Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-03-08 / 10. szám
78_ ___________________________ EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. Nőjj, lelkem Gyermeke! Isten jó gyermeket adott nekem! Lelked szobrászata az lesz, hogy téged egészségesen nevellek fel! Isten Szeretetének láncaiban, öröm- könyekkel hadd tápláljam Istennek ezt a gyermekét, akit én szültem. A benzin-motor, a villanyvilágítás és a rádió nekem olyan érdekfeszítők, mint Isten e gyermekének gyarapodó egészsége. Nőjj fel egészségben, gyermekem! Istennek lel- kemtől lelkedzett gyermeke! Én lelkem! Nyílt kérdés egyházunk jogtudósaihoz. Úgy az 1868. évi 53., — mint az 1894. évi 22. t.-c. kimondja, hogy az esetben, ha a vegyes házasságban élő szülők egyike áttér a másik vallására, — vagyis ha a házasság egy vallásúak házasságává válik, — az áttérő szülőt nem szerint követik a 7 éven aluli gyermekek, sőt, gyámhatósági beleegyezéssel — áttérhetnek még a 7 éven felüli gyermekek is, (Tehát ha a kath, édesapa tér át evangélikusnak, — a 7 éven aluli fiúk eo ipso, — a 7 éven felüliek pedig feltételesen evang.-sok lehetnek.) Amiből én azt következtetem, hogy a törvény intenciója az, hogy a gyermekek szüleik vallásában neveltessenek? Ha a törvény intenciója csakugyan az, úgy ebből logikusan az következnék, hogy ugyan ezen §. alkalmazandó azon vegyes házasságból származó gyermekekre is, akiknek egyik szülője elhal, vagy törvényesen elválik s mindkét nemű, — tehát az elhalt, vagy elvált fél vallásán 4e vő gyermek is a másik fél gondozása alatt marad, Mert azt — ugy-e bár, — semmiféle törvény nem követelheti sem attól a kath. apától vagy anyától, — sem pedig az evang. apától, vagy anyától, hogy evang., — illetve kath. gyermeket neveljen!? a) Kérdés: milyen vallásban nevelendő az ilyen gyermek? b) Van-e joga a kath. plébánosnak arra, hogy az ilyen vegyes házasságból született, de a kath. édesapa elhalálozása folytán az életben maradt evang. édesanya gondozása alá tartozó, tehát betű szerint kath. fiúgyermeket, akit édesanyja az evang. iskolába járat, de aki a kath. hittanórákra rendesen eljár, — a neki ott feladottakat megtanulja, abból a plébános előtt vizsgázik is, — hittanból ne osztályozzon, azon indokolással, hogy a fiú a „kötelező gyónást és áldozást elmulasztota!?“ Ha nincs erre joga, — mi ez ellen a jogorvoslat? c) Közben a fiú édesanyja 2-szor is férjhez megy; — és pedig 2.-szor is kath.-hoz. Reversálist egyikük sem adott, — tehát a törvény szerint a születendő fiúk apjuk, a leányok anyjuk vallását követnék. Legelső gyermekük fiú lett, aki tehát törvényszerint kath.! Mire az édesapa, — hogy ezen és esetleg még születendő fiait megmentse a pl. szekatúráitól, — áttér evang.-nak; természetesen hozza magával 1 éves kis fiát is. — Annak a fenti, édesapját elveszített fiúnak is van most már apja, — még pedig evang.l — Kérdés: ha a fiúnak ezen evang. vallásúvá lett mostoha apja a fiút adoptálná, alkalmazható volna-e erre az esetre is a törvénynek az a §-a, mely az áttérés folytán egy vallásúvá váló szülők gyermekeinek a vallását szabályozza? Vagyis, hogy ez a fiú követheti-e őt adoptáló mostoha apjának a vallását? Szeretném, ha ezen kérdésekhez nemcsak közjogászaink, de nagyobb gyülekezetbeli — főleg nagyvárosi — lelkészeink is hozzá szólnának, akiknek a praxisában bizonyára fordult elő már hasonló eset. T. M. Irodalom. Lie. Dr. Karner Károly: A felekezetek Magyarországon a statisztika megvilágításában. Debrecen, 1931. 130 nagy 8° oldal, számos táblázattal. — Ez a nagyon érdekes, óriási szorgalommal összeállított munka három főrészben foglalkozik tárgyával, háromféle szempontból dolgozza fel a statisztika adatait. A felekezetek népessége hazánkban; A felekezetek egyházi és kultúrális szolgálata; Morál- és kriminálstatisztika. Lapunk terjedelme nem engedi meg, hogy behatóbban ismertessük ennek a könyvnek gazdag és tanulságos tartalmát. A statisztika megvilágításában evang. egyházunk helyzete egynémely tekintetben igazán aggasztó. S jó szolgálatot tett a szerző, ha sikerül neki kinyitni a szemeket s ráerőszakolnia egyházvezetőkre és egyháztagokra egyaránt azt a meggyőződést és elhatározást, hogy egyházunkban valami gyökeres változásnak kell történnie, ha él akarjuk kerülni azt, hogy a többi felekezetek néhány évtizeden belül abszorbeáljanak bennünket. A könyv nem kellemes és nem megnyugtató olvasmány; egynémely oldala úgy hangzik mint a vészkürt harsogása. Még nincs minden elveszve. De itt a tizenkettedik óra. Minden lelkésznek, felügyelőnek, tanítónak ismernie kellene az itt felhalmozott adatokat, főleg pedig szükséges volna, hogy a Lie. Dr. Karner által leszűrt következtetéseket valaki alaposan felülvizsgálja. Szükséges lenne, hogy maga a szerző egy külön tanulmányban összefoglalja azt a képet, amelyet a statisztikai adatokból nemcsak a helyzetről, hanem és főleg a feladatokról és teendőkről nyert. Ez igen hasznos, pozitív kiegészítése volna kitűnő munkájának s talán ehhez gyakorlati szempontból szervesen hozzá is tartozik. Ha ő nem vállakozik rá, más valakinek kellene megcsinálni. Felvethetné valaki azt a kérdést, hogy nem lett volna-e tanácsosabb megvárni az 1930. évi népszámlálás adatait, s annak alapján készíteni el a munkálatot. Ez a kérdés azt is jelenti, hogy az 1930. évi népszámlálás következtében ez a munkálat nem lesz-e hamarosan elavult. Erre vonatkozólag csak azt jegyezzük meg, hogy a mostani népszámlálás adatai csak 3—4 év múlva lesznek teljesen feldolgozva; az 1920. évi népszámlálásra vonatkozó utolsó kötet például csak 1929-ben jelent meg. Másfelől a Statisztikai Hivatal a születések és halálozások segítségével ki szokta számítani minden esztendőre az ország - népességét, s ezen a ponton Karner munkája az 1928. évi adatokon épül fel. Hozzájárul ehhez, hogy a legtöbb kérdésnél (születés, halálozás, áttérés, reverzális, egyházi és iskolai statisztika, kriminál- és morálstatisztika) a népszámlálás adatai egyáltalán nem jönnek tekintetbe. Úgyhogy az 1930-iki népszámlálás feldolgozásának bevárása körülbelül annyit jelentett volna, hogy akkor meg az a kérdés vetődött volna fel, nem lett volna-e tanácsos
