Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-09-04 / 28. szám
XVIII. ériolytni. 1932. szeptember 4 28. szám. Sztrfctszttsig és kladihlvatal: LÉBEIT (Koson ■.) Italia:! LUTHER*SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. Hasította : OR. flIFFIY SUDOR püspök. Si«rk«az»éiért NÉMETH KÁROLY •speras. Kcgjoloalk botonként eívszor. vasárnap. Előfizetési ir: Égisz ívta 6 P. 41 fim félévre 3 P 20 ML negyedévre IP. 60 ML Egy szftá 16 Ml Hirdetési érák ■ogoivozés szerint. Egymás terhe. „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét." Gál. 6, 2. Gyámintézetünk jelmondatává tette ezt az apostoli buzdítást. A gyámintézeti beszédek és telhivások belevitték egyházi közvéleményünkbe azt a nézetet, hogy az apostol anyagi terhek hordozásáról ír. Krisztus törvénye, amikor azt követeli, hogy tanítványai úgy szeressék egymást, ahogyan ő szerette tanítványait, nem zárja ki ezt az értelmezést sem. A Krisztusi szeretet segítségére megy az anyagi nyomorúságnak is. Ezt mutatja magának Urunknak példája, aki mellett tanítványai semmiben hiányt nem szenvedtek. Ezt kívánja a Hegyi Beszédben (Máté 5, 42.) Ez szolgál mértékül a végítéletben (Máté 25, 31—46.). Ezt gyakorolták az ösker esz ty ének (Csel. 4, 34. 35.1. Itt azonban a telebaráti szeretetnek nem anyagi téren való gyakorlása forog szóban. A teher itt a hibáknak, vétkeknek a terhe. A bun- teher. Az összefüggésből ez egészen határozottan kiviláglik. És ha így értelmezzük az egymás terhét, akkor a krisztusi szeretet-törvénynek is olyan mélységeibe érünk, amely a keresztyéni közösséget átviszi az erkölcsi és szellemi térre krisztusi értelemben. Nem érhetjük be azzal, hogy nem ítélkezünk és nem határozhatunk; sem azzal, hogy embertársainkat megjavítani igyekezünk; sem azzal, hogy a bűnösöket szánjuk s bűneiken szomorkodunk- Még kevésbbé teszünk persze eleget ennek a krisztusi törvénynek azzal, hogy a bűnöstől elzárkózva éreztetjük vele bűnének utálatosságát s azt véljük, hogy a társaságunk utáni vágyódás rábírja majd a bűnöst bűnének megbánására és elhagyására. Az apostol azt kívánja, hogy egymás bün- terhét hordozzuk. Vagyis, hogy én vállaljam más valaki bünterhének egy részét, vagy egészét, úgy ahogyan vállalom valakinek az adósságát részben vagy egészen. Látjuk, hogy így töltjük be Krisztus szeretet-törvényét, mert hiszen Megváltónk így szeretett bennünket: magára vállalta bűneinknek egész terhét. A Miatyánkban azt imádkozzuk, hogy megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Valóban, ha valaki ellenünk vétkezik, nem igen tehetünk többet annál, hogy elengedjük neki az egészet, imádkozunk érte és áldást kérünk rá. De az embereknek nem csak ellenünk elkövetett vétkeik vannak. Vétkeznek önmaguk ellen, mások ellen, Isten ellen. Mi itt a teendő? Az apostol azt írja, hogy ezeket a bünterheket is hordozzuk. Ne tekintsük azokat reánk nézve egészen közömbösöknek, vagy nem létezőknek. Tudjuk, hogy mennyire megvan bennünk a hajlandóság arra, hogy ha magában a bűnben nem is, de a bűn gyönyöreiben osztozzunk. Undorodunk a lopástól, csalástól, a vagyonszerzésnek sok tilos nemétől. De épen annyira undorodunk-e attól is, hogy a tilos módon szerzett vagyon élvezetében részesedjünk? Ebben már nem vagyunk olyan kényes izlésüek. Az apostol már most azt követeli, hogy embertársaink bűneinek ne ezekben a mérgezett gyönyöreiben, hanem azoknak terheiben osztozkodjunk. Pedig épen ezen teher alól szeretnénk magunkat kivonni- Még ha bűnrészesek volnánk is, lehetőleg kibújunk a teher alól, amire legeklatánsabb példa a világháború terheinek hordozásában mutatkozik. Elmondhatjuk, hogy az ember a hatzemát rendszerint arra használja fel, hogy mentesítse magát s saját, vagy mások közös bünterhek hordozása alól. Ezt nevezi a világ életrevalóságnak, ügyességnek, élelmességnek. Nagy háborúságok és apró pörösködések származnak ebből az igyekezetből. így növekedik a bűn terhe is. Mert a bűnnek megvan az az átka, hogy a terhét hordozni kell s végeredményben a teher legügyesebb elhárítói is lakolni fognak. Minden kör- mönfontságuk és orcátlanságuk kárbavész. A szabadulásnak csak egy útja van. Az az út, amelyen Krisztus jár, amelyet ő mutatott, amely ő. A nagy különbség az, hogy ő mások bünterhét hordozta, nekünk pedig egymásét kell hordoznunk, mert mi valamennyien bűnösök vagyunk. A keresztyénség üdvközösség. De csak úgy válik a hit által üdvközösséggé, ha a szeretet által a bünteher hordozásában is közösséget vállal s a hit által megigazultak nem abban látják a tökéletességet és szentséget, hogy a bün- terhet mások vállára akarják önmaguk mentesítésével rakni. A keresztyénségben az erősek kötelesek az erőtlenek erőtlenségeit hordozni. Ez a Krisztusnak, tehát az életnek törvénye, amely kizár minden „szent önzést“ és minden tetszel- gést képzelt vagy valódi erényeinkben. Vállalnunk kell a bünközösséget, a bűn terhének hordozásában; minél „legkisebbek“ vagyunk, annál inkább-
