Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-02-15 / 7. szám
54. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. nem tiltunk« (12. cikk: A holtakért való miséről). Temetési imáinkban imádkozunk a halottért. A visszaélések ne riasszanak bennünket vissza a holtakért való imádkozástól, mert annak a gyakorlata megvan, az tanainkkal nem ellenkezik, s mert egyébként sem tehetjük, hogy a kedves halottunkért ne imádkozzunk. - Diakónus. Levél egy evang. lelkészhez. Kedves barátom! Sietek leveledre válaszolni, melyből oly nagy csüggedés sir felém. Nehogy íiagyképünek tarts, sietek annak kijelentésével, hogy engem is megejt ugyanez a csüg- gedés sokszor. Mert hiába, az ember sohasem tapasztal eleget! Ha azután újabbat tapasztal, ami váratlanul éri, ami a szivét véresre marja, mit tegyen egy esendő ember? megtántorodik a fájdalomtól, elveszti az erejét, a kedvét. Elcsügged. Mondom, nem várt tapasztalatok esetén én is úgy járok, mint Te most. Éppen ezért nem veheted nagyképü, hazug alakoskodásnak, ha megfogom a kezed s azt mondom Neked: '■Testvér! Bízz!« Engedd me^, hogy elmondjam a szív hangján azt, hogy miért? Semmi sem olyan kényelmes pálya, mint a papi pálya. Mondják sokan. Lehet, hogy igazuk van szükkörű tapasztalatok alapján. De viszont semmilyen pálya sem olyan nehéz, mint a lelkészi pálya, akkor, ha egy lelkész a szive, lelke, mindén erejét, minden idejét egy célra szánja s arra tör minden erővel, megalkuvás nélkül: a bűnben fetrengő, elkárhozandó lel- keknek a megmentésére, Istenhez vezetésére. Különösen nehéz ez a hivatás akkor, ha az ilyen lelkész »egyedül« érzi magát, segítség, megértés nélkül. Oh, de nehéz is egyedül állni a világban egy ig'ézetesen szép, mámoritó hivatás szent terhével a vállunkon! De látod, Te sem vagy egyeduj! Van, aki ugyanúgy érez, mint Te! Kolléga, testvér, bajtárs. És ami a fő, nyitva számunkra Annak az ajtaja, aki mérhetetlen erőt adott Krisztus urunknak is teljes egyedüllétében. Ürömmel vár Téged is, engem is az, aki azt üzente szolgáinak: »elég neked az én kegyelmem ... Az én erőm erőtlenség által végeztetik el«. És ne feledd el, hogy a »keskeny út«-on ezerszer nehezebb a siker, mint a »széles út«-on. De milliószorta értékesebb is itt a siker. Isten ezeket a drága sikereket nem adja könnyen s különösen nem ingyen. Dehát van-e olyan akadály, van-e olyan lehetetlen feladat, amit a hit le ne győzne? A hit porrá zúzza a sziklát, vizet fakaszt a kőből, kenyérré változtatja a göröngyöt, könnyűvé teszi a nehezet, közelié a távolt, édessé a keserűt. Az Isten szeretetét átélt és folyton érző hit. A hit csak egyet nem ismer: a gyávaságot! A hit erő, a hit dac, a hit akarat, robbantó, építő, hegyet mozgató erő. A hit győzelem!... »Minden lehető annak, aki hiszi« Nézd csak Dobó Istvánt ott Eger várában! Hömpölygött kis sasfészke köré a pogány sereg. Egy reggeli falat volt a piciny var az óriási seregnek! 140.000 török szemben 1350 magyarral! Dobó, a császár hűséges katonája egyre küldte a futárt a császárhoz, az ő jó urához segítő csapatért. Nem jött a segítség. Kiáltása süket fülre talált. Dobó csalódott. Véresen. De ha elvesztette is a császárban való bizalmát, azonban a becsüietérzését, a hazájához való hűségét, a magyar igazságban és az igaz Istenben való hitét nem! Nem csüggedett el, hanem őrült, fanatikus hittel kihúzta a kardot és küzdött! Hitt és akart!... És 1350 magyar visszavert 140.000 pcgányt! Eger csillaga pedig ragyog a magyar éjszakában, hogy »aki hisz, az győz!« Nekem a csüggedés óráiban, a lelki éjszakában mindig felragyog az egri csillag. Mihelyt meglátom, elszégyelem magam s újra a régi vagyok. A bethlehemi csillag pedig az egrinél sokkalta fényesebben ragyog! Ez azt hirdeti, hogy »minden, ami az Istentől születet, legyőzi a világot s az a győzelem, amely meggyőzi a világot: a mi hitünk!« A mi erőforrásunk bent van. A szív legmélyén. Az üdvtudat... Van-e a pokolnak annyi ördöge, amely ki bírná apasztani ezt az erőforrást? Minél több erőt vesztünk, annál több, tisztább erő árad utána a helyére! Mi ne győznénk?... Krisztus a vezérünk sa csatasor élén ö küzd velünk! A végén mégis a »názáreti« győz!... Testvér! »aki az eke szarvára veti a kezét«... Tudod, jól tudod, mi a kommandónk!? Előre hát! Istené az ügyünk, győzünk! Isten Veled! Szeretettel ölel Veled együtt érző testvéred és szolgatársad: Kölesd, 1929. október 31. Pass László. Nagyiiszteletn Szerkesztő Ur! Az Ev. Lapja 37-ik oldalán a »Jegyzetek« rovatban kérdést intéz a H. É. Városhoz, hogy valóban van-e olyan segédlelkész egyházunk szolgálatában, aki már kétszer elvált? Tisztelettel értesítem, hogy ilyen segédlelkész valóban van. Egyházi felsőbbsége családi állapotáról tudomással bír. Nem tartom azonban egyházi érdeknek, hogy névéi nyilvánosságra hozzam. Lapunk egyébként tisztán elvi álláspontról szemléli az egyházi élet jelenségeit és személyek magánügyeitől tartózkodni kíván. Kérve soraim közlését, vagyok Nagvtisz- teletüségednek szolgatársa az Urban Budapest. 1931 febr. 8. Hüttl Ármin a „Hegyen épített város“ íei. szerkeszt.
