Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-12-13 / 44. szám
XVlL évfolyam. 19Í1. december 13. 44. szám. EVANGÉLIKUSOK LAPIA SzwfcisztftsA« As klariAtilvaUI: LEBENY (Moson aü KlaNia:« LUTHER-SZÚYETSE6. PostatakarAfepAnztártcsakksiABla: 1290. Slaoltatta : OR. RAfflI SODOR püspök. SittkMitetétl tcl«IA* NÉMETH KÁROLY ««per«». Matialaalk kataakAat tiiszar. vasaraap ElMzitAsí Ar: Elé« évri 6 P. 41 (HL félévre 3 P 26 IIIL leivedévn 1P. SO (HL Elf síin M Ilii Hirriatis! Arak aisiatvezAs szarint. A gyógyulás útja. ..Legyetek feddhetetlenek és tiszták. Istennek szeplőtelen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényietek, mint csillagok e világon.“ Fii. 2, 15. A világot nem lehetett kívülről megváltani. Az Igének testté kellett lenni és köztünk lakozni. A világosságnak a sötétség közepette kellett fényleni. Jézus az övéi közé jött. A tanítványai között volt olyan, mint aki szolgál. Testvérünkké lett és barátunknak nevezi magát. A jövendőre vonatkozólag is azt mondja, hogy ahol ketten- hárman összegyűlnek az ő nevében, ott lesz köztük. A lelkek megszabadítása, a váltság úgy lett teljessé, hogy a Megváltó Istenfia emberré lett az emberek között, hozzánk hasonló mindenekben, kivéve a bűnt. Ugyanígy gondolkodik, tervez és akar az övéit illetőleg is. Nem kéri az Atyától, hogy vegye ki őket a világból; emelje ki őket a társadalomból. A meggyujtott gyertyának a szobában kell világítani, égni és elégni. A világba, az emberek közé, a gonosz lelkektől, testi és lelki nyavalyáktól gyötört társadalomba küldi őket, hogy ott éljenek, munkálkodjanak, hogy ott szenvedjenek gúnyt, gyalázatot, üldöztetést, rágalmakat, hogy ott tegyenek egész életükkel bizonyságot s mutassák meg a hitetlen, szeretetlen, reménytelen nemzetség közepette a keresztyén vallás erejét, a Megváltónak isteni hatalmát és az evangé- liom igazságát. Az apostol a tanításban teljesen Urának és Mesterének nyomdokain jár. A keresztyén ember az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette él s a világ sötétségében mint csillag fénylik. A világ nyavalyáját, vallási, erkölcsi, társadalmi, gazdasági nehézségeit, ^úgynevezett problémáit kívülről, külső kezeléssel meggyógyítani, megszüntetni, megoldani nem lehet. Azok, akik akár a hatalomnak, akár a műveltségnek, akár a gazdagságnak sáncai mögé vonulva, a „splendid isolation“, a tündöklő elszigeteltség és fölényes elzárkózottság fellegvárából akarnak segíteni a lent nyüzsgő „tömegeken“, akik nem akarnak a ..korpa közé keveredni“, azok nem segíthetnek. Az a farizeusi igazság, amely a bűnt és nyomort látva csak gőgösebbé és fennhéjázóbbá válik, a Krisztus országában nem elég. A kórházakban a sebészeti műszereket nem azért tartják tisztán, hogy az üvegszekrényben ragyogjanak, hanem hogy belevágjanak velük a kelevénybe. A kórháztermeket nem azért fertőtlenítik, hogy oda fertőző betegeket be ne vihessenek, hanem azért, hogy a fertőzötteket meggyógyítsák. Így a Krisztus is nem azért hiv, választ és szentel magának tanítványokat és követőket, hogy azokat a polcra és a kirakatba tegye, hanem azért, hogy az elfordult és elvetemedett nemzetség között éljenek hitben, szeretetben és reménységben. A kolostorok jelentősége a keresztyénség életében nem az, hogy ott a kegyes lelkek félrevonulhatnak a hitetlen világ hiú pompájától és szeretetlen tülekedésétől, hanem hogy onnan inegcdzett és megszentelt emberek kerüljenek ki a világ küzdőporondjára, ahogyan Pál apostol a damaszkuszi Judás házából és Arábia pusztáiból jőve útnak eredt, hogy a pogányok és királyok és Izráel fiai előtt hordozza Annak Nevét, akiben egyedül van bűnbocsánat, élet és üdvösség. Ahogyan Keresztelő János a pusztai re- metéskedés után „égő és fénylő szövétnek“ lett. Ahogyan Luther Márton az ágostonrendiek kolostorából lépett a pápa, a császár és az egész elsötétült keresztyénség elé az evangéliom világosságával. A világ a mostani zsákutcába nem a vajáko- sok, a kuruzslók és avatatlanok révén jutott, hanem a szakemberek, a hivatásos katonák, diplomaták, államférfiak, nemzetgazdászok révén. Ezeknek pedig nem az volt a hibájuk, hogy szakemberek voltak, hanem az, hogy a tömegektől, a verejtékező millióktól kasztszerüen elzárkóztak, egy magasabb rendű, stílusosabb, nagyvonalú, előkelő és disztingvált kaszinó-életbe tömörültek. Aminthogy az egyház romlása is ott és akkor kezdődik, amikor az egyházban kialakul egy papi rend a maga kiváltságaival, előjogaival, külsőségeken alapuló, a rendi hozzátartozással járó tehát pusztára mechanikus és automatikus felsőbbrendűségével. Úgyhogy a kovász lenézi a tésztát és méltóságán alulinak tartja a tésztába jutni; a só szép tisztán a só tar tóban akar maradni s nem akar feloldódni a levesben. Nem volt még soha a világnak, a társadalomnak, az államnak vagy az egyháznak olyan nyavalyája, amelyből a „szakemberek", hívjuk őket tisztviselőknek, vagy államférfiaknak, vagy
