Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-02-15 / 7. szám

JtVlL éTtolyaal. 1931. február 15. EVANGÉLIKUSOK Szarfceszttsii is llidóhlvital: LESEIT (Mosta ■.) Itaill: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpiaztiri cstkkszinla: 1290. Alapítstti: OR. R1FFIV SlIDOR pisáik. Sierkeeiieeeri lelátói NÉMETH KÁROLT npitM. Meglelenik halanként siiszar, vasárnap. Eltüzelést ir: Egész évre 6 P. 41 Ilik léiéire 3 P 20 Ilik oetredém 1P. 60 Ilik En szén 16 üli Hirdetési árak aitoeavezás szériát. Uralkodjatok ! „Szaporodjatok óa sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajsátok biro­dalmatok ala; és uralkodjatok a tenger báláin és a földön csuszö-mászó min­denféle állatokon P* I Mózes 1, 28. A Biblia első fejezete nyomatékosan jut­tatja kifejezésre, hogy a teremtő Istennek akaratából az ember egészen különleges helyzetet foglal el a teremtett világban. Az ember Isten képére van teremtve, rendelte­tése az, hogy uralkodjék. Isten megáldotta az állatokat is, amiről az embernek soha­sem volna szabad megfeledkezni. De ami­kor az embert megáldja, cgyuttal uralko­dásra is rendeli. Ebből következik, hogy az embernek juttatott áldás több. mint az, ami­vel az állatokat megáldotta. Nevezetesen kö­zöl az emberrel olyan szellemi és lelki erü­ket, amelyek egyfelől külön helyet biztosí­tanak neki a világban, másfelől pedig a többi teremtményekhez való viszonyát nem csupán a testi, vagy az értelmi erőnek a szupremáciája alapján, hanem erkölcsi és szellemi erők és értékek alapján szabályozza az uralkodásban. Az az uralom, amelyet az ember csak testi vagy értelmi erőire támasz­kodva gyakorol a világban, az erkölcsnek és a szellemnek félretolásával. meghamisí­tása az isteni akaratnak és célgondolatnak s egyultal a teremtés összhangjának a meg­bontását is jelenti, amiből következik, hogy az ember bűne tényleg az egész teremtett világot megnyomorítja és arra kényszeríti, hogy sóhajtozva és sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, akik uralmukat, sza­badságukat Isten akarata szerint gyakorol­ják. A tudomány sokszor kétségbe vonja az embernek ezt a különleges helyzetét. Elis­meri, hogy az ember a lét skáláján maga­sabbra emelkedett, mint a többi élők, de nem ismeri el azl, hogy ez a magasabbra jutás olyan okokra volna visszavezethető, amelyek az emberen kívül nem volnának megtalálhatók a természet világában. Az em­ber nem választható külön azoktól a törvé­nyektől és folyamatoktól, amelyek egyéb­ként is érvényesülnek és mutatkoznak a vi­lágmindenségben. Ez*el szemben a Biblia azt tanítja, hogy az ember egészen különleges viszonyban áll a világhoz azért, mert külön­leges viszonyban áll Istenhez. Az ember ural­mának jogosultságát a természettudomány nem kutatta; a tudomány-, amely a hittől el­szakadt, nem törődött azzal, hogy annak az uralomnak van-e erkölcsi alapja s ezzel az életre az amoralitásnak, az erkölcsnélküli- ségnek mértékét alkalmazta. S ezzel önmaga felett mondott Ítéletet, mert az ember vilá­gában az erkölcsi és a szellemi értékek, mér­tékek kétségtelenül megvannak s elutasítha- tatlanul jelentkeznek. Az isteni áldásnak, az isteni parancs­nak alapján uralkodik az ember a világban. Az ember uralmának gyökerénél nem a lét­ért való küzdelemben kifejlődött erők és tehetségek találhatók, hanem ezek az erők és tehetségek azért vannak meg az ember­ben, mert az Isten azzal a rendeltetéssel te­remtette meg, hogy uralkodjék. Nem erő­szak jogán, nem ököljogon, nem a ravaszság jogán, nem is azért uralkodik az ember a világban, mintha az uralmat Isten nélkül kaparintotta volna magához, vagy valamely »alkotmánycsiny útján szerezte volna meg. Isten rendelte úgy. S ha az ember úgy vi­selkedik. mintha más úton-módon jutót! volna uralomhoz, mintha senkinek nem tar­toznék felelősséggel, mintha egy magasabb akarat és törvény nem szabályozná az ő uralmát, akkor valóban lázadó és bűnös, akkor uralkodásából csak mérhetetlen nyo­morúság származik. Az uralkodásnak lénye­gét legtökéletesebben fejezte ki a mi Urunk úgy életében, mint tanításában, mikor azt mondta: Én olyan vagyok köztetek, mint aki szolgál; továbbá: aki tiköztetek első akar lenni, legyen mindenkinek szolgája. Az uralom ugyan azért is adatott az embernek, hogy testi szükségleteit kielégítse a világban és a világból, de nem csupán ezért. Az ember uralkodásának egyik fon­tos célja az is, hogy a szépséget, örömöt és békességet növelje a világban: Az én örö­mömet adom néktek; az én békességemet hagyom néktek. Az uralkodásra teremtett embernek kötelessége azon dolgozni, hogy a világban egyre több legyen a szépség, a jóság és az igazság. Ezt követeli tőle az ural­mának alapiául szolgáló isteni akarat, pa­rancs és áldás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom