igazság és egy nagy tévedés, Az igazság az, hogy a hívő keresztyénnek sohasem szabad szem elől tévesztenie az idők végét. Az örökkévalóság síkjában élni annyit jelent, mint az idők végét szemelőtt tartani. A tévedésük az adventistáknak az, hogy ők az idők végét várják. Tévedés. Az idők vége itt van. Ügy jött el, mint a tolvaj, éjjel. Ahogyan Pál apostol írja: az időknek vége elérkezett. Habár az emberek esznek és isznak, házasodnak és férjhez mennek, és nem vesznek észre semmit, az Embernek Fia jön: nemzet támad nemzet ellen, éhségek, döghalálok, földrengések mindenfelé s mindezek a nyomorúságnak csak a kezdete. Akinek látását megtisztította és megélesítette a Lélek, az látja a Krisztus jelét az égen. Látja az új eget és új földet. Látja Azt, aki mindent megújít. A régiek elmúltak. Minden, ami régi, elmúlt és hiábavalóság alá vettetett. Látunk vak vezetőket, elvakult tömegeket, amint úgy beszélnek, ágálnak és viselkednek, mintha még mindig minden a régiben maradt volna. Azonban a régiek elmúltak s vissza nem jönnek. A konstruktív nagy eszmék, amelyek alap
