Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-05-01 / 17. szám
134. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. alakultak: a vallásos műveltség fejlesztése és a jótékonyság gyakorlása céljaival. Az egyesületi munka is egy neme a szeretetmunkának. Ez a szeretetmunka azonban nem kielégítő, mert különösen nagy gyülekezeteinkben az egész egyház boldogulására nézve nem birhat döntő jelentőséggel egy pár egyesületi tag buzgólkodása. A megszervezett és intézményes szeretetmunká- nál a lelkes egyesületi tagok igen fontos segítőik s az egyesületek fontos támpontok. Igen fontosak a karácsonyi felruházások, egyes szegények segélyezése, de az igazi szeretetmunka szeretetintézmények, kórházak, öregeket gondozók, árvaházak, napközi otthonok nélkül nem lehet célra vezető. Ezek az intézmények diakonisszák és diakónusok nélkül nem valósíthatók meg. Ezzel azt akarom kifejezésre juttatni, hogy nagyon értékesnek tartom az egyházra nézve a lelkes egyesületi tagok áldozatkész szolgálatát, de a szeretetmunkára egész emberek szükségesek, akik nemcsak passzióból tevékenykednek, hanem egész életük elhivatásteljes egyedüli feladatának a Krisztus áldozatáért való hálából fakadó szolgálatot tekintik. Ez a különbség az eddigi és a megszervezendő intézményes szeretetmunka között. Ezt az egyesületek el nem végezhetik. Az egyházvédelem tehát rendszerváltozást követel tőlünk, és pedig teljes rendszerváltozást. Akik ezt nem akarják megérteni, azok határozatlanságukkal és tájékozatlanságukkal egyházunk kárára vannak. Itt egy nagy mulasztásnak a pótlásáról van szó, amelyet nemcsak emlegetnünk, beismernünk s afelett siránkoznunk kell, hanem itt a cselekvés 12. órája. (Folyt, köv.) Voltak-e Jézusnak „testvérei“? Az Evangélikusok Lapjának legutóbbi (15.) számában megjelent fentebbi című cikk olvasása után indíttatva érzem magam, hogy megfeleljek elsősorban arra, hogy „kinek“ volt oka és „miért“ volt arra oka, hogy a fentebbi kérdést a lap hasábjain előhozza. A rádiós Istentiszteletek kapcsán u. i. meg szoktam hallgatni a más kér. egyházak szónokait is, hogy vájjon mennyiben közelednek az igazsághoz vagy távolodnak az igazságtól, hogy így a saját hitvallásunk igazságai annál öntudatosabban éljenek bennem. Azt hiszem, hogy sok ev, testvérem ugyanezt teszi, ha némelyek nem is ilyen indító okból kifolyólag, hanem — kíváncsiságból. így hallottam meg azokat a beszédeket, amelyek a szentírás bizonyítékai alapján „rágalom“ és „pletyka“ szóval illették hitelveinket, hogy t. í, mi tagadjuk Mária örök szüzességét stb. stb. Tudva azt, hogy bármily valótlanság, ha meg nem döntik — igazságként élhet sokak szívében — indított engem erre, hogy (miután más valaki erre ügyet sem vetett) ez ügyben az igazságot tudni akarók felvilágosítására cikket írjak e lapba, amelyet le nem közöltek, miután e tárggyal foglalkozni „ízléstelenség" számba megy. Én nem tartom e kérdés tárgyalását „ízléstelenségnek“, sőt egyenesen kötelességnek, mert az igazság keresése és megállapítása fontosabb, mint az egyes etikai magánvélemények jogosítása. Miután e kérdésben fontos, hogy mi evangélikusok se „piruljunk és dadogva ne szégyenkezzünk" midőn a róni. kath. egyház védői szentírási érveiket elibénk tárják, véltem szolgálatára lenni azoknak, akik tudni akarják az igazságot. Szarvas, 1932. április hó 18. Borgulya Endre ev, tanító. (Borgulya Endre téved, amikor azt hiszi, hogy nekünk olyan hitelveink vannak, amelyek alapján mi tagadjuk Mária örök szüzességét. Ellenben tény az, hogy hitelveink szerint Szűz Mária Istennek anyja; s tény az, hogy Jézus testvéreiről beszélni abban az értelemben, ahogyan azt liberális vagy dogmatikailag következetlen írásmagyarázók teszik, a mi hitelveink szerint abszurdum. Ezzel ennek a tárgynak vitatását lapunkban lezárjuk. — Szerkesztő.) Hogyan tanítunk evangéliumot ? (Wie lehren wir Euangelium?) (Folytatás.) Az előkészítésben mindenféle elméleti boncolgatás mellőzésével az örömteljes evangélium által nyújtott üdvösség után való vágyat kell közvetlenül és röviden felkelteni. Ez pedig úgy történik, hogy felfedezzük az értéket, amelyet a tanítás tárgya az egyes gyermekek belső életére vagy a gyülekezet életére nézve jelent. A vallásos értékérzés felkeltése után olyan célkitűzés következik, melyre a gyermek azzal felel magában: ez kell nekem !« A gyermeknek világosan tudnia kell, hogy nem a múltból való történet vagy valamiféle tudnivaló az, amit a tanító az ő számárja hoz, hanem az az Isten igazsága, amely a gyermeknek az élethez kell. Amit Pfennigsdorf az új tanítás tárgyának az előadásáról mond, az döntő fontossággal bír egész vallásos nevelésünk jövőjére nézve. A második könyvben, ahol gyakorlati példákon mutatja be szerző az első könyv elméletét, különösen mélyreható újításokat látunk a tanítás 2 részére, az előadásra vagy tárgyalásra vonatkozólag. »A tanító, aki látni tanítja a gyermekeit, villogó gyermeksze- mekkel áll szemben.« Minek a látásáról van szó a tanításnál? Olyan tények, események, történések meglátásáról, melyek minden tanításnak alapját képezik. Ha elmondom a 12 éves Jézusról szóló történetet, akkor nem a beszédem, az előadásom tanít tulajdonképpen, hanem azok az események, amelyek ép- úgy végbementek Jézus valamelyik játszópajtásában, aki testi szemekkel is látta a könnyező Máriát. A tanítás azért rendkívül fontos eszköze a hitébresztésnek, mert egy
