Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-12-27 / 46. szám

1931.

EVANOELÍKUSOK LAPJA

365.

dozzák verejtékes munkában az egész napnak terhét és hévségét. Ne gondoljuk, hogy normális idegzetű ember jólérzi magát a tétlenségben, a felelőtlenségben. Minden nem degenerált faj és egyén fészkelődig mozog, mert az aktivitást beléje oltotta az élettel együtt a Teremtő. A feladat csupán az, hogy ennek a természetes aktivitásnak megtaláljuk és megadjuk azokat az indítékokat, amelyeknél fogva a termékenység az Istenországának építésére és terjesztésére irányul. A keresztyén missziónak ilyen indítéka a szolgálat. Az emberek mindig kaphatók a szolgálatra s ezt mindig jól tudták azok, akik az embereknek ezt a hajlandóságát a bűn érdekében gyü- mölcsöztették. Ha az emberek érdemesnek ta látják a célt, akkor érdemesnek találják a szolgálatot is. Hét esztendőt Leáért, de meg hét esztendőt Rákhelért. Mert Rákhel szép termetű és szép tekintetű vala. Aki meglátja a keresztyén- ség céljának szépségét, igazságát, jóságát és erejét, az szívesen szolgál érte. Persze kell, hogy mindazt szóban, írásban és valóságban láthassa. Éppen azért a missziói kötelezettség elismerése magának a missziónáló egyháznak is élő lelkiismerete és hegyes ösztökéje. Sokfelé talán azért félnek tőle.

A keresztyén misszió új életstílust jelent. Aki ráveti a fejét a munkára, az nem mozoghat a konzekvenciális életsineken s nem maradhat meg a rutinnál. Belekerül a Lélek sodrába, akiről az mondatik, hogy nem tudható honnan jő és hová megy. Az új életstílus ebben a minden mozgalmassága és sürgése mellett is annyira megáporodott és sablonizált emberiségben sokaknak szívevágya. óhajtanak kijutni ebből a taposómalomból, a falanszterből, az egy kaptafán gyártott ruhák, arcok, lelkek, reflexek és komplexek nagyüzeméből a szabadba, ahol lehet alkotni, az emberiség legnagyobb problémáinak megoldásában közreműködni s az egész lélek, szív, elme minden erejét beleadni az életmunkába. Ilyen munka a keresztyén misszió s mint ilyen mindig vonzani fogja az emberiség legjobbjait.

A legmérvadóbb indíték pedig a misszióra az Urnák, az élő Krisztusnak jelenléte és közre- munkálása. A Krisztus reális jelenléte a misszióban: ez a missziói munkának legvonzóbb és ellenállhatatlan indítéka.- Lelkészértekezleti témák. A dunántúli lelkészegyesület elnöksége az egyházmegyei lelkészegyesü- leteknek a következő öt témát ajánlotta feldolgozásra: 1. A szórványgondozás programmja; személyi és anyagi követelményei. — 2. A házasság az evangélikus dogmatika és etika szempontjából, tekintettel az eg/házfegyelmezés kérdéseire. — 3. Krisztus tanításának és életpéldájának jelentősége korunk erkölcsi és gazdasági válságára. — 4. Az Ágostai Hitvallás XX. cikke (A jócsjlekedetekről) és a szekula- rizmus. 5. A lelkészegyesületek a lelkészek lelki életének szolgálatában.

Ki a felelős ?

E lap f. évi 41. számában egy cikk jelent meg „papjainkról" címmel Diakónus tollából. Megengedem, hogy a cikket egyháztól vezető, egyházáért aggódó lélek sugalta, de midőn egyházunk minden bajáért csak a papokat teszi felelőssé, akkor ez mégis olyan egyoldalú túlzás, amely felett minden szó nélkül napirendre térni nem lehet.

Teljesen újszerű a papok hivatásának olyan beállítása is, hogy „ők azért vannak, hogy embereket térítsenek", hogy „a pap éppen arra van rendelve, azért van a gyülekezetbe állítva, azért kapja fizetését, hogy a bűnös embereket megtérítse". Én eddig úgy tudom s az ágostai hitvallásból is úgy tanultam, hogy az egyházi hivatal ,.az evangéliom hirdetésére és a szentigék kiszolgáltatására való hivatal". Hogy tehát a pap azért van a gyülekezetbe rendelve, azért kapja a fizetését, hogy az evangéliomot hirdesse és szentségeket kiszolgáltassa. A bűnösöket pedig maga Istennek lelke téríti, „mert az igehirdetés és szentségek — mint eszközök — által ajándékoz- tatik a Szentlélek, amely — ahol és amennyire Istennek tetszik — hitet ébreszt azokban, akik az evangéliomot hallgatják". (Ag. hitv. v. cikk.) A kettő között nyilvánvaló a különbség éppen a felelősség szempontjából. A lelkész azért igenis felelős, hogy az evangéliomot tisztán és igazán hirdesse és a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltassa ki, de hogy ezek cszközlik-e a megtérést, az már nem tőle függ. Ha tőle függne, akkor teljesen jogosult volna az a frivo- litás, amelynek egy valaki fülem hallatára adott kifejezést, midőn meg nem tért állapotát avval igyekezett szinte kérkedve menteni: nem tehetek róla, miért nem térítettek meg a papok?

Általában egyrészt egy kis óvatosságot kérünk a lelkészi munkának a momentán, látható siker alapján való értékelésénél, hiszen Üdvözítőnk szerint is itt más a magvető és más az arató; másrészt tiltakoznunk kell ellene, hogy ha sokan a papi szolgálatot értéktelennek tekintik s legfeljebb „sallang"-kcnt veszik igénybe, akkor az a papnak rovására írassék. Volt alkalmam beszélgetni olyan gyülekezet tekintélyesebb tagjával, melynek lelkésze minden tekintetben a cikkíró által tökéleteseknek nevezett papok közé tartozik. Az illető egyháztag panaszkodott — szokás szerint — a magas egyházi adó miatt s midőn megtudakoltam annak összegét s merészeltem megjegyezni, hogy az nem is olyan sok, szó- ról-szóra ezt felelte: igen, de mit kapok érte? Hangsúlyozom: ezt egy olyan egyháztag mondta, aki egyházi adójának ellenértékéként lelkészétől megkaphatott mindent, amit tőle jogosan várhatott.

Abban tökéletesen egyetértünk, hogy az evangéliomot nem csak a templomban lehet é» kell hirdetni és hogy a hirdetett igével a pap külső és belső életének összhangban kell lennie.