Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-09-04 / 28. szám
184. Evangélikusok lapja 1932 tói és egyesületektől távol tartja magát, de a gyülekezeti élet iránt sincs semmi érzéke és felelősségtudata. És pedig nem azért, mintha a Szentlélek a gyülekezetnek nem adná meg mindazt, ami az üdvösséghez szükséges, avagy nem adná meg azokat az erőket, amelyek a keresztyén élethez megkivántatnak, hanem azért, mert az egyház mint népegyház (Volkskirche) már ezen természeténél fogva sok esetben olyan emberi tehetetlenségi momentummal van megterhelve, amelyet túlhaladni nem bír. És én igen különösnek tartom, ha a gyülekezet értékét és jelentőségét olyan oldalról hallom hangoztatni, amely oldal egyébként a gyülekezetek hitéletének megelevenítése irányában sem munkára, sem áldozatra nem hajlandó. Az én tapasztalataim szerint a konferenciákon nem olyan egyháztagok vesznek részt, akik az egyházat és a gyülekezetét lekicsinylik, hanem ellenkezőleg olyanok, akik mindkettőt nagy- rabecsülik és mindkettőtől nagy dolgokat várnak, akik az egyháznak és a gyülekezetnek mindig készek szolgálni. Ezzel nem akarom távolról sem azt mondani, hogy akik a konferenciáktól távol tartják magukat, azok másként érzenek és akarnak. Mert távol legyen tőlünk az a gondolat, hogy egy külön klasszist állítsunk fel a konferenciákra járó egyháztagoknak! Távol legyen tőlünk az a gondolat is, hogy a konferenciák hivatva érezzék magukat az egyházi életnek és a gyülekezeti életnek emeltszemöldökü bírálatára! Aki veszi magának a fáradságot, hogy akár a klotildligeti, akár a sárszentlőrinci, akár a soproni konferenciák programmját áttanulmányozza, az rájön még valamire. Nevezetesen arra, hogy azok, legalább is azok, akik a konferenciákat rendezik, szükségét látják annak, hogy foglalkozzanak az egyházi élet és az egyházi munka olyan ágazataival, amelyek szorosan hozzátartoznak az egyház és a gyülekezet lényegszerű funkciójához, amely funkciókat elhanyagolni az egyház és a gyülekezet nagy kára nélkül nem lehet. A konferenciáknak tehát nevelő és oktató jellegük is van, amint gondolom fentebb már erre röviden utaltam. Ilyen nevelő és oktató munka nélkül én elképzelhetetlennek tartom a keresz- tyénséget. Valamint lehetetlennek tartom azt az állapotot is, hogy a keresztyénség beérje ezen nevelési és oktatási munkában az iskolai oktatással és neveléssel. Ami engem illetvén valami szörnyű büntetésnek, elviselhetetlen magánzárkában való élésnek tartanám, ha ki volnék zárva annak az oktatói és nevelői munkának a hatása alól, amely az egyházban folyik. S elemi kötelezettségeiről megfeledkezettnek nevezném azt az egyházat, amely nem gondoskodna arról, hogy tagjait folyton, szünet nélkül, behatóan oktassa és nevelje. Meg vagyok győződve arról, hogy meg van ásva annak az egyháznak a sírja, amelyik ezt a munkát elhanyagolja- Meg vagyok győződve arról is, hogy az egyház, mint a keresztyénség propagálója, mint missziói intézmény, édes-kevés hasznát veszi azon tagjainak, akik nem akarnak tanulni. A keresztyén ember egyik tulajdonsága az, hogy tanítvány. A nagy missziói parancsban Jézus Krisztus kiküldi az apostolokat a nagy aratásba és azzal a célkitűzéssel, hogy az ő tanítványaivá tegyenek minden népeket. Vajha ezt soha ne felednénk, hogy tanítványok vagyunk, tehát tanulnunk kell! Bár ne felednénk soha, hogy a jóakarat magában véve nem elég, az egyházhűség sem elég, az egyházi öntudat sem elég. Hanem szükséges a tanulás és a tudás. Istent értelmünkkel is kell szeretnünk. Az elmének kiművelése, a tudás gyarapítása és tökéletesítése keresztyéni kötelességünk. A keresztyén élet területén sem érjük be Istennek és embertársainknak ösztönszerű szeretetével. Intelligens, értelmes, okos szeretet és tisztelet kívántatik meg. b hogy szeretetünk ilyen legyen, szükséges, hogy tanítványok maradjunk és tanuljunk. Isten országának ügyét épúgy nem lehet homályos ösztönökkel és meg nem világosított érzelmekkel előbbre vinni, mint bármely más ügyet. S van-e a világon egyetlen ügy, amelynek terén elmondható volna, bogy ott az emberi tudás már tökéletes? Hogyan mondhatná el ezt a keresztyén ember, akinek tanítója a Szentlélek? A tudásnak olyan óriási, emberileg határtalan kincsei vannak itt elrejtve, hogy ha ezer esztendeig élnék, sem tudnánk mindent megtanulni, mert itt a mi tudásunk mindig csak töredék marad. Tanulni akarunk! S jogunk van az egyháztól megkívánni, hogy tanítson, oktasson bennünket. Ezt a célt szolgálják a konferenciák s azért is örömmel kell azokat üdvözölnünkÁttérési törvény és áttérés a gyakorlatban Nagytiszteletű Szerkesztő Ur! Szíveskedjék nekem felvilágosítást adni arra vonatkozólag, Magyarországon be kell-e tartani azokat a törvényeket, amelyeket a magyar törvényhozás az áttérésre és vallásváltoztatásra vonatkozóan alkotott és amelyek szentesítést is nyertek? Nekem ugyanis az a tapasztalatom, hogy Regnum Marianumban a római katholikus egyház fütyül minden törvényes rendelkezésre és azt teszi, amit jónak lát. Nemcsak, hanem törvényszegéseit az illetékes legmagasabb fórumok előtt is a legkegyelmesebben elnézik és mi mehetünk jogos panaszainkkal a sóhivatalhoz. De hogy levegőt ne vagdossak, legyen szabad azt a levelezést, amelyet egy ilyen kirívó esetből kifolyólag a m. kir. belügyminisztériummal folytattam, közzétenni. 73/932. Nagyméltóságú Miniszter Ur! Kegyelmes Uram! Ruziicska László székesfővárosi evangélikus vallástanár a budapest-kelenföldi evangélikus lelkészi hivatal, mint hitoktatási felügyelőség előtt 1931 októ
