Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-02-15 / 7. szám

52. ___ EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931 a gazdagok, az élvezők bűneiről. Az isten- telenség nem csak a szovjet köztársaságok­ban ül orgiákat! * A római katholikus egyház az uj pápai törvénykönyv rendelkezéseivel, a római pápa sűrű nyilatkozataival és enciklikáival sajnálatos módon kiélesíti a keresztyénség körén belül dúló harcot. Azonban bármily kevéssé legyünk is elragadtatva a római egyház és pápa akcióitól, bármennyire saj­náljuk is azok egynémelyikének az egész keresztyénségre káros hatását és következ­ményeit, azt el kell ismernünk, hogy a ró­mai egyház és pápa mer és tud fellépni azok ellen az irányzatok ellen, amelyeket a maga nem egészen evangéliomi felfogása szerint Isten akarata ellen valónak tart. Azt is el kell ismernünk, hogy állásfoglalása a neki jutott világosság szerint az istentelen hatalmasságok megfékezése, leleplezése és lerombolása terén bizonyos eredményiekkel is jár. Az evangéliomi keresztyénség nagy konferenciái azok a fórumok, amelyeken az evangéliomi egyházak állásfoglalása törté­nik. Ezek a konferenciák foglalkoznak azok­kal a kérdésekkel, amelyek ma az embe­reket foglalkoztatják és amelyek terén jog­gal várnak tájékoztatást és irányítást egy­házuktól. Hogy nálunk eddig senki sem vett magának időt és fáradságot arra, hogy a magyarországi evangélikusokkal megismer­tesse ezeknek a konferenciáknak munkál­kodását. határozatait, állásfoglalásait, az olyan mulasztás, amely hovatovább mind nagyobb mértékben megboszulja magát. Mert az egyház tagjaiban azt az egyelőre talán még a tudatküszöb alatt motoszkáló véleményt érleli meg, hogy egyházunk távol az élet áramlásaitól, holt vizeken evez, s keresi, kiválasztja magának azt az utat, ame­lyen legkevesebb ellenállással találkozik, le­mondva arról a szerepéről, hogy a világban só és kovász legyen, világosság az éjszaka sötétjében és világító torony a hány tvetett lelkeknek. Ebben a küzdelem és kockázat nélküli vegetálásban nem fejlődhetnek ki olyan jellemek, olyan harcosok, amilyenekre a Krisztus egyházának a világban mindig szüksége volt és szüksége lesz. így az életből ki lehet curokkolni, de nem lehet az örök dicsőségbe átmenni. És az ember már úgy van teremtve, hogy eszményeiért harcolni akar; a Krisztus hive és követője heroikus életet akar élni, amelyben van áldozat, ve­rejték, kockázat, vállalkozás. Ha ezt az egy­házban nem találja meg, akkor az egyház éppen azokra nem tud vonzó erőt gyako­rolni, akik legértékesebb tagjai lehetnének; akkor előtérbe jutnak olyan emberek, akik­nek ambíciója kimerül a nekik jutott fel­adatok és munkák legkényelmesebb módon való elamerikázásában. A különböző ifjú­sági egyesületekben felnövekvő nemzedék nem lesz megelégedve azzal a szereppel, hogy hivalkodva álljon a piactéren, mellén egy táblával, amely szerint ő evangélikus keresztyén és szivében azzal a szomorú tu­dattal, hogy őreá, az ő munkájára senkinek sincs szüksége. A holtakért való imádkozás. Szabad-e a holtakért imádkozni? Tud­juk, hogy a római katholikusok miséket szolgáltatnak a halottakért, de azt is van alkalmunk hallani, hogy a halottakért való imádkozás a protestáns hitelvekkel nem fér össze. Ez a felfogás nyilvánul meg a ma­gyar református egyház Istentiszteleti Rend­tartásában, amely a temetésről szóló, részé­ben többek közt ezeket mondja: »Szertar­tásunk a halott földi vagy mennyei állapo­tában semmiféle változtatást nem idéz elő. Általa nem lesz álma könnyebb, szenvedése rövidebb, idvessége bizonyosabb, feltáma­dása dicsőségesebb, mert ő a halál pillana­tában kivétetett az emberi hatások és ne­velő eszközök alól s közvetlenül az Isten szine elé helyezteték.« Az Istentiszteleti Rendtartásnak ezek a szavai kifejezik nagy­jában azt, amit a holtakért való imádság ellen fel szoktak hozni. E szerint a holtakért imádkozni felesleges, annak nincs értelme, mert: a halott a halál pillanatában kivéte­tett az emberi hatások és nevelő eszközök alól s közvetlenül az Isten szine elé helyez­teték! Továbbmenve azt mondja a Rendtar­tás: »Mi csak azt fejezzük ki, hogy Istent igazságosnak és kegyelmesnek ismerjük az ő Igéjéből s ezért reá bízzuk magunkat, ha­lottunkat is. Tudjuk azt, hogy Jézus Krisz­tus halála minden elhívott számára elég­séges áldozat és azt, hogy emberi értelmün­ket Isten irgalmassága ezerszer meghaladja.* Nem a református egyház felfogásával vagy szertartásával akarok vitatkozni. Ez a felfogás itt-ott megtalálható tudatosan vagy tudat alatt a mi egyházunkban is. Első sor­ban a tisztító tűzről szóló r. kath. tannak s a halotti misék szertartásának minél hatáso­sabb elitélése és cáfolata végett. Ámde már magában véve az is gondolkodóba ejt, hogy a római katholikus egyház valamely helyte­lenített tanának vagy szertartásának a szö­ges ellentéte csakugyan minden esetben az igazságot jelentené-e? A lutheri reformáció kezdettől fogva nem engedte magát arra a máskülönben könnyű útra terelni, hogy a fürdővízzel együtt kiöntse a fürdetett gyer­meket is, és a római egyházzal kapcsola­tot tartson fenn olyan formán, hogy a for­dítottját teszi annak, amit a római egyház

Next

/
Oldalképek
Tartalom